A rendvédelmi dolgozók nem értenek egyet a kormány 2027-es költségvetésében feltüntetett bruttó 15 százalékos béremeléssel. A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet alelnöke, Tóth Zoltán az InfoRádióban azt mondta, leginkább a kommunikációt és a sávos béremelést hiányolja a szakszervezet.
Az elmúlt évekhez képest értelemszerűen minden, amit kapnak, plusz és pozitívum Tóth Zoltán, a Közszolgálati Rendőr Szakszervezet alelnöke szerint, aki hozzátette: a jelenlegi legnagyobb problémájuk a kommunikáció és a párbeszéd hiánya. Pedig lettek volna javaslataik arra vonatkozóan, hogy „hogyan lehetne az állomány hangulatát egy picikét javítani”.
Szerinte jó, hogy hosszú évek után először 10 százalékkal növelik az alapilletményüket, de a pótlékrendszer és a szorzók olyan alacsony szinten vannak – az éjszakai pótlék másutt akár 100-szorosa is az övéknek –, hogy „az állomány nem tekinti ezt a béremelést megbecsülésre alkalmasnak”.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy 9000 fő hiányzik az állományból. A súlypontok eltolódtak, a végrehajtó állományban két ember három helyett dolgozik, így kap most mindössze 10 százalékos emelést, ami Tóth Zoltán szerint nem arányos. Itt jut szerephez szerinte a kommunikáció hiánya, mert ha egy bérajánlat egy emelési folyamat első lépcsőfoka, akkor lehet beszélni a továbbiakról.
„Tisztában vagyunk vele, hogy nincs pénz mindenre, de azért
lehetne egyfajta ütemezést, jövőképet adni
a kollégáknak. Jelenleg ezt a kormányzat úgy kommunikálja, hogy részben meg van mentve a rendőrség, érkezhetnek ide az emberek dolgozni, meg ezért a pénzért itt maradnak a bent lévők. Hát közlöm, hogy ez nem feltétlenül van így” – nyomatékosította a szervezeti vezető.
A leszerelésekre rálátással állítja, hogy
növekszik a távozók száma,
ők nem látnak jövőképet a pályán, és ez nem csupán a rendvédelem problémája, hanem az országé és a hétköznapi embereké is. Nem csupán az állomány fizetéséről van szó, hanem arról is, hogy a rendvédelmet ugyanúgy üzemeltetni kell, ahogy az oktatást vagy az egészségügyet.
A szakszervezet szerint sávos, ütemezett béremelésre lesz szükség.
„A magyar rendőrségen nem történt rendszerváltás. Üdvözöljük akár a BRFK, akár az ORFK vezetőjének a minőségi cseréjét, ezzel nagyon sok személyes problémát vagy konfliktust oldott fel a rendszer, viszont azt tapasztaljuk, hogy bizonyos vezetői rétegek ugyanazok, mint eddig voltak. Abba gondoljunk bele, hogy 16 évnyi problémakört hordoz magában a rendszer, sőt a 16 év még kevés is, mert ennél jóval mélyebbek a problémáink gyökerei” – ecsetelte.
Elmondása szerint a korábbi rendszerben szocializálódott vezetőket elmozdítanák, vagyis a probléma nem csupán anyagi, hanem strukturális, illetve „humán” jellegű is.
„Át kellene alakítani a rendőrség strukturális felépítését, és akkor a végén lehet, hogy kiderül, hogy nem is kell plusz 9 ezer ember, jóval kevesebből is megoldható, ha azokat jól meg is fizetik” – folytatta Tóth Zoltán.
Klasszikus tüntetésben nem nagyon gondolkodnak, szerinte így is látszik, hogy az állomány „lábbal szavaz”, leszerel és más pályát választ. Akik maradnak, nem kizárt, hogy utcára mennek, de nem egyedül, hanem más ágazatok szereplőivel együtt – jegyezte meg, de hangsúlyozta: nem kívánnak idáig eljutni, nem céljuk, hogy káosz legyen, csak a hivatásukat szeretnék gyakorolni.
A cikk Barkóczi Bence interjúja alapján készült.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


