Bírálta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalának módját a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője. Bóka János a Facebook-oldalán azt írta: a Tisza ma is átveri a magyar embereket: a több tízezer, összefüggéseiből kiragadott dokumentum minden elemzés nélküli nyilvánosságra hozatala nem visz közelebb a múltunk megismeréséhez és feldolgozásához.
A dokumentumok nyilvánosságra hozatala Bóka János szerint arra viszont alkalmas, hogy békétlenséget szítson, megossza a magyar embereket, és elterelje a figyelmet Magyarország valódi problémáiról.
Politikai cirkusz ez, ha már kenyérre a 2027-es költségvetési tervezet alapján egyre kisebb az esély – fogalmazott.
A bejegyzése alatt megosztott videójában a politikus elmondta, hogy a Fidesz azért jött létre, hogy Magyarországon a kommunista önkényuralmi rendszert megdöntse, és a magyar emberek szabadon élhessenek független hazájukban.
Hozzátette, hogy a Fidesz tagjait és mindenkit, aki együttműködött a Fidesszel, a kommunista rendszer megfigyelte, lehallgatta, megfélemlítette és bebörtönözte.
Kiemelte: azt, hogy ki, miért és hogyan működött együtt a kommunista rendszerrel, ma már nem fogjuk pontosan megtudni; az érintettek közül sokan nem élnek, a dokumentumok egy része eltűnt, megsemmisült, megsemmisítették, vagy azok a mai napig nem nyilvánosak.
Bóka János szerint az elérhető dokumentumokat az érintettek eddig is megismerhették, azokat a kutatók szabadon vizsgálhatták.
A frakcióvezető nem hiszi, hogy a dokumentumok nyilvánosságra hozatala helyreállítja több tízezer ártatlanul megfigyelt magyar emberi méltóságát.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


