Új vezetőséget választott a Szövetség Most-Híd-platformja

Új vezetőséget választott a Szövetség Most-Híd-platformja

A Szövetség pártot továbbra is három platform alkotja, ezek egyike a Most-Híd. Miután a platform több tagja és alapítója is távozott, új vezetőséget választottak. A platform elnöke Pál Attila, az Országos Tanács elnöke pedig Pandy Péter lett. Erről a hétfői sajtótájékoztatójukon tájékoztattak.

„Szomorú, hogy a platform egyes tagjai így döntöttek” – közölte Pandy. Hozzátette: sajnálattal fogadta a Most-Híd egyes tagjainak távozását. Mint elmondta:

Hangsúlyozta: a Szövetség továbbra is a kisebbségek és a régiók érdekeit akarja képviselni.

Hírdetés

Forró Krisztián, a Szövetség elnöke hozzátette: a pártot továbbra is három platform alkotja.

– közölte a Most-Híd több tagjának a távozása kapcsán.

A Most-Híd alapítói több más taggal együtt nemrég kiléptek a Szövetségből, mivel nem értettek egyet azzal, hogy a párt a választási listájára felvegye Gyimesi Györgyöt. Ezt követően Mikuláš Dzurinda Modrí pártjával egyeztek meg a parlamenti választásokon való közös indulásban. A továbbiakban „Modrí, Most-Híd” néven működnek együtt.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »