Ablonczy Balázs és Révész Tamás válasza az Elkerülhető lett volna Trianon című cikkre.
Kelemen Miklós és Vágó Bálint Elkerülhető lett volna Trianon? című cikkük (Magyar Nemzet Magazin, 2016. július 2.) online változatában egyfelől olyan szándékokat tulajdonítanak a most induló Trianon 100 – Lendület kutatócsoportnak, amelyek igen távol esnek a történettudomány szempontjaitól (a „hazaáruló Károlyi felmentése” lenne a célunk – szerintük), ezért ezekre kár is szót vesztegetni. Másfelől a szerzőpáros némi bizonytalanságot árul el a korszak szimpla eseménytörténetében is, amikor nem látszik tudni arról, hogy Romániát 1918 végén nem fenyegette komoly bolsevik támadás, és a Szovjetunió csak 1919 májusában üzent hadat az országnak. Kérdéses, hogy a Magyarországon 1918 őszén meginduló, jórészt nemzeti jellegű forradalmi mozgalmakat bolsevik lázongásnak lehet-e minősíteni. E bizonytalanságok dacára a szerzők könnyű kézzel szórják a nem túlzottan alátámasztott kijelentéseket a cseh és szerb csapatok értékéről, a francia Keleti Hadsereg harci kedvéről, a folyami átkelők biztosításáról, illetve sugallják azt, hogy a magyarországi németek, svábok, szászok és a ruszinok szívesen harcoltak volna Magyarország területi integritásáért.
Cikkük második része pedig bájos, a Rizikó mintájára megalkotott stratégiai társasjáték: a szerzők alakulatszámokat sorolnak, és újrajátsszák 1918–1919 fordulójának eseményeit. A társadalmi, gazdasági, diplomáciai háttér felvázolása nélkül ez ugyanis tényleg nem több játszadozásnál. Eleve nagyon furcsa minden további nélkül egyenértékűnek tekinteni egy 1918-as, viszonylag pihent balkáni francia hadosztályt egy frontról éppen hazatért, felbomlóban lévő közös hadosztállyal. Meg hát olyan apróságnak tűnő kérdésekre is válaszolni kellene, hogy ki gyárt lőszert, felszerelést a térképen lelkesen ide-oda tologatott alakulatoknak. Ki szállítja őket, és honnan kapnak utánpótlást? Miért gondolják, hogy azért, mert egy katona a feljebbvalói utasítását követve rendben hazatér Magyarországra, ugyanígy követné parancsnokait Dél-Magyarország védelmében? Milyen az általuk adu ászként bemutatott alakulatok nemzetiségi összetétele? Hogy érvelésük anakronizmusa (mármint hogy 2016-ban akarják megnyerni az első világháborút) látható legyen, vegyünk egy példát. Kelemen és Vágó az ország 1918-as lehetséges megmentőjének kiáltja ki a kolozsvári 35. közös gyaloghadosztályt. Ennek az alakulatnak a nemzetiségi összetétele a hadba vonuláskor a következő volt: a hadosztály négy gyalogezredéből háromban (a gyulafehérvári 50., a kolozsvári 51. és a besztercei 63. közös gyalogezredben) a román ajkú legénység kétharmados vagy annál nagyobb arányú többségben volt, egyedül a 62. marosvásárhelyi közös gyalogezredben találunk nagyjából kiegyensúlyozott nemzetiségi viszonyokat: a magyarok és románok aránya itt 49, illetve 46 százalék. Hogy egy elsöprő többségében román nemzetiségű egység milyen elszánással védte volna meg Erdélyt a román hadsereg ellen 1918 őszén, azt az olvasó képzeletére bízzuk.
Ahogy azt számos sajtónyilatkozatban és a szerzőpáros által kifogásolt cikkben (Ablonczy Balázs: Vadszőlő palást. Magyar Nemzet Magazin, 2016. június 4.) egyébként jeleztük, a Trianon 100 projektnek – szemben a Kelemen–Vágó-szerzőpáros állításával – természetesen van a katonai összeomlást, a hadsereg 1918-as helyzetét bemutató kutatási terve. Ennek gazdája a jelen cikk egyik szerzője, Révész Tamás hadtörténész, aki a Bécsi Egyetemen készülő doktori disszertációjában európai összehasonlításban vizsgálja ezt a kérdéskört.
(A vitát szerkesztőségünk ezzel lezártnak tekinti.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 07. 09.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »