A sok megoldatlan probléma miatt az EU-nak nem kell tartania bővítési kényszertől.
Több történész feltette már a kérdést az I. világháború kitörésének körülményeiről írva: miként lehet az, hogy egy olyan nagy kiterjedésű és erős birodalomnak, mint az Osztrák–Magyar Monarchia, tartania kellett a kicsi és gyönge Szerbiától? A valóságot legjobban tükröző válasz az, hogy Szerbia gyönge volt ugyan, de jól játszotta ki a kártyáit. Ez manapság is így van, de vannak új lapok a pakliban és új játékosok is a kártyaasztalnál.
Most egész Európának, de legalábbis a Monarchiánál jóval nagyobb kiterjedésű Európai Uniónak kell komolyan tartania attól, hogyan játssza ki a kártyáit már nemcsak Szerbia, hanem az új játékos, a még sokkal szegényebb és kisebb Albánia is.
Mindkettőjük törekvése, hogy az összes szerb, illetve albán egy államban éljen. Szerbia ezt most nyíltan nem hangoztatja, mert okult Szlobodan Milosevics példájából. Amit a „vezérnek” nem sikerült elérnie erővel, azt most ügyes diplomáciával és nagy kitartással, lépésről lépésre igyekszik megvalósítani. Jóllehet nem új vonása a szerb külpolitikának, mégis figyelemre méltó, hogyan egyensúlyoz két nagy pártfogója, a Nyugat (az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia) és Oroszország között.
A történelmi sérelmeken felülemelkedve Ankara és Belgrád között is atyafisági viszony kezd kialakulni. Kérdés persze, hogy meddig lehet jóban lenni Oroszországgal és Törökországgal egyszerre. Mindenesetre a gazdasági és politikai befolyásának feltámasztásán fáradozó Törökország, valamint az egykori középhatalmi pozíciójának visszaszerzésén munkálkodó Szerbia egyelőre sikeresen elhatárolták érdekszféráikat (a balkáni muszlim lakosság a törökök „vadászterülete”).
Albániának ez idő szerint nincs veszítenivalója, tehát nyilvánosan is megszellőztetheti a minden albánt egy államban egyesítő nagy országról szőtt terveket. Miniszterelnöke, Edi Rama Koszovó függetlenségének tizedik évfordulóján Pristinában elhangzott beszédében Albánia és Koszovó kapcsolatának szorosabbra fonásáról, közös kül- és biztonságpolitikáról beszélt, és hogy ezt a nemzet egységét megjelenítő közös elnök révén kívánja megvalósítani. Erre gyorsan reagált II. Leka Zogu koronaherceg, Albánia első és eleddig utolsó királya, Ahmet Zogu és a magyar Apponyi Geraldine unokája.
A világhálón kifejtette, hogy ez – a legfejlettebb nyugat-európai országok példájából kiindulva – a monarchia visszaállításával érhető el a legsikeresebben. Az egy korona alatt való egyesítéssel Albánia és Koszovó a prosperitás és a stabilitás oszlopa lehetne a térségben.
Korábban felmerült a területcsere ötlete is: a dél-szerbiai Presevo-völgy három albán többségű járásáért cserébe Észak-Koszovó négy szerb többségű járását ajánlotta fel Belgrádnak. Ez a megoldás Szerbiának egyáltalán nem volna ellenére, a katalán, baszk stb. szeparatizmussal küzdő Európa azonban ezt a „próbaballont” azonnal lelőtte.
Talán jobban tenné, ha megbarátkozna a gondolattal. Az albán és a szerb maffia ugyanis már megkötötte a maga egyezségét, és a politika is kiegyezett velük. Erről mindenki meggyőződhet, aki ellátogat az egyébként koldusszegény Albánia északi, Montenegróval határos részébe, Skodrába, ahol a szürkezónában tevékenykedő „üzletemberek” jóvoltából akár fényűző hotelben is lakhat.
Rada Trajkovics, a koszovói parlament volt szerb képviselője Oliver Ivanovics, koszovói szerb politikus meggyilkolása kapcsán úgy nyilatkozott a belgrádi sajtónak, hogy Alekszandar Vucsics szerb elnök szintén a maffia „gondjaira” bízta a koszovói szerb lakosságot az északi, szerbek lakta járások „lehatárolásával”.
Amíg várakozni kell a politikai célok, Észak-Koszovó és Szerbia, valamint Koszovó maradéka és Albánia egyesítésének megvalósulására, az üzletelés és a lakosság megfélemlítése zavartalanul folyik. Koszovó albán lakta részében pedig a nemzetközi békefenntartó haderő szeme előtt zajlik a radikális iszlám terjesztése (főleg arab pénzen) a megélhetési gondokkal küzdő lakosság, különösen a munka nélkül tengődő fiatalok körében.
Kinek dolgozik az idő? Európának biztosan nem. Az albán kérdés nem fog magától megoldódni, még akkor sem, ha a brüsszeli elefántcsonttoronyban egyesek úgy vélik, hogy elegendő akadályt gördítettek az egyesülés útjába a koszovói alkotmányban.
Megoldás-e Albánia és Koszovó vagy az ugyancsak jelentékeny, csaknem egyharmad arányú albán népességű Macedónia mielőbbi felvétele az EU-ba? A válasz erre inkább nem, mint igen. Koszovó felvétele már csak azért is kétséges, mert nem minden uniós tagállam ismerte el. Spanyolország számára például ilyen állam nem létezik.
A másik aggály egy újabb migrációs hullám elindítása, és ez már az EU-n belül történne. Az összesen körülbelül hatmillió főt kitevő albánság Európa egyik legszívesebben vándorló népe. Albániát a kommunizmus bukása után, 1989 és 2004 között majdnem egymillió ember, az összlakosság egyharmada hagyta el. A legnagyobb az egyesült államokbeli albán diaszpóra, ahová a kivándorlás már a múlt század elején jelentős volt, és az ottani albánok mostanra nagy politikai befolyásra tettek szert.
Európában Nagy-Britannia a legnagyobb befogadó országuk (körülbelül százezer főnek ad otthont). A koszovói albánok kirajzása – még jugoszláv vendégmunkásként – Németországba és Ausztriába volt a legjelentősebb. Jóllehet a kivándorlók száma az utóbbi időben csökkent, de még 2015 első felében is csaknem 22 ezer albán kért politikai menedékjogot Németországban.
Okos dolog-e tovább feszíteni a húrt a bevándorlásra igen érzékennyé vált európai lakosság körében? Nem is beszélve arról, hogy ezeknek az országoknak a gazdasági teljesítménye fényévekre van az EU átlagától.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank értékelése szerint évtizedekre volna még szükségük, hogy elérjék az EU derékhadának színvonalát. Ennek fényében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke hivatalba lépésekor, 2014-ben még arról beszélt, hogy az EU bővítése a közeli jövőben nem várható. Idővel azonban a balkáni országok aggasztó bel- és külpolitikai folyamatai – a boszniai állam működésképtelensége vagy a nagyhatalmi rivalizálás növekedése a térségben, új szereplők megjelenése (a gazdag Perzsa-öbölbeli országok, Törökország) és befolyásuk folyamatos erősödése lépéskényszerbe hozta Brüsszelt.
Ennek eredménye volt Juncker múlt heti hat, még nem EU-tag balkáni országot érintő útja. Fő célja az volt, hogy bemutassa a Nyugat-Balkán európai integrációjára készített uniós stratégiát. Nem sok új elemet tartalmazott, leszámítva azt a felszólítást, hogy kétoldalú vitáikat még a belépés előtt rendezzék: Szerbia ismerje el Koszovót. Erről Ivica Dacsics külügyminiszternek az a véleménye, hogy nincs az a szerb, aki ezt megtenné.
A folyamat lehetséges befejezéseként Juncker 2025-öt említette, már amennyiben az érintett országok teljesítik a feltételeket (mint a jogállamiság megvalósítása, a korrupció és a szervezett bűnözés megfékezése). Ennél konkrétabb határidőt nem jelölt meg, de tulajdonképpen nincs is rá szükség, hiszen annyi a megoldatlan kérdés, és oly kevés a hajlandóság a megoldásra a balkáni kétoldalú kapcsolatokban, hogy az EU-nak egyelőre nem kell tartania bővítési kényszertől.
A jelenlegi helyzetből Amerika húzza a legtöbb hasznot: kijátszhatja Oroszország ellen az albán kártyát. Arra használja fel az albán népességet, hogy kellő távolságban tartsa Moszkva befolyásától a balkáni szláv országokat. Hatékonyságát jól szemlélteti Macedónia sorsa. A Nikola Gruevszki vezette macedón kormányt az ő segítségükkel buktatta meg, mert az a veszély fenyegetett, hogy a Déli Áramlat utódjához csatlakozva utat enged az orosz gáznak. Utódját, Zoran Zaevet pedig kiszolgáltatta az albán pártoknak.
Félő, hogy közreműködésükkel Washington más ellenlábasának – például Kínának – a számításait is megpróbálja keresztülhúzni (Budapest–Thesszaloniki vasút). Vagyis Európa számára ismét róka fogta csuka helyzet alakult ki a Balkánon: ha tagjai sorába emeli ezeket az országokat, importálja a problémáikat, pedig magának is van elég. Ha viszont hagyja, hogy fennmaradjon a bizonytalanság, azzal megengedi, hogy mások tüzet gyújtsanak az előszobájában.
Gyetvai Mária
A szerző Balkán-szakértő
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
