Udvaros Dorottya is tehet a fertő tavi "károkozásról"?

Udvaros Dorottya is tehet a fertő tavi "károkozásról"?

A színésznő megjelent a bíróságon abban az ügyben, amelyben Greenpeace-aktivistákat vontak felelősségre.

Bíróság elé kellett állniuk a Greenpeace aktivistáinak, köztük Udvaros Dorottya színművésznek. Tizenkettejüket azzal vádolják, hogy három évvel ezelőtt jelentős kárt okoztak a Fertő tónál, amikor leszedték a madarak ellen telepített hálót – derül ki a 24.hu beszámolójából.

A hálók a fecskék fészekrakását akadályozták, ennek az eltávolítása 102 875 forint kárt okozhatott a Sopron Fertő Turisztikai Fejlesztőnek.

Hírdetés

A szerdai tárgyaláson a két vádlott közt az egyik épp Udvaros Dorottya volt, aki a tárgyalás után az RTL-nek elmondta, hogy örül, hogy a figyelem középpontjába kerül a Fertő tó ügye és ez az állami beruházás.

Udvaros Dorottya a bíróságon azt mondta, az aktivisták kampányainak köszönhetően többen is rájöttek, mi zajlik a tónál.

Ítélet nem született, a tárgyalás ősszel folytatódik.

A kormány a tó partján 23 milliárd forint értékű beruházást tervez, Fertőrákoson szálloda, sportközpont, ökocentrum, új strand és kikötő is épülne. Az Európai Unió és az Unesco is tiltakozott a projekt ellen. A tóparton felszámolták az ikonikus cölöpházakat, és tarolták is a területet.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »