Új emberi szervet fedeztek fel a tudósok

Új emberi szervet fedeztek fel a tudósok

Az emberi szervezet eddig ismeretlen, legnagyobb szerve lehet az interstitium.

Tudósok azt állítják, hogy egy új emberi szerv szerkezetét és eloszlását sikerült részletesen feltárniuk – írja a CNN. Az interstitium nevű „szerv” lenne a legnagyobb a testünkben, de nem minden kutató ért egyet abban, hogy valóban szervnek lehet-e tekinteni.

Folyadékkal telített területekről van szó az emberi testben, amelyek a szövetek között helyezkednek el.

A tudósok régóta tudnak erről a jelenségről, de egy új kutatás eddig ismeretlen tényeket tárt föl, amelyek alapján egyes kutatók hajlanak arra, hogy szervnek tekintsék az interstitiumot.

„Eredetileg csak egy érdekes szövetnek tartottuk, de ha jobban megvizsgáljuk, illik rá a szerv hagyományos definíciója”  – nyilatkozta Dr. Neil Theise az új tanulmány egyik szerzője. „A szerveknek egységes szerkezete és funkciója kell, hogy legyen. Ez a helyzet az interstitium esetében” – magyarázta a tudós.

Az interstitium, nagyobb a bőrnél, ami a legnagyobb emberi szervként ismert. A testünk térfogatának mintegy húsz százalékát teheti ki.

CNN/Mandiner.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »