Uhrík kora Mészáros Richárd2026. 07. 15., sze – 19:25
Két gyors látlelet a nyaraló szlovákiai demokrácia válságáról: a pártpolitikusok bizalmi rangsorát Milan Uhrík Republika-elnök vezeti, a társadalmi polarizáció mértéke pedig felzárkózott a magyarországi szintre. Oldaltól függetlenül nehéz optimistának maradnunk az ország kilátásaival kapcsolatban.
Uhrík a Focus legutóbbi közvélemény-kutatásán került az első helyre – Peter Pellegrini államfő továbbra is a legnépszerűbb, de az elnökökben hagyományosan jobban bízik a lakosság, mint a pártok politikusaiban. A Republika vezetője a 31 százalékos bizalmi mutatójával beelőzte Robert Ficót (28), miközben jelzésértékűen nagyot esett két ellenzéki vezető, a civil finanszírozási botrányban érintett Michal Šimečka (PS) és az újabban a saját szövetségeseivel hadakozó Branislav Gröhling (SaS) támogatottsága.
Meglehetősen sokatmondó, hogy egy szélsőséges és rendszerellenes párt vezetője a társadalom szemében hitelesebb bármelyik régi vágású politikusnál. A radikális jobb feltörekvő népszerűségének jelenségét ugyanakkor részben magyarázhatja egy másik, a napokban közzétett felmérés: a DEKK intézet polarizációról szóló kutatása, amely szerint a szlovákiai társadalom a végletekig megosztott és nem bízik a rendszerben. A kutatók szerint fokozatosan csökken a hajlandóság a konfliktusok megvitatására, a nyilvános terek beszélgetései elől egyedül a család nyújt menedéket – de az is csak azért, mert a békesség kedvéért nem beszélünk otthon a politikai különbözőségekről és csendben kanalazzuk a vasárnapi levest.
Egy olyan közegben, ahol vitázni nem tudunk, csak vitatkozni, értelemszerűen azok a legnépszerűbbek, akik nincsenek a közvetlen hatalom közelében, cserébe viszont nagyon hangosak. Ráadásul a választási rendszer is kedvez nekik: először Igor Matovič, minden idők egyik legellentmondásosabb szlovák politikusa jött rá a politikai hatalom kulcsára, miután megbukott kormányfőként. A stratégiája alapvetése, hogy nincs szüksége a társadalom egységes, osztatlan elismerésére. Épp elég politikai befolyás származik abból, hogy maga köré gyűjt egy aktív, hangos rajongói bázist és így megkerülhetetlenné válik.
A kiabálópolitika problémája azonban az, hogy nincsenek érdemi megoldásai, csak megnevezi a felelősöket és igazságtalanságokat, miközben dühöt és frusztrációt közvetít. Amikor egy-egy politikus vagy közéleti influenszer státuszait olvassuk, érdemes feltenni egy kérdést: az illető vajon megoldásokat sugall, vagy hibáztat, esetleg kárörvend? Oldaltól függetlenül meglepő arányban burjánzanak a másokat kinevető, megszégyenítő posztok. A jelenség pedig öngerjesztő, a nagyközönség ezeket a státuszokat olvassa a békés, unalmas megnyilvánulások helyett. A végeredmény pedig a hírekben: a kormány nem egyeztet a szélerőművekről, cserébe kiabálásba fordulnak a kapcsolódó fórumok, Uhrík a leghitelesebb politikus, a szomszéddal pedig jobb nem beszélni a közéletről, a végén még kiderül, teljesen mást gondol, mint mi. A gond azonban az, hogy bárki is kerül kormányra, előbb-utóbb el kell kezdenie a felhalmozódó problémák megoldását. Mindezt egy olyan környezetben, mikor a háttérben felsorakoznak a megmondóemberek, akik alig várják, hogy ismételten kritizálják az aktuális hatalom következő lépését. Az önmagát visszahúzó közegben nem bízunk senkiben, a szélsőségek pedig ugyanannyira szavahihetőek, mint az illedelmes politikusok. Ördögi kör.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
