Új Honda Civic: A hibrid nemzedék

Új Honda Civic: A hibrid nemzedék

A japánok népszerű kompakt modellje idén ünnepli 50. születésnapját, éspedig immár a 11. generációval. Ennek különlegessége, hogy csakis egyetlen hajtáslánccal forgalmazzák.

Ez pedig a CR-V alaposan átdogozott full hibrid rendszere, fokozatmentes automata váltóval kombinálva. Ebben szinte kizárólag a 135 kW (184 LE) teljesítményű villanymotor szolgáltatja a hajtást; a 143 lovas, 186 Nm nyomatékú benzinmotor elsősorban ennek áramellátására szolgál. A kifinomult hibrid rendszer ugyanakkor lehetővé teszti, hogy az Atkinson-ciklusú kétliteres az elektromotor megkerülésével, önálló hajtóegységként is működhessen. A tökéletes összehangoltságnak köszönhetően az autó átlagfogyasztása 4,7 és 5 liter, kilométerenkénti széndioxid-kibocsátása pedig 108 és 114 gramm között mozog (gyári WLTP-adatok). A vezető Econ, Normal és Sport üzemmód közül választhat; az előbbivel – ugyancsak a gyártó szerint – akár 800 kilométert meghaladó hatótávolság is elérhető.

Hírdetés

A vezetéstámogató és biztonsági kellékek listája gyakorlatileg teljes, de külön említést érdemel, hogy standard szereltséggé vált a két elülső térd-, illetve a középső frontlégzsák. Ami pedig a hazai árakat illeti, a 3 szereltségi szint (Elegance, Sport, Advance) induló ára ugyanebben a sorrendben 29 890, 30 990 és 34 490 euró.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »