Túl a cukorhegyen

Túl a cukorhegyen

Az alábbi levelet egy hozzáértő ember írta, így jutott el hozzám. Nem igényel egy szó kommentárt sem. Olvassák és tanuljanak! 

„Hős Zuckerberg, ki csak népének él, tadadámmmm!

A Facebook vezér annyira nem bír magával, hogy mikor kezébe vette kislánya aprócska testét, úgy meghatódott, hogy vagyona 99%-át a „világ jobbá tételére” adományozta, állítólag „jótékony célokra”. A Facebook (vágjuk, ahol ez terjed, és ami az ő saját cége) népe pedig megbolondult, és most az összes kismama, szingli macskáslány és klimaxos zenetanár faláról az összes cukiságot lesöpörte, ott vigyorog a feleségével, ahogy együtt „propagálják az egyenlőség eszméjét”.

A business insider azon nyomban lehozta a maga cikkét a témában, de a szélballer sajtó is kicsit felköhhentett, mert Zuckerberg eme húzása akkora kommunista propaganda, hogy Sztalin elvtárs is megnyalná tőle a szája szélét. Ez a liberális új világ, amibe most Zuckerberg belép a világon, a legfurcsább, hisz magukat elképesztő módon megszedő hipsztermilliárdosok osztják a kommunizmus eszméjét, mint például a másik világmegváltó: Bill Gates.

A részletes összefoglalókból kiderül, Zuckerberg, azon túl, hogy a saját tulajdonában lévő fórumon viralizálja saját bébis fotóját, tulajdonképp egy újabb üzleti húzást képes eladni világszerető nagylelkűségként.

Ugyanis a valóságban a bal kezéből áttesz 45 milliárd dollárt a másikba.

Az ő Zuckerberg Kezdeményezése ugyanis nem más mint egy LLT, azaz egy NGO: egy non-govermental politikai szervezet. Amerikában az NGO-k kb. annyira minősülnek igazi charitynek, mint a Clinton Foundation, a Soros Alapítvány, a Rockefeller Alapítvány, vagy mondjuk a Bill & Melinda Gates Foundatipon.

Hírdetés

Zuckerberg ájtatosan vigyorogva a kislányával a magyar GDP egyharmadát úgy költi el, mint egy ország, csak épp nem az. Ez a rendszer ugyanis épp a szupranacionális, sőt államok feletti hatalmi struktúrák kiépítésének eszköze, hisz ezeknek a többnyire ateista és liberális milliárdosoknak (Bill Gates, Steve Jobs, Clintonék, Soros, Zuckerberg) annyi pénze van, mint egy országnak, mégsem számoltatható el.

Sőt mi több! Nem is adóztatható!

Mark alapítványának célja hogy eljuttassa az információs társadalom vívmányait a fejletlen területekre. Értsd: saját NGO-ja révén az ENSZ és egyéb strukturális pénzekre csap le azért, hogy saját vállalkozásának a terjeszkedését segítse elő.

Ez a hatalmas adományozás tehát egyáltalán még csak nem is adományozás. Egyszerű átverés.

Zuckerberg adóelkerülési és területszerzési célból a saját NGO-jába szervezi ki gigantikus vagyonát, miközben tolja a szívenszarós giccset, az Imagine szintű átverést a lájkokra szoktatott és általa (is) lebutított fogyasztók legnagyobb örömére, akik most már úgy tekinthetnek rá, mint népük hős vezérére, aki most 45 milliárdból még a világbékét is elhozza nekik, nem csak a korlátlan ingyen chat-et a telefonon.

Ha ugyanis Zuckerberg valóban adakozna, akkor lemondana a vagyon birtoklásáról. Egyszerű dolog, az ovisok is értik.

Ajándékozás, Caritas, Önzetlenség, Áldozat. Ezek a dolgok egy erény mellett és mentén szerveződnek, és igen, repcsivel is lehet Afrika fölé menni a 45 milliárddal és kiszórni a szegények közé. Oszd szét vagyonod a szegények között és kövess engem! De hát Zuckerberg egy ateista. És az üzletnek kell a marketing: a vagyonmentést eladjuk saját gügyögő gyerekünkkel, a terjeszkedést meg a játékos pulival. Köztudott, hogy a kutya meg a gyerek mindent elad.

Jelenleg tehát kár örömködni Zuckerberg csodás karácsonyi ajándékán a Világnak, mert semmi ilyen nem történt. Konkrétan a nonprofit vállalkozásával pörgeti a profit vállalkozását oktatási projekt címszó alatt. Trükkösen bizniszel, de nem adakozik. Céljai vannak és tör feléjük. Az embereket meg – ahogy eddig – továbbra is leszarja. Mi ne tegyük, és most advent alkalmával adakozzunk valódi célokra. Böjte Csabának, a Máltaikaknak vagy bárki hasonlónak!

Zuckerberg esetében viszont szerencsétlenül keveredik a terhelt kamaszmúltból származó nárcizmus és a sorosgyurira emlékeztet világmegváltó-világmegváltoztató hajlam. Egyik se szerencsés, de a kettő együtt különösen kellemetlen… a világnak…”


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »