Donald Trump amerikai elnök decemberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy felszólította Kanadát, olvadjon be az USA-ba. Sőt, mikor Justin Trudeau kanadai kormányfő meglátogatta őt, Trump az USA 51. államaként hivatkozott Kanadára – Trudeaut pedig „kormányzónak” nevezte. Most a régiúj amerikai elnök feléleszti Grönland megszerzésének több évvel ezelőtti igényét is, fia már el is utazott a szigetre.
Grönland dán fennhatóság alatt áll, de autonómiát élvez. Trump fia látogatása kapcsán azt írta saját közösségi oldalán, a Truth-on:
„Grönland egy hihetetlenül szép hely és az embereknek ez óriási érték lesz, ha és amikor nemzetünk részévé válik. Megbecsüljük és meg fogjuk védeni a külső világtól.”
fogalmazott.
Néhány órával Grönland emlegetése előtt Trump ismét azt javasolta Kanadának, hogy csatlakozzon az USA-hoz.
„Ha Kanada csatlakozna az USA-hoz, nem lennének vámok, az adók jelentősen csökkennének és teljes biztonságban lennének az orosz és kínai hajóktól, amelyek állandóan ott köröznek”
fogalmazott a megválasztott amerikai elnök.
Trump nem először jelentkezett be Grönlandért
A dánok nagyokat hallgatnak Donald Trump fiának látogatása kapcsán. Tekintettel arra, hogy nem hivatalos politikai látogatásról van szó, ezért nem állt módjukban kommentálni a dolgot.
Trump 2019-ben egyszer már pedzegette Grönland megvásárlását a dánoktól, akik durván elutasították őt:
„Grönland a mienk. Nem vagyunk eladók és sosem leszünk eladók”
mondta az akkori grönlandi miniszterelnök, Mute Egede.
Nem véletlen, hogy Trump két sarkköri területért jelentkezett be. A sarkkörön túli területek egyre fontosabb geopolitikai színtérnek számítanak. A globális felmelegedés miatt szabaddá váló, egykor jéggel elzárt új hajóútvonalak csak a kezdet. Az Északi sark ásványkincsekben gazdag, ráadásul stratégiai jelentőségű terület. Nem csoda, hogy Oroszországon keresztül Kína is versenyt fut az angolszászokkal az Északi-sarkért. További részletek és háttér korábbi cikkeinkben olvasható:
Versenyfutás Észak mesés kincseiért: a globális felmelegedés módosíthatja a nagyhatalmi erőviszonyokat
Oroszország is növeli katonai jelenlétét a sarkvidéken
A klímaváltozás emeli a geopolitikai tétet az Északi-sarkvidéken
Rohamosan olvad az északi-sarki jégtakaró, az oroszok már készülődnek
Az orosz külügyminiszter kimondta: Oroszország készen áll egy NATO elleni háborúra
Körkép.sk
nyitókép forrás: SITA/AP Photo/Rick Scuteri
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »