Az alábbiakban Kuzmányi István, a Magyar Kurír igazgató-főszerkesztőjének újévi gondolatait adjuk közre.
A 2026-os év Új Ember Kalendáriumával együtt jómagam is szeretném ráirányítani a kedves Olvasók figyelmét arra, hogy az új esztendőben álljunk meg, csendesedjünk el, és adjunk hálát Istennek Assisi Szent Ferencért. Hiszen a hozzá kapcsolódó, évek óta tartó jubileum (a grecciói jászolállítás, a rendi regulaadás, a stigmatizáció és a Naphimnusz 800. évfordulója) idén október 4-én jut el a csúcspontjára, amikor a szeráfi atya tranzitusára emlékezünk. A Poverello ekkor költözött haza Teremtőjéhez, az atyai házba.
Életéhez fontos kulcsot ad kezünkbe életrajzírója és rendtársa, Szent Bonaventura. Amikor az egyháztanító arról elmélkedik, hogy
Azt a magatartást, amellyel a Szentháromság isteni személyei viszonyulnak egymáshoz. Az üdvösségtörténetben az Atya elküldi hozzánk a Fiút, aki elindul felénk, emberré lesz, és megmutatja minden önérdektől mentes, tiszta szeretetét: a kereszten elszenvedett halálával és feltámadásával megvált minket. Ez a magatartás, amely Isten szeretetével, igazságosságával, irgalmával van átitatva, Ferencben is megjelenik. Ezzel a jámborsággal választja jegyeséül Szegénység Úrnőt, s ezzel a jámborsággal tekint Istenre és teremtményeire, a teremtett világra. Azzal a nézéssel, amellyel csak Isten lát minket. Ezt a látásmódot érzi, érti meg a Poverello, s ezért élete nem merül ki abban, hogy szegénységi fogadalmat tesz, ami nem feltétlenül mentes minden öncéltól, hanem magáról a birtoklásról mond le. Ez a legtisztább szeretet, amelyben nyoma sincs az önérdeknek.
Jól tetten érhető ez abban a történetben, amely arról számol be, hogy a Portiuncula melletti cellája közelében egy tücsök szegődik a szolgálatára. Szép ciripelésével nemcsak gyönyörködteti Ferencet, hanem imára is hívja, s amikor beteg, irgalmasan pihenni is hagyja. Ám mert ez bizonyos értelemben elkényelmesíthetné a szeráfi atyát, ezért lemond a birtoklás vágyáról, és szabadon engedi a tücsköt.
Ő is a fent leírtak értelmében volt jámbor, az ő életében is ott van Isten irántunk való magatartásának folytatása. Ennek lenyomatát láthatjuk abban, amikor kabátravalót gyűjt egy árvának, bár neki és családjának is szüksége volna a segítségre, vagy amikor a gyári munkában eltöltött fárasztó nap után nem a megérdemelt pihenését tölti, hanem segít Istenhez vezetni a környékbeli hittanosokat vagy a munkatársnőit. Tőle is sok mindent tanulhatunk abból, ahogyan rácsodálkozik a teremtett világra, a Balaton vagy akár egy szál virág szépségére, de abból is, hogy megfogadja, csak lelkiségi irodalmat fog olvasni, ponyvát nem, és tudatosan éli az életét.
Amikor a Szentatyát vagy püspökeinket hallgatjuk, olvassuk, akkor is. Ne fáradjunk bele, hogy a mások által könnyű kenyérként felkínált híradások helyett eljussunk a forráshoz, akár egy pápai beszéd elolvasásával.
Ha az új esztendőben Ferenc és Magdi példájának nyomában járva – „tücskeinket” útjukra bocsátva – törekszünk arra, hogy a mi szeretetünk és cselekvésünk is önérdek- és öncélmentessé, azaz krisztusivá váljon, akkor közelebb léphetünk a Jóistenhez és egymáshoz is.
Fotó: Merényi Zita (nyitókép); Fábián Attila (Szent Ferenc és a tücsök, Angyalos Boldogasszony-bazilika udvara, Assisi; Veszprémi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2026. január 4-i számában olvasható.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
