Trump: a 25. alkotmánykiegészítés nem jelent rám veszélyt, viszont kísérteni fogja Bident

Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése, amely alapján lehetőség van felmentésére, nem jelent rá veszélyt, viszont kísérteni fogja Joe Biden megválasztott elnököt – jelentette ki Donald Trump leköszönő amerikai elnök a déli határfal texasi Alamóban lévő szakaszánál tett látogatásán kedden.

"A 25. kiegészítés nulla veszélyt jelent rám, de vissza fog térni, és kísérteni fogja Joe Bident és kormányzatát" – hangsúlyozta az elnök a szigorú bevándorlási politikája jelképévé vált falszakasz előtt. "Ahogy a mondás tartja, légy óvatos kívánságaiddal" – tette hozzá a Capitolium épületének ostroma miatt komoly belpolitikai nyomás alá került elnök.

Trump egyben hatalmas sikertörténetként könyvelte el határfal építési törekvéseit az Egyesült Államok déli határán, ami a latin-amerikai országokból érkező migránsok feltartóztatását hivatott szolgálni. Kijelentette, hogy azokban a térségekben, ahol felhúzták a falat, jelentősen csökkent az illegális határátlépések száma. Hangsúlyozta, hogy kormánya véget vetett a bevándorlási káosznak és visszaállította az Egyesült Államok szuverenitását. Óva intett attól, hogy a jövendő kormányzatok akár csak gondoljanak is a fal lebontására.

Az amerikai képviselőház határozatban szólította fel az alelnököt, hogy éljen az alkotmány 25. kiegészítésével

Az amerikai képviselőház kedden este határozatban szólította fel Mike Pence alelnököt Donald Trump republikánus párti elnök elmozdítására az alkotmány 25. kiegészítése alapján.

A határozatot 223 szavazattal fogadták el 205 ellenében a demokrata párti többségű képviselőházban. A határozat sürgeti Pence-t, hogy a kabinet többségi szavazatával "nyílvánítsa ki, ami világos a rémült nemzet számára, miszerint az elnök képtelen hivatala teendőit megfelelően ellátni".

Ugyanakkor Mike Pence kedden Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek címzett levelében elutasította a 25. kiegészítés alkalmazását, amelynek alapján a kabinet többségi szavazatával alkalmatlannak minősítheti Trumpot, és így az elnöki hatalom az alelnökre ruházódik át.

Hírdetés

Pelosi korábban közölte, hogy amennyiben a 25. kiegészítés alkalmazása nem jár sikerrel, az úgynevezett impeachmenthez (alkotmányos felelősségre vonási eljáráshoz) folyamodnak. A képviselőház szerdán szavazhat az impechment eljárás megindításáról Trump ellen az amerikai kormány elleni lázadás szításának vádjával.

Amerikai katonai vezetők rendkívüli nyilatkozatban ítélték el a capitoliumi erőszakot

Rendkívülinek mondható nyilatkozatban ítélték el magas rangú amerikai katonai vezetők kedden azt, hogy Donald Trump amerikai elnök hívei a múlt héten garázdálkodtak a washingtoni kongresszus épületében.

"Olyan cselekmények tanúi lehettünk a Capitolium épületében, amelyek összeegyeztethetetlenek a jogállamisággal. A szólás- és gyülekezési szabadság nem ad jogot bárkinek az erőszakra, uszításra és lázadásra" – áll az amerikai vezérkari főnököknek a hadsereg állományához intézett körüzenetében.

A nyilatkozat egyben megerősítette Joe Biden megválasztott elnök győzelmét és hangsúlyozta: a hadsereg elkötelezett "a polgári vezetés törvényes utasításai" teljesítése mellett. A dokumentum ugyanakkor nem említi Donald Trumpot.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint eddig 160 esetben indított vizsgálatot a történtek kapcsán. Michael Sherwin, Washington D. C. szövetségi főügyésze szerint 70 vádemelés történt, de hozzátette: arra számít, hogy ez a szám több százra fog emelkedni.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »