Súlyos nemzetközi válságok és Donald Trump nemzetállamokról szóló víziójának bemutatása közepette kezdődött el az ENSZ közgyűlésének három napos tanácskozása. Mianmari népirtás, észak-koreai atomválság, ellenséges viszony az Egyesült Államok és Irán között, menekültválság Európában – csak néhány olyan krízis, melyre sürgősen megoldást kellene találni. A nemzetközi közösség azonban várhatóan adós marad a világrengető eredményekkel.
Trump felszólalásában nem meglepő módon Észak-Korea és Irán kapott fő szerepet, amelyeket „haramianemzeteknek” titulált, és akik szerinte veszélyt jelentenek a békére. Az észak-koreai diktátorra, Kim Dzsong Unra utalva azt mondta, a „rakétaember öngyilkos küldetésen van”, valamint hogy országát teljes megsemmisülés fenyegeti, ha az Egyesült Államoknak meg kell magát védenie. Iránnak a jemeni lázadók támogatását, és a Közel-Kelet békéjének aláásását rótta fel. A 2015-ben kötött úgynevezett iráni atomalku újratárgyalását a világ nagyhatalmai közül gyakorlatilag már csak az Egyesült Államok követeli, Trump hétfőn ismét belengette, hogy Washington hamarosan visszaléphet a perzsa állammal kötött megállapodástól.
Az viszont újra és újra bebizonyosodik, hogy a Kim Dzsong Un-rezsim nukleáris fegyverkezése valóban veszélyt rejt magában – elég csak az újabb és újabb rakéta- és nukleáris kísérletekre gondolni – ugyanakkor Irán nemrég még a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségtől is dicséretnek beillő állásfoglalást kapott. Kedden Antonio Guterres ENSZ-főtitkár is szót ejtett Észak-Koreáról, szerinte a remeteállammal „nem szabad vakon háborúba rohannunk”, a nukleáris konfliktus veszélye pedig nem elvont veszély.
Az elnök mindenesetre mindkét országot úgy állítja be, mint akikkel szemben már nem elég, ha csak az Egyesült Államok lép fel, átléptek ugyanis szerinte egy vonalat, amikor már a teljes nemzetközi közösségnek tennie kell valamit. Ennek érvényesítésére az ENSZ-közgyűlés, mint Trump elnöki ciklusának második nagy, multilaterális találkozója – a G20 után – remek alkalomnak tűnik. Hozzá kell tenni, Trump kritikusan szólt a venezuelai és kubai vezetésről is. A bevándorlással kapcsolatban kijelentette: támogatja, hogy a menekülteket a származási országukhoz minél közelebb telepítsék le. Mint mondta, a menekültek áthelyezésének olyan módján dolgoznak, amely segít azokon az embereken, akik rettenetes bánásmódban részesülnek és lehetővé teszi az esetleges hazatérésüket.
Az elnök egyébként valóságos programbeszédet tartott, az „Amerika mindenek előtt” elvét hangoztatva egekig magasztalta a nemzetállamok eszméjét, és szerinte – hozzá hasonlóan – minden ország vezetőjének a saját államát kell előtérbe helyeznie. Kiemelte, hogy a nemzetközi rend fenntartásának terhét többé nem viselheti aránytalan mértékben az Egyesült Államok. Ennek a gondolatnak a szellemében Trump egyébként már hétfőn megadta a találkozó alaphangját, amikor bírálta az ENSZ-t azért, mert az ezredforduló óta 140 százalékkal nőtt a költségvetése, munkatársainak létszáma pedig a duplája a 2000-es szintnek, miközben az eredményességén nem látszik meg a plusz ráfordítás. Az amerikai elnök ennek megfelelően az ENSZ megújítását sürgette, hogy megerősödve, a béke hatékonyabb őreként születhessen újjá. A reformok szükségességét Guterres is elismerte.
http://mno.hu/
http://mno.hu/
A kompromisszum-kész hangnem abból a szempontból nem meglepő, hogy Trump valóban régi érveket vett elő az ENSZ működésével szemben. Mert miközben a világ legerősebb államai jókora összegeket fizetnek be évről évre a szervezet közös kasszájába, a nemzetközi konfliktusok főszereplői már hosszú ideje nem törődnek a világszervezet lépéseivel. Az egyik legkézenfekvőbb példa a szíriai háború: a közel-keleti országban immár hat éve folyik a vérontás, sokáig egyik felet sem sikerült megfékezni, és bár az Iszlám Állam egyre hátrébb szorul, kérdéses, mikor lesz újra valódi béke. De ugyanígy említhetjük Észak-Korea példáját, mely ellen az ENSZ az utóbbi bő egy évtizedben újabb és újabb szankciókat hozott, a remeteállam atomprogramja mégis sikeresebb, mint valaha. Vagy évtizedes teher a palesztin-izraeli konfliktus, amelyben fittyet hánynak az ENSZ határozataira. A világszervezet most éppen a rohingja muszlim kisebbséggel szembeni, mianmari atrocitásokkal szemben képtelen cselekedni, hiszen hiába halnak meg százak, és menekülnek otthonaikból százezrek, az ENSZ egyelőre érdemi válaszra nem volt képes. Több esetben az ököljog eluralkodásával sem tudott mit kezdeni, ilyen volt például az iraki háború megindítása: az Egyesült Államok és legszorosabb szövetségesei a Biztonsági Tanács több tagjának vétója ellenére támadták meg az akkor még Szaddám Husszein irányította országot.
Ettől függetlenül a világszervezet szakosított szervei közül a legtöbb egyáltalán nem sikertelen, az UNICEF például sokat tesz a gyermekéhezés ellen – még ha annak megállításától természetesen fényévnyi távolságra is van –, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentősége pedig a nagy járványok idején értékelődik fel. És az is igaznak tűnik, amit annak idején Dag Hammarskjöld egykori ENSZ-főtitkár mondott, miszerint a szervezet nem azért jött létre, hogy az emberiséget a Mennybe vigye, hanem hogy távol tartsa a Pokoltól. Ha a Pokol alatt egy harmadik nagy világégést értünk, ez legalább sikerült.
Magyarországról Áder János köztársasági elnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is ott van a New York-i eseményen. Utóbbi amellett, hogy a tervek szerint Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel tárgyal, kétoldalú megállapodásokat is aláírt, Bosznia-Hercegovinával, Ecuadorral, de még Kirgizistánnal is. Szijjártó Péter mindemellett kedden megbeszélést folytat az ugandai, a tunéziai és a horvát külügyminiszterrel, valamint az Arab Liga főtitkárával.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelenik meg. A megjelenés időpontja: 2017.09.20.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
