Erdő Péter bíboros, prímás 2025. március 18-án Ervin Gábor vértanúsága helyszínén, a budai alsó rakparton jelentette be, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia hozzájárulásával az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye elindítja az 1944-ben nyilasok által meggyilkolt embermentő pap, hittanár, filozófus boldoggá avatásának folyamatát.
A boldoggáavatási eljárás posztulátorának Erdő Péter Depaula Flaviót, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye külügyi megbízottját, érseki tanácsost nevezte ki, teológiai cenzorának pedig Kránitz Mihály teológust, tanszékvezető egyetemi tanárt.
Az életének 33. évében vértanúhalált halt Ervin Gábor termékeny író volt. Több mint száz cikke, tanulmánya jelent meg, s ezek mellett négy önálló könyve is: Veni Sancte – Te Deum – Rövid szentbeszédek, 1939; Mutasd meg az Atyát (1940); Krisztusi nagykorúság (1941); Kultúra és emberiség (1941).
A Szent István Társulat által most kiadott kötet a teológus, filozófus korai írásait tartalmazza. Az emberi természet sebei és gyógyulásuk című doktori disszertációt 1934-ben írta. A tanulmány elején Ervin Gábor Aquinói Szent Tamás imádságát idézi: „Légy Te, Uram, minden testi-lelki gerjedelemnek tökéletes nyugtatója.” Az előszóban Ervin Gábor köszönetet mond a mesterének nevezett Schütz Antalnak, a dogmatika professzorának, s a kortárs szellemi példaképek között megemlíti a francia Réginald Garrigou-Lagrange domonkost, aki 1909–1960 között a római Angelicum egyetemen a fundamentális teológia, a dogmatika és a lelkiélet teológiája tárgyak neves professzoraként tanított. Már ekkor kiderül a szerző rendkívüli igényessége, tökéletességre való törekvése: „Magas példaképeket tűztünk magunk elé, mert inkább akartunk nagyot bukni, mint silányat alkotni. Tehát nem az újkorban szokásossá lett metódust követtük, amelyet a részletkérdések apróra boncolása és a természettudományokra emlékeztető technikájú szisztematizmus jellemez – inkább Szent Ágoston és Szent Tamás doctrina sacráját szerettük volna művelni Cajetanus, Newman és Prohászka szellemében.”
Ervin Gábor kiemeli: az emberi természet az ősszülők bűne miatt sebeket hordoz magában: a tudatlanság sebét, a rosszakarat sebét, a gyengeség sebét és a rendetlen vágyakozás sebét. A sebekről szóló fejtegetés végén a disszertáció szerzője a sátán szerepét is tisztázza: „A természet romlása, illetve sebe csak indirekt az ördög műve, olyanformán, ahogy a tűznek is csak indirekt az oka az, aki a fát vágja. Közvetve mindenesetre az ördög okozta sebünket, amikor a rosszra tanította Évát, s a meglévő sebet is igyekszik elmérgesíteni, és a maga céljára használni az ember helyzetében lévő adottságokat.” A sebek mellett a kegyelem gyógyító erejét is felmutatja Ervin Gábor, kiemelve: Isten oltja minden emberbe, hogy vágyakozzék őutána. A segítő kegyelem hivatott gyógyítani a sebeket, de aktívan együtt kell működni vele. A kegyelem nem erőszakos, csendben sugalmazza, hogy mit kell tenni, de ehhez az ember részéről megfelelően érzékeny fülek kellenek, hogy pontosan meghallja a segítséget. Ezután még engedelmeskedni is kell a kegyelemnek.
Az embernek el kell fogadnia, engedelmeskednie kell Istennek, hogy az igazi boldogságra eljuthasson, már csak azért is, mert önerejéből erre képtelen. Erre az engedelmességre mutatott példát a szolgai alakot öltött Jézus: „Legyen meg a Te akaratod!” Ez egyben a hit teljessége is:
Disszertációjának végén Ervin Gábor utal Szűz Máriára: benne valósult meg legteljesebben az a tiszta, harmonikus élet, amire mindannyian meghívottak vagyunk.
A Széchenyi vallásossága című tanulmányát Ervin Gábor 1931-ben, vagyis 19 éves korában, tehát még szeminaristaként írta. A dolgozat azonnal megjelent a Magyar Egyházirodalmi Iskola Jubileumi Évkönyvében – olyan nagy nevek mellett, mint Glattfelder Gyula, Schütz Antal, Sík Sándor, Tóth Tihamér. A szerző kiemeli: Széchenyi lelkivilágának központja állandó, belső kapcsolat Istennel. Érzi, hogy Isten nélkül nincs értelme az életnek. Vallja, hogy Istent a „szegény emberi elme” nem képes felfogni. Mégis, hinnie kell benne, szeretnie kell, és reményét bele kell vetnie. „A kicsiny épp úgy, mint a nagy, s minden, amit érzékeink által észlelünk, békéről, jóságról és mindenhatóságról beszél nekünk.”
Ervin Gábor felidéz egy válságos helyzetben megtörtént párbeszédet Kossuth és Széchenyi között: előbbi szerint „Csak csoda segíthet, csoda pedig nincs, tehát tönkremegyünk.” Széchenyi ellenben leszögezte: „De Isten segíthet, Isten pedig van, tehát a menekvés lehetséges.” Egy írásában fölteszi a kérdést: „Nem süllyedtünk volna már régóta el, mi felette ügyetlen hajósok, ha földinél erősebb kéz meg nem ragadja bárkánk kormányrúdját… ha valami láthatatlan hatalom nem ment meg a hajótöréstől minduntalan?”
Istent követni, Istent akarni, szolgálni megalkuvás nélkül – ez Széchenyi alapelve: „A tökéletesség felé kell törekednünk, és Isten a tökéletesség” – ez a gondolat fordul elő leggyakrabban írásaiban. Legszebben talán a Kelet népében fejti ki, hogy mit ért ezen: „Emberi hivatásunknak úgy felelünk meg leginkább és ekképp természetünkhöz képest a tökélynek annál magasabb lépcsőjére emelkedünk, az Istennek minél több mind lelki, mind anyagi adományaiban iparkodunk részesíteni embertársainkat s iparkodunk részesülni magunk is.” Ez az életcél magában foglalja a lélek belső tökéletesedését és a jó cselekedeteket, jó munkát, mint az előbbi szükségszerű kihatását. Ervin Gábor állítja: a lélek belső tökéletesedése minden értékes élet gyökere. Aki erre nem törekszik, „hiába él”.
Széchenyi gyakran hangoztatta: örül, hogy kereszténynek született, mert ez a szeretet vallása. Az ő vallásossága gyakorlati: csak azzal törődik, ami a tevékeny életre nézve fontos. A dogmákról ellenben úgy vélekedett: azoknak nincs kihatásuk a való életre, azokkal nem érdemes sokat törődni. Egész lelkével a vita activa felé fordult, inkább választotta Márta részét, mint Máriáét. A haza szolgálatát úgy fogta fel, mint a lélek nemesítését, munkát Isten dicsőségére. Mindazonáltal hitében volt valami fogyatékosság, „ez nem elítélés, ez igazság, mely rettenetes tragédiájára is világosságot vet,
Ervin Gábor A szentmiseáldozat lényege című tanulmányát 1934-ben adta ki a budapesti növendékpapság Magyar Egyházirodalmi Iskolája. A pap teológus leszögezi: „Isten maga a jóság. Ha valami vagy valaki jó, Isten erejében jó… Isten önmagáért, jóságáért végtelenül szereti a világot, de a világ nem végtelen, a világ nem tudja befogadni a végtelen Istent és szeretetét… A dicsőséges örök Szentháromság életteljességében maga Isten szereti és érti önmaga örök gyökérjóságát. Ez az egyetlen hozzá méltó értés és szeretet.”
Ervin Gábor megvilágítja: Jézus nemcsak az emberiségnek akar Megváltója lenni, hanem minden egyes embernek. „Jézus egyesülni akar minden egyes lélekkel. Minden lélekbe be akarja oltani azt az engesztelő áldozatot, amellyel megváltott… Jó Pásztor, aki maga megy el minden egyes bárányért.” A szentmise Krisztus szava, amely újra meg újra kifejezi állandó lelkületét. A tanulmány szerzője itt is rámutat: Szűz Mária előképe és példája minden hívőnek.
A kötetet szerkesztette, és az ajánlást írta: Kránitz Mihály. Közli a kiadvány Ervin Gábor lehetséges teljes bibliográfiáját, melyet Varga Péter András filozófus állított össze.
Ervin Gábor első írásai – Széchenyiről, a szentmiseáldozatról és az emberi természet sebeiről
Szent István Társulat, 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
