Jóllehet a magyar keresztyénségben kicsit más időszámítás járja, mint az európai és a világkeresztyénségben (ennek több oka is van, amit most nem kell részletezni). Kivált az Allianz Imahét tekintetében, de ez a lényegen, az imádkozás fontosságán nem változtat semmit.
Mindenki belátja, olyan súlyos helyzetben van a világ és benne a mi életünk is (szinte totális lejtmenetben vagyunk egyetemesen, mintha Szodoma és Gomora visszaszámlálása ma is folyna). Az elképesztő klímakatasztrófák, földrengések, családrengések már sorozatban érnek el milliókat. Az egyelőre olthatatlannak tűnő kaliforniai, Los Angeles-i, hollywoodi futótűz kapcsán az ottani médiák máris Harmaggedonról szólnak.
Ukrajnában és Oroszországban a januári ortodox és görögkeleti egyházakban az emberek a rakétabecsapódásoktól való félelem miatt reszkető kézzel imádkoznak. Vagy már azt sem teszik, csak menekülnek – de hova? A terror, a vak embergázolások ünnepek előtt-alatt, iskolai lövöldözések útlevél nélkül rohangálnak a térképen. A kórházban hagyott újszülöttek száma egyre nő itthon is. Nem folytatom. Mindenkinek van félelemgyutacs a lelkében, környezetében, családjában.
Ki kell mondanunk, nem is tudjuk elégszer: az ima első és végső menedékünk, ha még eddig nem fogtuk is fel. Személyes napi lelki, spirituális óvópince, elsősegélyhely, ambulancia.
Hovatovább szükségszerű életforma, hogy kibírjuk a ránk szakadó bajokat. S ne ugorjunk fejest a semmibe, ön- és közveszélyeztető módon. Mindennél nagyobb szüksége van világunknak, egyházainknak, embermillióknak folyamatos imaterápiára, imakúrára.
Furcsa módon – Isten intézte így, mi tettünk a világ romlására egy lapáttal? – eljött az imák kikényszerített konjunktúrája.
Szervezett módon az Egyetemes Imahét és más alkalmi imaláncok között az Európai Evangéliumi Szövetség és a Világszövetség 2025. január 12–19. között tartja szokásos évi imahetét.
Ennek itthon és világszerte is ugyanaz a témája: Reménységben élni és cselekedni – bármilyen válságos helyzetben vagyunk, vagy ha a világ összedőlni is látszik körülöttünk. Vagy éppen ezért!
Néhány szó az Evangéliumi Allianzról és az imahétről
Az Evangéliumi Világszövetség (Evangelical World Alliance) 1846. augusztus 20-án jött létre Londonban. Az Európai Evangéliumi Szövetség (EEA) 1951-ben alakult meg. A Világszövetség protestáns felekezetek közötti szövetség, 143 országban működik, tagjainak száma 600 millió fölött van. Az európai regionális szervezethez 36 országban tartozik mintegy 23 millió hívő.
175 éve azért hozták létre, hogy elősegítse a keresztyén egységet és az evangéliumi-bibliai identitást erősítse, valamint hangot és platformot adjon az európai és a világszerte élő és imádságban egymással szövetséges protestánsok könyörgésirányának.
Évente mindig január második teljes hetében tartják egy héten át imaalkalmaikat, közös témáról, egységes imaajánlásokkal.
Az Európai Evangéliumi Allianz Hitvallása
Az Európai Evangéliumi Allianz olyan keresztyének közössége, akik elfogadják a szentháromságos egy Istennek az Ó-, és Újszövetségben adott kijelentését, és vallják az abban foglalt evangéliumi hitet.
Hitvallásuk nyolc pontja: 1. Az Atya Isten, a Fiú Isten és a Szentlélek Isten szuverenitása és kegyelme a teremtésben, gondviselésben, kijelentésben, megváltásban, végső ítéletben és a beteljesedésben mutatkozik meg. 2. A Szentírás isteni ihletettségű, teljesen megbízható és legfőbb tekintély a hit és az erkölcs vagy a viselkedés minden kérdésében. 3. A bukott ember egyetemes bűnössége miatt Isten haragjának és kárhoztatásának vagyunk kitéve. 4. De Isten megtestesült Fiának helyettesítő áldozata egyedüli és mindenre elégséges volta miatt a bűnök hatalmától, valamint örök következményeitől megszabadít, megváltja életünket. 5. A bűnös megigazulása kizárólag Isten kegyelméből, a megfeszített és feltámadott Krisztusba vetett hit által valósul meg. 6. A Szentlélek Isten munkája megvilágosító, megújító lakozása bennünk a személyes megszentelődés alapja. 7. Minden hívő egyetemes papságát vallják, ők alkotják az egyetemes Egyházat, a Testet, amelynek Krisztus a Feje. Az Egyház az Ő parancsára az evangélium hirdetésével van megbízva az egész világon. 8. Az Úr Jézus Krisztus személyes, látható visszatérését várják hatalommal és dicsőséggel.
A Hitvallásban foglaltak megvalósítására törekszenek az Allianz tagjai nemzeti és regionális szinten.
Segítik egymást abban, hogy olyan kortárs keresztyén közösségekké váljanak, amelyek pozitív hatással lehetnek a szűkebb-tágabb emberi közösségekre.
2025 fő imatémája: reményben élni
Az idei fő témáról ezt olvashatjuk az előkészítő füzetben: reményteli életet élni nem könnyű feladat. Különösen nem háborúk, válságok és katasztrófák idején. A reménynek a hit a táplálója. A keresztyén hit számos okot kínál a reménykedésre: gyülekezetben, egyénileg, egymásra, s a világra vonatkozóan.
„Nem kell egyedül reménykednünk. Ez a keresztyén hit nagy ereje. Ezt a Jézus Krisztusban való reményt megoszthatjuk és megélhetjük egymással” – olvasható az idei témafüzetben.
Napi témáknak ezeket javasolják a január 12–19. közötti imahétre: 1. ima egyházi vezetőkért, megbecsülésükért, ami reménység a gyülekezet számára. 2. ima a békesség megőrzéséért egymás között, ami remény a világ számára. 3. bátorítani mindenkit, ami remény a felebarát számára, remény a szomszédokkal való kapcsolatban is. 4. a jót mozdítsuk elő minden erőnkkel, reményt lehet terjesztenünk. 5. vidáman, hálásan imádkozzunk – reményt táplálva másokban is. 6. hagyni, hogy Isten Lelke dolgozzon – így tapasztaljuk meg a reményt. 7. mindent próbára tenni, s ami jó, megtartani – a remény megőrzése. 8. imádkozzatok értünk – a remény vezet célhoz.
Az imák hármas tagolása
Háromütemű motorhoz hasonlítható az imák felépítése, szerkezete. 1. Dicséret és köszönet minden imaalkalomnak az első mozzanata, üteme. 2. Bűnbánat, bocsánatkérés a második ütem. 3. Közbenjárás, kérés a harmadik ütem.
Mivel a bűnvallás, bűnbánattartás ma az egyik legnehezebb része az imaéletnek, ezért egy-két példa erre. Megbánással valljuk meg, hogy közömbösek vagyunk a világ elveszett embereivel. Megvalljuk lustaságunkat, vonakodásunkat, mert nem emeljük fel a hit tiszta zászlaját az evangéliumért és kockázatot sem vállalunk érte. Megvalljuk, hogy örvendezés helyett nehezteléssel reagálunk másokra, s nem örülünk minden jónak, amit tehetünk. Bánjuk, hogy Jézus nélkül éltük napjainkat. A Szentlélek bocsánatát kérjük, mert belefáradtunk az imádságba. – Kérlek, Uram, bocsáss meg nekem, amikor rossz utakon járok, hogy Nélküled oldjam meg a bonyolult, nyomasztó helyzeteimet. Megvallom, túl gyorsan hibáztatok másokat. Megvalljuk, csak önmagunk körül forgunk a közösségünkben, gyakran nincs szemünk a felebarát bajaira, szenvedésére.
Áldott, folyamatos imatanulást, imagyakorlást, imagyőzelmeket!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »