Újabb rakétát lőtt ki Észak-Korea – Japán második legnagyobb szigete fölött is átrepült

Észak-Korea újabb ballisztikus rakétát bocsátott fel Phenjan egyik külső kerületéből keleti irányba, a rakéta átrepült Japán második legnagyobb szigete, Hokkaido felett, majd a Csendes-óceánba csapódott – jelentették péntekre virradóra a hírügynökségek.

A Jonhap dél-koreai hírügynökség tette közzé először a hírt néhány perccel a rakéta kilövése után.

Ezt követően Tokióban is megerősítették az észak-koreai rakétafelbocsátás hírét, pontosítva, hogy a szerkezet a Hokkaidón fekvő Erimo városától kétezer kilométerre keletre csapódott a tengerbe.

A rakéta típusát még nem sikerült azonosítani, az első hírek szerint a dél-koreai katonai illetékesek az amerikaiakkal közösen vizsgálták az első percekben rendelkezésre álló információkat. Nem sokkal később dél-koreai katonai források a Jonhapnak elmondták: körülbelül 3700 kilométeres hatótávolságú rakétáról van szó, amely mintegy 770 kilométeres magasságban repült.

Két nagyobb japán légitársaság közölte, hogy az újabb észak-koreai rakétafelbocsátás nem befolyásolta sem a bel-, sem a külföldi légi járatok menetrendjét. A vasúti közlekedés azonban időlegesen szünetelt az ország északi és északkeleti körzeteiben.

A japán kormány nem késlekedett azonnal határozottan elítélni az újabb észak-koreai ballisztikus rakétatesztet. Szuga Josihide, a japán kormány főtitkára pénteki tokiói sajtóértekezletén elfogadhatatlannak nevezte az effajta cselekményeket. Hangsúlyozta: országa soha nem fogja eltűrni ezeket a sorozatos provokációkat, és határozottan tiltakozik Phenjannál. Mint jelezte, a szigetország szorosan együttműködik az Egyesült Államokkal és Dél-Koreával és a többi érintett állammal, hogy sürgősen megfelelő választ adjon Phenjan újabb lépésére.

Észak-Korea augusztus 29-én is ballisztikus rakétát bocsátott fel, az is átrepült Japán északkeleti része felett és a Csendes-óceánba csapódott.

Észak-Korea újabb rakétakísérlete után péntekre összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) rendkívüli ülését.

Hírdetés

A tanácskozás összehívását a testület etióp soros elnöke jelentette be. A diplomata egyúttal közölte: az ülést zárt ajtók mögött tartják. Donald Trump amerikai elnököt az újabb észak-koreai rakétakilövés után John Kelly kabinetfőnök azonnal informálta.

Rex Tillerson, az amerikai diplomácia irányítója közleményben hangsúlyozta, hogy Kínának és Oroszországnak cselekednie kell. “Kína szállítja a fűtőolaj nagy részét Észak-Koreának. Oroszország a legnagyobb foglalkoztatója az észak-koreai munkaerőnek” – olvasható a közleményben.

Az amerikai külügyminiszter kiemelte, hogy “Pekingnek és Moszkvának közvetlenül vezetőik révén jelezniük kell, hogy nem tűrik tovább a felelőtlen rakétafelbocsátásokat”.

James Mattis védelmi miniszter – aki Nebraskában tett látogatást az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságánál (STRATCOM) – újságíróknak azt mondta: az észak-koreai rakéta “japánok millióit rémítette meg és késztette arra, hogy fedezékbe vonuljanak”.

A tárcavezető egyúttal bejelentette: a kilövés után az illetékes amerikai tisztségviselők már egyeztettek is egymással. Amikor az egyik újságíró azt feszegette, hogy az Egyesült Államok milyen választ ad az újabb észak-koreai provokációra, Mattis csak annyit felelt: “Erről egyelőre nem akarok nyilatkozni”.

Közleményt adott ki az Egyesült Államok Csendes-óceáni Parancsnokságának (Pacam) szóvivője is. Dave Benham közölte: az amerikai hadsereg egyetlen észak-koreai közép-hatótávolságú ballisztikus rakétát észlelt, amely Japán fölött haladt el, mielőtt a Csendes-óceánba zuhant. A szóvivő közleménye szerint a rakéta nem jelentett fenyegetést Észak-Amerikára vagy az Egyesült Államok csendes-óceáni birtokára, Guamra.

A Fox televízió csütörtökön este megszólaltatott egy Dél-Koreában dolgozó kutatót. A Szöulból élő adásban kapcsolt Andrej Lankov kifejtette: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felgyorsította rakéta-, és nukleáris programja megvalósítását, méghozzá “sokkal nagyobb ütemben, mint arra bárki is számított volna”.

A szakértő szerint Phenjan megfelelő számú interkontinentális ballisztikus rakétára akar szert tenni, amellyel támadást intézhet néhány amerikai város ellen. Lankov kétségét fejezte ki, hogy féken lehet-e tartani Észak-Koreát, ugyanis szerinte bármilyen katonai erő alkalmazása háborúba sodorja az egész Koreai-félszigetet.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »