A tüdőembólia gyakori tüdőbetegség, melyet az esetek csak közel egyharmadában sikerül időben diagnosztizálni. Hátterében leggyakrabban a mélyvénás trombózis áll. A vénás rendszerben elszabadult trombus (alvadt vér vagy ritkábban zsír, levegő, idegen szövet) a véráramlattal a tüdőartériába jutva annak hirtelen elzáródását okozza.
A tüdőembóliát leggyakrabban az érrendszer más részén felszakadt vérrög (trombus) okozza, amely a vérárammal a tüdőbe jutva érelzáródást okoz. A tünetek és a tüdőembólia súlyossági fokozata mindig attól függ, hogy milyen keresztmetszetű tüdőartéria záródik el, így a tünetek igen tág határok között mozoghatnak. Ha nagyobb ér záródik el, akkor a tüdő jelentős része vérellátás nélkül marad, így súlyos panaszokkal járó, halálos kimenetelű is lehet. Ha kisebb vérrög kerül a tüdő ereibe és egy kisebb ér záródik el, a panaszok is enyhék, sokan nem is ismerik fel és nem fordulnak vele orvoshoz.
Ha a főtörzs artériában áll meg a trombus, a tünetek hirtelen kezdődnek és elég masszívak. Erős mellkasi fájdalom, köhögés gyakran véres köpettel, nehézlégzés, szapora légzés, szapora szívverés, légszomj, zihálás, lábduzzanat, verejtékezés, hidegrázás, halálfélelem, ájulás jelentkezhet. Ha mindkét főtörzs artéria egyszerre záródik el, beáll a halál. A tüdőembólia magas halálozási aránnyal járó, katasztrofális állapot, gyanúja esetén a beteget azonnal mentővel kórházba kell szállítani. Ha a lezárt tüdőér közepes átmérőjű, helyi szúró fájdalom, nehézlégzés, köhögés, véres köpet jelentkezik. A panaszok jellemzően nem egyszerre lépnek fel, láz akár napok múlva is kialakulhat.
Ha a kis ágakat zárja el a vérrög, akkor mikroembolizációról beszélünk. Ez kialakulhat akár többször is, ismételten, több apró eret érintve egymás után.
A tünetek ebben az esetben nem lesznek annyira jellegzetesek, de bizonytalan és hosszan tartó tompa mellkasi fájdalom, heves szívverés, fulladásos panasz, száraz köhögés, szédüléses roham, vagy pedig ismeretlen eredetű láz esetén gondolni kell rá. Ebben az esetben is jellemző, hogy a tünetek nem egyszerre jelentkeznek, a láz akár napokkal később alakul ki.
A tüdőembólia tünetei nagyon hasonlítanak a szívroham jeleire: hirtelen és megmagyarázhatatlan eredetű légszomj, mellkasi fájdalom és véres- nyálkás köpet. Ezen felül jelentkezhet zihálás, lábduzzanat, fokozott izzadás, szapora pulzus és ájulás is. A tüdőembólia gyakran igen hirtelen jelentkezik, és ezért fontos a gyors orvosi ellátás. Akár szívinfarktus, akár tüdőembólia okozza a panaszokat, ne habozzunk segítséget kérni, ha a fenti tünetek valamelyikét tapasztaljuk.
A klinikai kép és a beteg panaszai alapján egyes esetekben könnyen fel is állítható a diagnózis. Sokszor nem ilyen egyszerű a helyzet, de ha a panaszok alapján tüdőembóliára gondolunk, fontos a pontos diagnosztizálás (az elzáródás helyének megtalálása), illetve az embóliaforrás keresése. Az utóbbi kettőre azért van szükség, hogy a még súlyosabb szövődményeket megelőzzük, ugyanis a trombus felszakadása és újabb elzáródások kialakulása is lehetséges.
Kivizsgálás során laboratóriumi vizsgálatokra (vérvizsgálat) és képalkotó eljárásokra lehet szükség. A laborértékek között a D-dimer (véralvadék hasítási termék) emelkedése utalhat mélyvénás trombózisra, tüdőembóliára is, de azonban a normális értéke sem zárja ki ezeket a betegségeket. A vérgáz legtöbbször oxigénhiányt mutat. Az EKG elkészítésével a tüneteiben gyakran hasonló szívinfarktust lehet kizárni. A tüdő ereinek a vizsgálatára a CT angiográfia alkalmas, ennek a képalkotó eljárásnak a segítségével lehetséges az elzárt érszakasz felderítése. Az embóliaforrás keresésére a mélyvénás színes Doppler vizsgálatot használják, ennek segítségével lehet meghatározni a trombus kiindulási pontját.
A már kialakult embólia kezelése mellett törekedni kell az ismételt embólia megelőzésére is. Ha a tünetek alapján tüdőembóliára gondolunk, a beteget óvatosan, kevés mozgatással, fél ülő helyzetben kórházba kell szállítani. Izommunka hatására az embóliaforrásként szereplő, laza vérrögből ugyanis újabb darab szakadhat le, ami az érpálya egyéb helyein is elzáródást, újabb tüdőembóliát okozhat. Fontos a beteg nyugtatása, a megfelelő oxigénellátás és a fájdalomcsillapítás.
A kórházi osztályon ezek folytatása mellett a véralvadásgátló (heparin) adása az elsődleges kezelési módszer. A vér „hígításával” kezdetben az elzárt tüdőartéria véráramlásának életmentő helyreállítása a cél, hosszú távon pedig a potenciálisan halálos kimenetelű újbóli elzáródás megelőzésére irányul a kezelés. Közvetlenül az akut eseményt követően nagy az újbóli embólia kialakulásának veszélye a szervezet véralvadási rendszerének működési zavara miatt. Feküdni rövid ideig szükséges, a kezelés megkezdése után előnyös fokozatosan egyre többet mozogni.
A heparin adását követően kb. 1 hét után át lehet térni a tablettás vérhígító készítmény alkalmazására, amelyet még legalább 6 hónapig kell alkalmazni, és azután is csak fokozatosan lehet elhagyni. A kezelés alatt rendszeresen kell ellenőrizni a terápia hatékonyságát (a vér „sűrűségét”) jelző laborértéket, az INR értéket. Ha a vér nem elég híg, vagy túlságosan híg, a kezelőorvos módosíthat a véralvadásgátló gyógyszer adagján. A tüdőembólia kórjóslatát, illetve az újbóli előfordulását a tüdőembólia súlyossági fokozata, a diagnózis és a kezelés megkezdésének időpontja, az alapbetegség és a beteg életkora határozza meg. A szakorvos által megfelelően beállított és a beteg által ez alapján alkalmazott vérhígító kezelés a kiújulás veszélyét akár 80- 90%-kal csökkentheti.
A tüdőembólia megelőzésének egyik alapja a vénás pangás csökkentése, hogy a tüdőembóliát megelőző mélyvénás trombózis kialakulásának esélyét csökkentsük. Ez több módon is elősegíthető.
(webbeteg)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
