Túl jól sikerült a Kövérre osztott rosszrendőr-szerep: „nincs miről tárgyalnunk” – reagált a svéd kormányfő

Túl jól sikerült a Kövérre osztott rosszrendőr-szerep: „nincs miről tárgyalnunk” – reagált a svéd kormányfő

Svédország kormányfője, Ulf Kristersson, valamint az ország külügyminisztere, Tobias Billström is reagált arra az interjúra, amelyet Kövér László, az Országgyűlés házelnöke adott az Indexnek. Kristersson azt mondta: a NATO-csatlakozást illetően nincs miről tárgyalni, sok más témáról viszont beszélhetnek, ha találkoznak Orbán Viktorral.

Kövér Lászlót telefonon kérdezték azzal kapcsolatban, hogy a magyar parlament miért nem hagyta még jóvá Svédország NATO-csatlakozását. A kérdésre, hogy a Fideszben kik nem támogatják a svédek csatlakozását, azt mondta a házelnök:

Most éppen az egyik ilyen taggal beszél. De pontosítanék: én is örülnék, ha reménybeli szövetségeseink mielőbb megadnák nekem az esélyt, hogy jó lelkiismerettel megváltoztathassam az álláspontomat.

Beszélt továbbá arról is, hogy szerinte a svédek nem veszik komolyan Magyarországot, és hogy „olyan messzire mentek Magyarország pocskondiázásában, a demokratikusan megválasztott kormány gyalázásában és a mozgásterének szűkítésében, amit nem lehet meg nem történtté vagy mellékes körülménnyé tenni”.

Tobias Billström azóta egy svéd lap, az Aftonbladet beszámolója szerint reagált az elhangzottakra. Arról, hogy pocskondiázták, megsértették volna Magyarországot, a svéd külügyminiszter azt mondta: "Nem, én úgy látom, hogy nem tettünk ilyet. Én külügyminiszterként nem sértegettem Magyarországot."

A külügyminiszter azt is hozzátette:

Ez az ő [Kövér László] véleménye, és ő a parlamentet képviseli, de feltételezem, hogy a magyar fél tisztában van azokkal az ígéretekkel is, amelyeket a külvilágnak tettek. Vagyis azzal, hogy nem ők fogják utolsóként ratifikálni Svédország csatlakozását.

Ezzel arra utalt, hogy Orbán Viktor és a kormány tagjai korábban többször is beszéltek arról, hogy nem Magyarország fogja utolsóként jóváhagyni a döntést.

Hírdetés

A svéd kormányfő szerint a NATO-csatlakozásról már nincs mit beszélni

Az Aftonbladet szerint Kövér László kijelentésére reagált Ulf Kristersson svéd miniszterelnök is, aki szintén úgy vélte, hogy a svéd kormány nem sértette meg Magyarországot. „Az, hogy egyes országok eltérő álláspontot képviselnek, nem újdonság. Ettől még mindketten lehetnek a NATO tagjai, csak tudomásul kell venni azt, hogy a NATO-n belül együtt kell működni” – idézték Kristerssont, akit Orbán Viktor nemrég meghívott Budapestre.

A lap szerint a svéd miniszterelnök azt is hozzátette: ha találkoznak is a magyar miniszterelnökkel, annak a találkozónak nem lehet témája a NATO-csatlakozás, mert azzal kapcsolatban szerinte nincs mit megbeszélniük. A svéd kormányfő egész konkrétan úgy fogalmazott:

Nincs miről tárgyalnunk. Mi készen állunk a NATO-ra.

Ulf Kristersson mindemellett elismerte, hogy sok mindent meg kell beszélnie majd Orbán Viktorral, ha találkoznak. Azt viszont nem árulta el, hogy mikor kerülhet sor a találkozóra. Még arra a kérdésre sem válaszolt, hogy hajlandó-e Budapestre menni azelőtt, hogy a magyar parlament ratifikálná a svéd csatlakozást. Azt viszont (az Orbánnak írt levelére visszautalva) megjegyezte, hogy jövő héten Brüsszelben találkoznak a magyar kormányfővel az Európai Tanács csúcstalálkozóján.

Orbán pártjának frakciója közölte: megvárják a miniszterelnöki találkozót

Egyébként jelen állás szerint az Országgyűlés február 26-ig nem ülésezik. Vagyis azt megelőzően legfeljebb csak akkor hagyhatja jóvá a parlament Svédország csatlakozását, ha rendkívüli ülést hívnak össze.

Eközben a Fidesz frakciója közölte: csak akkor kerülhet sor a ratifikációra, ha a két miniszterelnök találkozik, írja az Index.

Korábban írtuk: Megérkezett a svéd kormányfő válasza, hajlandó eljönni (?) "nem leszünk az utolsó ratifikálók" Orbánhoz


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »