Túl nagy falat az Iszlám Állam

Túl nagy falat az Iszlám Állam

Már a támadás második napján leállt az amerikaiak által támogatott, Rakka felszabadítását célzó kurd offenzíva – tudósít a libanoni Al Masdar News, mely szerint a Szíriai Demokratikus Erőknek (SZDE) egyetlen újabb települést sem sikerült visszafoglalniuk az Iszlám Államtól (IÁ). Ismert: a Washington támogatta arab és kurd csapatok vasárnap indítottak támadást a dzsihadisták szíriai fellegvára, Rakka ellen, melynek során már az első nap visszafoglaltak hat falut a terrorszervezettől. Az Eufrátesz Dühe nevű műveletben az SZDE gerincét a Népvédelmi Egységek képezik, de az offenzívában arab, asszír keresztény és türkmén csapatok is részt vesznek. A kezdeti tervek szerint összesen 30 ezer fegyverest vezényeltek volna az IÁ fővárosa ellen, azonban a dzsihadisták nem várt ellenállást tanúsítottak: pokolgépes támadásokkal hátráltatták az SZDE előrenyomulását, akiknek máris erősítést kellett kérniük a további támadáshoz.

Túl nagy fába vágták a fejszét

Hírdetés

Nem elegendő ez a 30 ezres létszám, hogy felszabadítsák Rakkát – mondta el az MNO-nak Wagner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet Közelt-Kelet szakértője, akit arról kérdeztünk, milyen esélyei vannak a kurd támadásnak. A szakértő emlékeztetett: Moszult jelenleg mintegy százezer iraki és kurd katona ostromolja, az iraki város lakossága háromszor-négyszer akkora, mint Rakkáé. Azonban most kétséges, hogy rendelkezésre áll-e egyáltalán a 30 ezer fegyveres. Továbbá a Rakka ellen vonuló SZDE-nek nincs légiereje, de olyan tüzérsége, páncélozott eszközei és drónjai sincsenek, mint amelyekkel az iraki hadsereg rendelkezik. Az sem mellékes, hogy ezek a harcosok nem kaptak olyan kiképzést, mint az iraki kormányerők és a pesmergák. „A rendelkezésre álló információk szerint így meglehetősen kétséges, hogy sikerül Rakka visszafoglalása” – hangsúlyozta Wagner.

A szakember szerint a mostani támadás így inkább annak tudható be, hogy a szíriai kurdok megvárták a Moszul elleni offenzíva kezdetét, ami elvonhatja Rakkából az IÁ erőinek egy részét. Emellett az is közrejátszhatott a támadásban, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök október végén bejelentette, hogy a török hadsereg is támadást indít Rakka ellen oly módon, hogy előbb al-Báb városát, majd a kurdok által felszabadított és ellenőrzött Manbídzsot, végül pedig Rakkát veszik célba. Kérdésünkre, hogy az amerikai elnökválasztás szerepet játszhatott-e a támadás megkezdésében, Wagner Péter azt válaszolta: az SZDE jóval több segítséget is kaphatna Washingtontól, erre viszont csak egy új elnöktől számíthatnak, akit jövő év januárjában iktatnak majd csak be.

De nem fogja segíteni a Rakka elleni hadműveletet, hogy sajtóhírek szerint a törökök ismét azzal vádolták meg az amerikaiakat, hogy felfegyverzik a kurdokat. Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter jelezte: az Egyesült Államok ugyan azt állítja, hogy nem ad fegyvereket a kurd népvédelmi egységeknek, azonban tudják jól, hogy ezt teszik.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »