Újabb fordulat a kínai népesedési politikában, de lehet, hogy ez is kevésnek bizonyul

Újabb fordulat a kínai népesedési politikában, de lehet, hogy ez is kevésnek bizonyul

Történelmi döntés Kínában: újra engedélyezték, hogy három gyermek is legyen egy családban. A keleti ország 1979-ben vezette be az egykepolitikát, hogy megelőzze a túlnépesedést, ám nem jöttek be a szakértők számításai.

A kínai társadalom aggasztó mértékben öregszik, ráadásul a nemek aránya is felborult. 2015-ben végül eltörölték az egykepolitikát, mostantól pedig már három gyermeket is vállalhatnak a családok – hangzott el az M1 Híradójában.

Félévszázados negatív rekord dőlt meg Kínában,

ahol tavaly 12 millió újszülött látta meg a napvilágot.

A kelet-ázsiai országban az 1960-as évek óta nem született ilyen kevés gyermek, miközben rohamosan növekszik a 65 év fölött korosztály aránya a teljes népességen belül.

Az aggasztó népszámlálási adatokat május közepén hozta nyilvánosságra a statisztikai hivatal.

A népességnövekedés aránya lelassult az előző évtizedekhez képest. Ennek több oka is van. Csökkent a fogamzóképes korú nők száma, a párok egyre idősebb életkorban vállalnak gyermeket, ráadásul emelkedtek a gyermeknevelés költségei, magyarázta a nemzeti statisztikai hivatal igazgatója.

Hétfőn a kínai kommunista párt központi bizottsága úgy döntött, tovább lazítja a szigorú családtervezési szabályokat, és engedélyezi a pároknak, hogy három gyermeket vállaljanak.

Kínában 1979-ben vezették be a világon egyedülállónak számító népességszabályozási modellt.

Hírdetés

Az úgynevezett „egykepolitika” célja az volt, hogy megfékezze a második világháború után beindult túlnépesedési folyamatot.

Második gyereket csak elvétve, külön engedéllyel vállalhattak azok a szülők, akiknek elsőre lánygyermeke született.

Csakhamar kiderült, hogy a drákói szigor felgyorsította a társadalom elöregedését,

ráadásul a nemek egyensúlya is felborult, tovább nehezítve a családalapítást.

A szabályozást 2015-ben eltörölték, azóta a kínai párok már két gyermeket is vállalhattak. Ám az enyhítés nem hozta meg a várt eredményt, a születések száma lassan, de tovább csökkent.

Egyelőre úgy tűnik, a hétfői döntés sem hozta lázba az érintett fiatalokat, akik már maguk is egykeként nőttek fel. Sokan az anyagiakra hivatkoznak.

„Ha meglennének hozzá a feltételek, lehet, hogy vállalnánk két gyereket. De rengeteget kell dolgoznunk, hogy saját lakásunk legyen, és egy gyereket felnevelni nem olcsó mulatság. Szerintem ezt a döntést nehéz lesz gyakorlatba ültetni” – vélte egy sanghaji házaspár.

A szociológusok szerint a hétfői döntés önmagában még kevés gyermekvállalási kedv növeléséhez.

A kormánynak ösztönző intézkedéseket kell hoznia, amelyekkel valós előnyöket biztosít a háromgyermekes családoknak, például oktatási vagy utazási kedvezmények, és így tovább.

Enélkül a kínai párok aligha vállalnak több gyereket– vélte egy hongkongi egyetemi tanár.

Jóllehet a népességcsökkenés veszélye egyelőre nem áll fenn, a kutatók már komoly demográfiai válságról beszélnek, ami a kínai gazdaság növekedésére is fékező hatással lehet.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »