Április 22-én a Dzsammu és Kasmír állambeli Pahalgamban végrehajtott terrortámadás, amelyben 26 civil – többségük turista – vesztette életét, olyan lavinát indított el, amely a hagyományos diplomáciai válaszlépéseken túlmutatva a régió egyik legfontosabb geopolitikai szerződésének, az Indus-vízmegosztási egyezménynek (Indus Waters Treaty, IWT) felfüggesztéséhez vezetett. India döntése, hogy teljesen megállítja a víz áramlását a Pakisztán felé tartó folyókon, új szintre emelte a két atomhatalom közötti feszültséget.
Az Indus egyezmény: hatvan évnyi törékeny egyensúly
Az 1960-ban aláírt Indus Waters Treaty India és Pakisztán közötti ritka példa volt a hosszú távú együttműködésre. Az Egyezmény értelmében a hat Indus-rendszerhez tartozó folyót három-három részre osztották: a keleti folyók (Ravi, Beas, Sutlej) India fennhatósága alatt maradtak, míg a nyugati ágak (Indus, Jhelum, Chenab) Pakisztánt illették meg. Az indiai infrastruktúra korlátozott mértékben beavatkozhatott a nyugati vizek áramlásába, de a szerződés tiltott mindenfajta vízelterelést.
India döntése most ezt az egyensúlyt írja felül.
Delhi: „Egy csepp víz sem megy Pakisztánba”
Április 25-én CR Paatil indiai Jal Shakti miniszter (vízügyekért felelős tárcavezető) bejelentette, hogy az indiai kormány részletes stratégiát dolgozott ki a Pakisztán felé irányuló vízáramlás teljes leállítására. A terv rövid, közép- és hosszú távú intézkedéseket tartalmaz, beleértve a folyók kotrását és víztározók építését. A hangsúly a Chenab, Jhelum és Indus folyók szabályozásán van, amelyek jelenleg is Pakisztánt táplálják.
A Paatil által hangoztatott üzenet egyértelmű volt: „Egyetlen csepp víz sem fog eljutni Pakisztánba.” A döntés hátterében nem csak az áprilisi terrortámadás áll, hanem a hosszú ideje tartó feszültségek, amelyek az Indiát ért támadások állítólagos pakisztáni támogatására vezethetők vissza.
A Pahalgami támadás: a szikra, ami lángra lobbantotta a határvidéket
A támadást a Baisaran-réten hajtották végre, amikor turistákra nyitottak tüzet ismeretlen fegyveresek. A túlélők beszámolói – mint Kuldeep története – horrorisztikus képet festenek: a támadók vallási alapon szelektálták áldozataikat. Sokan annak köszönhették életüket, hogy a helyi, kasmíri civilek siettek a segítségükre.
India azonnal Pakisztánt vádolta a támadás mögött álló csoport támogatásával, és a kormányzati kommunikáció szerint elfogyott a türelem a „kereszthatáron átnyúló terrorizmus” iránt.
Politikai egység és válaszcsapás
Az indiai belpolitikai színtéren szokatlan egység alakult ki. A kormány és az ellenzék is támogatja a kemény fellépést. Udit Raj kongresszusi képviselő egyenesen úgy fogalmazott: „Itt az idő megtanítani Pakisztánnak a leckét.” A Dzsammu és Kasmír állam volt miniszterelnöke, Omar Abdullah is támogatja az egyezmény felfüggesztését, amit „a legigazságtalanabb dokumentumnak” nevezett a térség lakóinak szemszögéből.
Pakisztán: „Ez háborús cselekmény”
Pakisztán hevesen reagált a bejelentésre. Shehbaz Sharif miniszterelnök úgy nyilatkozott, hogy a víz „nemzeti érdek”, és annak elvonása „háborús cselekménynek” minősül. Sharif szerint az Indus-folyó a pakisztáni mezőgazdaság és lakosság életében kulcsszerepet játszik – különösen Pandzsáb és Szindh tartományokban –, így annak elzárása katasztrofális következményekkel járna.
A válaszlépések sem maradtak el: Pakisztán lezárta a Wagah határátkelőt, felfüggesztette a vízumkiadást indiai állampolgároknak (kivételt csak a szikh zarándokok kaptak), megszakította a kereskedelmi kapcsolatokat, és légi tilalmat vezetett be az indiai repülőgépekre nézve. Az indiai polgári repülés hatósága (DGCA) kénytelen volt figyelmeztetést kiadni a hosszabb repülési idők és megnövekedett utazási idők miatt.
Bhutto fenyegetése: „Víz vagy vér”
A helyzetet tovább eszkalálta Bilawal Bhutto-Zardari, Pakisztán volt külügyminiszterének kijelentése, aki szerint India vagy engedi továbbra is a vizet Pakisztán felé, „vagy a vérük fog folyni” az indiaiaknak. Az indiai válasz – többek között Delhi minisztere, Sirsa részéről – sem volt mentes a kemény retorikától. Ő gyakorlatilag azzal reagált Bhuttonak, hogy „fulladjatok meg”.
Hiába emlegetett a pakisztáni miniszterelnök, Sebasz Sarif „független vizsgálatot” a kasmíri terrortámadás kapcsán, a két ország kapcsolata ismét a háború határára sodródott. Nem csak a terrorcselekmény okozta sokk miatt, hanem mert sokan vannak Indiában, akik lehetőséget látnak az ország „ősellenségének” megszorongatására.
India vízpolitikai kihívásai
Bár India az IWT értelmében elvileg jogosult arra, hogy víztározókat és energiatermelő létesítményeket hozzon létre a nyugati folyókon, ennek csak kis részét használta ki. A becsült 20 000 MW-os potenciálból eddig mindössze 3 482 MW-nyi kapacitást építettek ki. A Kishanganga és a Ratle vízerőmű-projektek fejlesztése most előtérbe kerülhet, hogy India ténylegesen képes legyen kontrollálni a vízáramlást.
Meddig feszíthető a húr?
A jelenlegi események új korszakot nyithatnak India és Pakisztán kapcsolatában. A víz, amely korábban együttműködési csatornát jelentett a két ország között, most fegyverként jelent meg a diplomáciai és katonai nyomásgyakorlás eszköztárában. Az, hogy a helyzet mennyire fajul el, nagyban függ attól, hogy a nemzetközi közösség mennyire tudja kordában tartani a feleket, illetve hogy valóban történik-e pártatlan vizsgálat a terrortámadás ügyében – amit Pakisztán hivatalosan is felajánlott.
Egy biztos: a régió lakói – a kasmíri civilek, pakisztáni földművesek és indiai turisták egyaránt – azok, akik elsőként fizetik meg az árát ennek az egyre éleződő konfliktusnak.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: TheTimes
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
