Tüntetők zavarták meg az Izraeli Filharmonikusok párizsi koncertjét

Tüntetők zavarták meg az Izraeli Filharmonikusok párizsi koncertjét

Tüntetők zavarták meg az Izraeli Filharmonikusok párizsi koncertjét Mészáros Richárd2025. 11. 07., p – 16:10

Tüntetők zavarták meg csütörtök este több alkalommal is az Izraeli Filharmonikusok előadását Párizsban, a Philharmonie de Paris hangversenyteremben – közölte Laurent Nunez francia belügyminiszter az X közösségi platformon pénteken.

A Lahav Shani karmester vezényletével adott koncert alatt a közösségi médiában megjelent felvételek szerint a tüntetők a nézőtéren füstfáklyákat gyújtottak meg, és a független Palesztinát támogató jelszavakat skandáltak. A biztonsági személyzet és több néző megpróbálta eltávolítani a rendbontókat, a koncert háromszor is félbeszakadt. A tüntetők kivezetése után az előadás folytatódott.

A rendbontás miatt négy embert vettek őrizetbe, három nőt és egy férfit – erősítette meg a párizsi ügyészség, amely szerint a gyanúsítottakat erőszak, rongálás és engedély nélküli tüntetés szervezése miatt hallgatták ki.

Nunez belügyminiszter az X platformon közzétett bejegyzésében „élesen elítélte” a történteket, hangsúlyozva, hogy azokat „semmi nem igazolhatja”. Megköszönte egyúttal a párizsi rendőrség gyors beavatkozását, amely lehetővé tette a „súlyos rendbontást” elkövetők közül többnek az elfogását a helyszínen, valamint az épületen kívül is a tüntetők kordában tartását.

A koncertet szervező intézmény, a Zene Városa – Párizsi Filharmónia közleményben ítélte el az eseményeket, és megerősítette, hogy feljelentést tett az ügyben. A közleményben „súlyos incidensekről” szólva megemlítették, hogy a tüntetők kétszer is füstfáklyákat vetettek be, és a rendzavarások során „összetűzésekre került sor a nézők tagjaival is”.

Rachida Dati kulturális miniszter az X-en úgy fogalmazott: a zavarkeltés „ellentétes a köztársaság alapvető jogaival”.

Izrael párizsi nagykövete, Josua Zarka, az AFP hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az izraeli–palesztin konfliktust egyesek „politikai haszonszerzésre” próbálják felhasználni.

Hírdetés

„Amit tegnap láttunk (a koncerten), az valójában annak a bizonyítéka, hogy a franciáknak elegük van, mert amint ezek a huligánok füstgránátokat dobtak, azonnal megverték őket. A közönség normálisan reagált” – mondta Zarka, aki jelen volt a koncerten.

„Az embereknek elegük van a gerjesztett tüntetésekből, a radikális baloldali Lázadó Franciaország követeléseiből, amely semmiben sem hisz a saját politikai életén kívül, és egy szörnyű konfliktust használ ki, ami az én hazámban van” – tette hozzá.

Manon Aubry, a Lázadó Franciaország európai parlamenti képviselője nem volt hajlandó elítélni az erőszakot, mert szerinte a zenekar „az izraeli államot képviseli”. „Ma a legjobb mód arra, hogy az ilyen incidensek ne ismétlődjenek meg, az, hogy az izraeli kormány abbahagyja egy egész nép lemészárlását” – mondta a politikus a France2 köztévében.

Marine Le Pen, a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetője „tűrhetetlen” cselekménynek nevezte a történteket, amelyeket szerinte „szélsőbaloldali antiszemita aktivisták” okoztak, és „példás jogi válaszra” szólított fel.

Művészek és koncertlátogatók egy csoportja a filharmonikusok igazgatójának október 14-én írt levélben a koncert lemondását kérte Izrael gázai hadműveleteire hivatkozva. A levélben az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának független vizsgálóbizottsági jelentésére hivatkoztak, amely szerint Izrael „továbbra is népirtást követ el a Gázai övezetben”.

A koncertet megelőzően palesztinpárti aktivisták több alkalommal felszólították a Párizsi Filharmóniát a program törlésére. A CGT szakszervezet azt kérte, hogy az intézmény tájékoztassa a közönséget az izraeli kormány ellen felhozott „súlyos vádakról”. A bojkott ellen francia művészek napilapokban közzétett felhívásokban tiltakoztak.

A hatóságok mindemiatt megerősített biztonsági intézkedéseket vezettek be a rendezvény körül.

A párizsi koncert karmestere Lahav Shani – aki 2026-ban a Müncheni Filharmonikusok vezető karmestere lesz – az elmúlt hónapokban már többször vált hasonló tiltakozások célpontjává. Szeptemberben egy flamand fesztivál szervezői lemondták a Müncheni Filharmonikusok fellépését, arra hivatkozva, hogy Shani „nem tudta egyértelműen elhatárolni magát a tel-avivi rezsimtől”. A döntést akkor Friedrich Merz, a német CDU elnöke „nyílt antiszemitizmusnak” nevezte.

A párizsi hangversenyen fellépett Schiff András zongoraművész is.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »