Ahogy közeleg a legszentebb éjszaka, egyre inkább azon kapom magam, hogy sokkal hamarabb elérzékenyülök.
Könny szökik a szemembe, valahányszor szenvedést látok, de akkor is, ha felfedezem, nem halt még ki az érzés belőlünk, emberekből. Advent csodáját élem. Legalábbis ebben bízom. Minden felértékelődik bennem és körülöttem. Hidegen hagynak a fények, a külcsín, az ajándékhegyek. Nem stresszelek, ha eszembe jut a feladatok tömkelege még karácsonyig. Meg akarom élni ezeknek a napoknak a varázslatos misztériumát.
Közben mintha ott lett volna velünk, köztünk a nagyanyám is. Olyan jól sikerült a diós töltelék, hogy már-már megközelítette azt az ízvilágot, amit annak idején még ő szokott a kalácsokba rejteni. Amit ő tudott a konyhaművészetben, azt persze utolérni és felülmúlni lehetetlen. Arról mi csak ódákat tudunk zengeni.
Szóval ott volt köztünk, fogta a kezünk a velünk azonos keresztnevet viselő mama, hiszen a gyúródeszka és sodrófa alapos lemosásával kezdtük, utána mi magunk is könyökig bemosakodtunk, ahogy ő szokott. Ezt biztosan attól az orvostól leste el, akinél lánykorában hosszú évekig szolgált… Az asztalon már órák óta ott pihent a liszt, a tojás, a vaj s a többi sütéshez való kellék. Pont, mint ahogy ő szokta. Szobameleg kell a hozzávalóknak! A hűtőből előkerült a még este begyúrt kétféle tészta.
A végén még egy bögrés sütit is összedobtam, anyukám kérésére. Mert ő azt nagyon szereti. Miközben kavargattam a pofonegyszerű tésztát és a kicsike konyhában édes illatok terjengtek, pár pillanatra bevillant, hogy nemsokára nekem kell átvennem stafétát.
Mikorra tanulom meg én azokat a mozdulatokat, amikkel anyukám dolgozik a süteményekkel? S mikor lesz akkora akarás és szeretet bennem a készítésük közben?
Advent kegyelmi állapot. Nem szabadna, hogy a kapkodásról szóljon. Inkább magunkról és egymásról. Apró csodákról, kis örömökről. Azt, hogy észrevesszük a szépet, a másikban nemcsak a rosszat, hanem a jót is. Mert ilyenkor különös igézet szállhat meg bennünket.
A fagyos januári estéken is jólesne egy ölelés vagy telefonhívás, egy kis borozgatás jó hangulatban. A szeretet sosem fogyhat el. Csak úgy lesz belőle mindig több, ha adunk…
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
