Újabb Soros-féle szervezet szállhat rá Magyarországra

Az Európai Unió tagállamokkal szembeni fellépésének hatékonyságát is növelné az egykori TASZ-vezér által indított Liberties, amely egyelőre 1,4 millió dollárból gazdálkodik. A cannabis dekriminalizációjának elősegítése és a civil szervezetek kormányoktól való megvédése is szerepel az újabb, immár uniós szintű, Soros csapata által indított szerveződés „menüjén”.

A csoport székhelye, részben adózási okokból, Berlin lett.

A jelek szerint egyre jobban aktivizálja magát Európában is George Soros, illetve az általa alapított szervezetek. Miután az amerikai DCLeaks.com információi nyomán megírtuk, a spekuláns által elindított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) abortuszpárti kampányokat finanszíroztak a katolikus Írország-ban, tegnap az Indexnek adott interjúban a Társaság a Szabadságjogokért, azaz a TASZ korábbi vezetője, Dénes Balázs jelentette be: elindult az európai szabadságjogi unió (Civil Liberties Union for Europe, rövid nevén Liberties).

Hírdetés

A populizmus térnyerése ellen és az emberi jogok hatékonyabb védelme érdekében formálódó csoport egyelőre kizárólag az OSF támogatásából működik, ami jelen állás szerint 1,4 millió eurót jelent, ám 2020-ra szeretnék ezt az összeget kétmillióra feltornázni.

Maga az ötletgazda is az OSF volt elnöke, bizonyos Aryeh Neier volt, aki nem mellesleg a Magyarországot 2010 óta rendszeresen elmarasztaló amerikai Human Rights Watch alapítója. Mindezek tükrében aligha számíthat sok jóra az Orbán-kormány ettől a formációtól, amelynek egyik kiemelt célja az lesz, hogy növelje az Európai Unió szankcionálási erejét. Ezt a Libertiesnél úgy hívják, az EU általi jogvédelem, s nagyjából arról szól, hogy „ha egy tagállamban rossz irányba mennek a dolgok, az ellen Brüsszel milyen hatékonysággal tud fellépni”. További, jórészt ismerős témáik: a sajtószabadság és média helyzete, a megfigyelés és a magánélet védelme, meg persze a civil szervezetek jogainak ügye.

Bár adná magát, a szervezet székhelye mégsem Brüsszelben, hanem Berlinben van. Dénes Balázs szerint részben azért, mert a „belga adórendszer és jövedelemszint miatt jelenleg az EU-ban Belgiumban a legdrágább embereket foglalkoztatni”. A vezető kitért arra is, hogy javítanák a civil társadalmi kezdeményezések becsatornázásának jelenleg is létező mechanizmusát. Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyéb, társadalmilag fontos témák mellett magzatvédelmi célból is több aláírásgyűjtés volt az elmúlt években ennek keretében, ám Dénes nyilván nem ilyesmire gondolt. Újságírói felvetésre ezt egyértelművé is tette, kifogásolva, hogy például a cannabis dekriminalizációjáról szóló kezdeményezések során gyűjtött szignók a közelébe sem tudtak jutni az egymilliós határnak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »