Újabb ország nyitott nagykövetséget Budapesten

„Megtettük az első lépéseket, érezzük a meleg vendégszeretetet és az őszinteséget, amire külön hangsúlyoznék” – mondta Baktijar Szaidov megbízott üzbég külügyminiszter az Üzbég Köztársaság Budapesti Nagykövetségének megnyitóján. Méltatta a magyar-üzbég együttműködést, amelyek kiterjednek nemzetközi szervezetekre – ENSZ, EBESZ, Türk Államok Szervezete – is.

A két ország 31 éves diplomáciai kapcsolata mostanra a stratégiai együttműködés szintjére emelkedett, több közös sikeres projektet is végigvittek. Szijjártó Péter felidézte, hogy a közbelmúltban az üzbég elnök is Magyarországon járt, de ez az első hivatalos külügyminiszteri látogatás Üzbegisztánról Magyarországra, vagyis egyfajta diplomáciai történelmi eseményről van szó. Azzal, hogy Üzbegisztán ma megnyitja budapesti nagykövetségét, már minden országnak van képviselete Budapesten, amely tagja a Türk Államok Szervezetének – mutatott rá a külgazdasági és külügyminiszter.

Hírdetés

Gazdasági áttörésként említette, hogy a legnagyobb magyar bank – az OTP – egy üzbég bank megvásárlásával az ország ötödik legnagyobb bankjává vált. 1,6 millió új ügyfelével az OTP Bank elmondhatja, hogy globális ügyfeleinek 10 százaléka Üzbegisztánban van. Két új megállapodást kötöttek: Taskent mellett létrejön egy speciális ipari övezet magyar vállalatok számára, amelyek ott speciális kedvezményes szabályok mellett hajthatják végre a beruházásaikat. A részt vevő cégek között nagy magyar gyógyszeripari cég is van. Ehhez a magyar kormány is támogatást nyújt, egy új alap van készülőben ezekhez a beruházásokhoz.

Szijjártó Péter bejelentette továbbá, hogy az év végéig megteremtik a közvetlen légi összeköttetést a két főváros között, kezdetben heti két járattal, amelynek a technikai, pénzügyi és jogi előkészítése már bőven folyamatban van. A felek a nagykövetség megnyitását megelőzően szándéknyilatkozatot írtak alá a kulturális örökség területén való együttműködésről.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »