Újabb jelentés a tüntetésről

A CEU-s tüntetés kb. annyira volt komolyan vehető, mint Demszky Gábor

Képzavar, agyhalál, unalmas sallangok, liberális hiszti. Ez volt a „nagy” demonstráció „CEU-ért” a Parlament előtt.

Délután öt órától több ezren élőlánccal tiltakoztak az Országgyűlés CEU-t érintő döntése miatt az intézmény épületénél. Ezzel eddig nincs is semmi baj, szép gesztus, nagyon jó hangulatban zajlott a demonstráció.

Az élőlánc után a CEU előtt felszólalók, köztük a diákok többször is arra kérték Áder János köztársasági elnököt, éljen politikai vagy alkotmányos jogával, és vétózza meg a törvényt, amivel úgy látszik „mindenkinek” baja van, de senki sem tudja miről szól pontosan. A tüntetők biztosan nem. Sokan beszélnek a CEU beszántásáról, a rettegők rikácsolnak bezáratásról, a hivatásosok pedig a lehető leghatékonyabban próbálják gerjeszteni és meglovagolni a hisztériahullámot. Ki is bújt a szög a zsákból. Az esemény hivatalosan is bejelentett befejezése után a tömeg egy kis része átvonult a Parlament elé, ahol az ott sátrazó, más céllal tartott demonstrációk résztvevőivel együtt kezdtek orbitális orbánozásba.

Megjelentek a hivatásosak, az első sorban ott volt Demszky, ott volt Táblás Józsi. Az élharcos tüntetők legfőbb célja az uniós zászló kitűzése volt, ami azért fura mert elvileg egy amerikai egyetemért tüntettek. Sokan úgy magyarázzák, hogy az uniós zászló jelenti az európai értékeket, ami igencsak megkérdőjelezhető mostanság, hiszen éppen az unió nem tesz semmit a legfőbb európai értékek (pl. kereszténység) megvédéséért. De hát ők tudják. Vajon melyik zászlót cserélték volna le az uniósra? A magyart vagy a székelyt? Ez megválaszolatlan marad, ugyanis – szerencsére – nem tudták kitűzni a EU-s lobogót.

Jöttek a nagy bejelentések, hogy szerdán reggel 8 órától óránként lezárnak pár hidat (kezdve a Szabadság híddal, majd a Lánchidat és az Erzsébet hidat) , mert ha már ugye nekik nem kell dolgozni, azért a többiek szívjanak csak a dugóban.

Hírdetés

Ekkor jelent meg az egyik ablakban Kunhalmi Ágnes, aki kilógatott egy uniós zászlót az ablakon. Ezt nagy ováció kísérte, Kunhalmi pedig integetve csókokat osztogatott az ablakból. Ennél már csak az volt nevetségesebb, mikor lejött a tüntetők közé egy rövid kiabálós performanszra, amire alig voltak kíváncsiak. A fiatal demonstrálók nagy része inkább a földre ülve beszélgetett, csak pár szebb korú szoci tapsikolt bágyadtan az MSZP nagyasszonyának (bocsánat Lendvai asszonyságtól).

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Teljes a képzavar

Hiszen a Parlament előtt tüntetők kiabálását nézve az az érzése támadt az embernek, hogy holnaptól már nem is lesz soha többé CEU. Pedig nagyon is lesz. Mert mi történt? A törvénymódosítás szerint a jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik. A törvényi változás alapján ha az egyetem székhelye egy föderatív államban van, és ott a nemzetközi szerződés kötelező hatályának elismerésére nem a központi kormányzat jogosult, akkor a központi kormánnyal létrejött előzetes megállapodáson kell alapulnia az oklevél kiadásához szükséges nemzetközi szerződésnek. Ezeket az előzetes megállapodásokat a föderatív állam kormányával a törvény hatályba lépését követő FÉL ÉVEN belül meg kell kötni.

A CEU-nak tehát rengeteg ideje van, hogy igazodjon az új szabályokhoz, és hogy felelős és valós intézményi választ adjon a parlament döntésére, betartva a magyar törvényeket. A valódi kérdés az, hogy a CEU intézményi vagy politikai választ fog adni az új törvényre. Felelősen dönt a saját működésének megkönnyítése érdekében, vagy inkább politikai választ ad, melyet hasonló hisztériakeltés kísér majd? A CEU tulajdonosi körét ismerve, sajnos a válasz igencsak egyértelmű…

A tüntetés amúgy békésen zajlott, nem került sor semmilyen rendőri intézkedésre.

A tüntetés amúgy békésen zajlott, nem került sor semmilyen rendőri intézkedésre.

Horváth József György


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »