Az elmúlt néhány nap igen komoly dilemma elé állította a hagyományhű katolikus közösséget világszerte, ugyanis Ferenc pápa egy olyan motu proprio-t adott ki, mely súlyosan jogsértő és igen sötét jövőt vetít előre a hagyományhű katolikus közösségek számára. A téma portálunk olvasói számára is érdekes lehet, ugyanis közülük számosan erősítik a katolikus kereszténység táborát, de azok számára sem lehet közömbös, akik valamelyik Egyháztól elvált felekezet sorait gyarapítják, de egyek velünk a nemzetért és annak jövőjéért való küzdelemben.
Bevezetés
Mielőtt részletesebben átnéznénk a dokumentumot, szükséges egy rövid történeti összefoglaló, elsősorban azon olvasóink kedvéért, akik előtt nem ismeretes az Egyház jelenlegi válsága, mely a szívet, a szent liturgiát is támadja. A közvetlen előzmény a francia forradalom utáni helyzet, mely radikálisan szakítani kíván a múlttal és egyúttal elindítja a szekularizációt (elvilágiasodás) és utat nyit a modernizmusnak, ami a mai napig tart. Az Egyházban is ennek hatására kialakul egy – sokáig kisebbségi – irányzat mely azt állítja, hogy ez a szekularizált, liberális és ateista – legjobb esetben deista, vagy agnosztikus – modern világ összeegyeztethető a kereszténységgel (hogy pontosan hogyan arról nem kapunk mélyebb felvilágosítást). Az Egyház sokáig ellenállt ennek az egyre agresszívebb kisebbségnek, melyet több pápa hivatalosan is elítélt (például XVI. Gergely a Mirari Vos és Singulari Nos enciklikákkal a liberális katolicizmust) melynek csúcsát Szent X. Piusz pápa modernizmus ellenes enciklikái (Pascendi Dominici Gregis 1907, Lamentabili Sane Exitus1907) képezik. A modernista liberális szárny így rövid ideig illegalitásba vonul, majd később megerősödve lép felszínre a katakombákból, ahová száműzték. Végül vezető szerepet játszik a XX. század egyik legfontosabb eseményén, a II. vatikáni zsinaton. A zsinat célja eredetileg olyan lelkipásztori útmutatások megalkotása, melyek segítik a párbeszédet korunk emberével és egyúttal a hagyománnyal is összeegyeztethetőek. A zsinat elemzése túlfeszítené a téma kereteit, így itt és most csak a liturgikus reformmal és következményeivel foglalkozunk. 1963-ban a zsinat elfogadja a Sacrosanctum Concilium nevű dokumentumot a szent liturgiáról, mely előírja a liturgia megreformálását és ehhez határozott támpontokat is ad.[1] Ilyen alapelv például, hogy a hívek tevékeny részvétele megvalósuljon a szentmisén (SC 14), vagy, hogy a szertartásokat úgy kell megreformálni, hogy az egyes szakaszok értelme világosabban kifejezze a szent valóságokat, melyeket ezek a szövegek közvetítenek (SC 21). A liturgia nyelve továbbra is a latin marad, de lehetővé teszi bizonyos részek népi nyelven való imádkozását (evangélium, könyörgések lásd: SC 36.) A zsinat józan és mérsékelt reformot kíván végrehajtani: „csak akkor vezessenek be újításokat, ha azokat az Egyház lelki haszna valóban és biztosan követeli; de akkor is ügyelni kell arra, hogy az új formák a már meglévő formákból szervesen nőjjenek ki.” (SC 23)
Egy reform kisiklatása
A Sacrosantum Concilium után VI. Pál pápa 1964-ben összehív egy bizottságot, mely liturgikus szakértőkből áll (a nevük: Consilium) és megkéri őket a reform végrehajtására. Még ugyanebben az évben a bizottság kiad egy Inter Oecumenici című instrukciót, mely a zsinati mérsékelt megújulás helyett radikális átalakítást visz végbe: a mise egészét népnyelvűsítik (kivéve a hitvallást és a miatyánkot), új oltárokat írnak elő, mely a nép felé fordulást teszik lehetővé (ezzel egy teljesen új és anti-katolikus értelmet adva a misézés irányát illetően).[2] Ezek a módosítások utat nyitottak egy olyan destruktív mozgalomnak, mely nem kímélve hagyományt és józan észt, teljesen átírta a miserítust és olyan liturgikus káoszt eredményezett, mely az egyetemes vallástörténetben példa nélkül áll. Minden idők latin szentmiséjét felváltották egy íróasztal mögött liturgikus szakbarbárok által kreált – protestáns közreműködéssel[3] – mesterséges liturgiával, aminek immár alig-alig van köze – az utolsó alakjában Szent V. Piusz által kodifikált – latin szentmiséhez, melyet a Missale Romanum c. kísérőlevéllel VI. Pál pápa hatályon kívül helyezett.[4] Tovább fokozza a botrányt, hogy mindezt a katolikus klérus többségének és magának VI. Pál pápának hallgatólagos asszisztálása mellett tették. Természetesen akadtak, akik ellenálltak a rombolásnak. Az 1969-es új miserítus (novus ordo), hamar bírálat tárgyává vált. A leghíresebb elmarasztaló irat Alfredo Ottaviani bíboros nevéhez fűződik – melyet Ottaviani intervenció néven ismernek és mely a bíboros mellett még számos teológus munkáját dicséri – élesen kikel ezen új rítus ellen. A végig alapos és meggyőző dokumentum így zárja sorait: „A hitre veszélyes tévedések nemcsak befurakodnak, hanem – amint azt hivatalosan is elismerik – azokat rá is erőszakolják a hívekre liturgikus aberrációk és visszaélések formájában. Elhagyni olyan liturgikus hagyományokat, melyek négy évszázadon keresztül az imádás egységének jelképeként álltak, és felváltani azokat egy olyan liturgiával, amely a bennfoglaltan engedélyezett számtalan szabadosság miatt nem lehet más, mint a megosztottság jelképe – egy liturgia, ami hemzseg a katolikus hit integritását fenyegető célzásoktól és nyílt tévedésektől – felmérhetetlen hiba, s mi ezt lelkiismeretünk szerint kötelesek vagyunk kijelenteni.”[5] A leghíresebb és leghősiesebb ellenállást mons. Marcel Lefebvre francia érsek hajtotta végre, aki 1970-ben megalapítja a Szent X. Piusz papi testvérületet a hagyományos katolikus hit és liturgia védelmére.
A hagyományos szentmise sorsa a II. vatikáni zsinattól napjainkig
Az új misekönyv kiadása után igazi kálvária kezdődött, mely során hosszú évtizedeken keresztül illegalitásba került minden idők latin szentmiséje. A vatikáni klérus túlnyomó többsége a hívek érzékenységét és lelki javait teljesen figyelmen kívül hagyva, a diktatúra széles eszköztárát felvonultatva könyörtelenül bevezettette mindenhol az új miserítust és a többi liturgikus változtatást is. 1970-től egészen 1988-ig gyakorlatilag a Szent X. Piusz testvériség és a hozzá csatlakozó püspökök és szerzetesi kongregációk tartották életben a hagyományos latin szentmisét és teológiát szemináriumaikban, rengeteget szenvedve a Vatikánba befurakodott és egyre nagyobb hatalmat élvező modernisták részéről.[6] A véget nem érő tárgyalások a testvériség és a Vatikán között végül kenyértöréshez vezettek, melyhez a közvetlen előzményt az 1986-os Assisi találkozó nyújtotta – melyen II. János Pál pápa a világ vallásainak képviselőivel közösen imádkozott -, melyet Lefebvre érsek a gyalázat tetejének, mérhetetlen, precedens nélküli botránynak nevezett.[7] Ezután jutott arra a meggyőződésre, hogy Róma elhagyta az igaz hitet és, ha meg akarja azt őrizni, akkor – a szentszék határozott tiltakozása ellenére is – püspököket kell szentelnie, hogy a hagyomány továbbra is fennmaradjon. Erre 1988 június 30.-án került sor: Marcel Lefebvre érsek, mgr. Antonino de Castro Mayer püspökkel Écone-ban négy püspököt szentelt (név szerint: Bernard Fellay-t, Bernard Tissier de Mallerais-t, Richard Williamson-t, Alfonso de Gallareta-t). Két nappal később II. János Pál pápa a szentelő püspököket és a frissen felszentelt négy püspököt is kiközösíti (skizmatikus, szakadár cselekedet vádjával, ugyanis a Róma engedélye nélküli püspökszentelés azonnali kiközösítést von maga után). Ezzel együtt a pápa a Szent X. Piusz papi testvérületből időközben kivált papokból létrehozza a Szent Péter papi testvérületet azzal a nem titkolt céllal, hogy a testvérület vitorlájából kifogja a szelet és a hagyományhű papokat egy szervezetbe tömörítve ellenőrzése alatt tarthassa.[8] Zárójeles megjegyzés: a művelet nem nevezhető igazán sikeresnek, ugyanis a Szent Péter testvérületnek jelenleg 330 papja van, – akik ugyanúgy alá vannak vetve a neo-modernista vatikáni klérusnak – míg a Szent X. Piusz testvérületnek 590, valamint félmillió híve és teljes önállósága.[9]
XVI. Benedek pápa és a Summorum Pontificum
II. János Pál pápa szigorú feltételek mellett ugyan – PL: meghatározott napokon és templomokban külön püspöki engedéllyel lehet a szentmisét az 1962-es Missale Romanum alapján bemutatni – de engedélyezi a hagyományos latin mise bemutatását 1984-es Quattuor abhinc annos c. apostoli levelével, majd az 1988-as Ecclesia Dei dokumentumban felhívja püspöktársait arra, hogy tisztelettel és nagylelkűen forduljanak azon hívek lelki igényei felé, akik ezt a rítust igénylik.[10] Sajnálatos módon azonban a legtöbb püspök nem teljesítette a pápa kérését és a helyzet nem javult számottevően. Megválasztása után nem sokkal XVI. Benedek pápa 2007-ben kiadja Summorum Pontificum (a pápáknak) című motu proprio-ját (apostoli levelét), melyben teljes polgárjogot ad a hagyományos latin szentmisének és, amelyet, a római rítus rendkívüli formájaként definiál.[11] Egyúttal kiveszi a püspökök gyámkodása alól a hagyományos latin szentmisét és minden latin szertartású pap szabadon – püspöki engedély nélkül – végezheti azt, a nyilvános és magánmisét egyaránt. A püspöknek kell gondoskodnia misézőhelyről a hagyományos rítus hívei számára és újra használhatóvá válnak az 1962-es szertartáskönyvek is (Misekönyv és Breviárium). A korábbi szűkös kereteket ez az apostoli levél alaposan kitágította, a modernisták bánatára és a hagyományhű katolikusok nagy örömére. Ennek következtében jelentősen javult a Szent X. Piusz testvériség helyzete is: Benedek pápa 2009-ben feloldotta a kiközösített négy püspököt és érvényesnek ítélte szentségkiszolgáltatásaikat. Ferenc pápa szintén érvényesnek ismerte el a testvériséget és szentségkiszolgáltatásaikat is, kánonjogi helyzetük azonban továbbra is tisztázatlan.[12]
Ferenc pápa és a Traditionis Custodes
Ezen hosszú – de véleményünk szerint szükséges felvezető után – térjünk a tárgyra és vizsgáljuk meg Ferenc pápa új motu proprioját a hagyományos latin szentmiséről. Ha alaposan átolvassuk a levelet azonnal szembeszökik a tény: ez a levél hatalmas visszaesést jelent az időről időre fokozatosan engedékenyebb hangvételű korábbi dokumentumok fényében. Rögtön az elején egy óriási ellentmondásba ütközünk. Ferenc pápa azt állítja, hogy elődje, XVI. Benedek pápa nyomdokain jár, majd hozzáteszi, hogy a VI. Pál által jóváhagyott és II. János Pál pápa által megújított misekönyv és liturgikus könyvek: „a római rítus lex orandijának egyetlen kifejeződési formáját jelentik.”[13] Ez teljesen ellentmond XVI. Benedek pápa rendelkezésének, aki a Summorum Pontificumban így fogalmaz: „A VI. Pál pápa által közzétett Római Misekönyv a latin szertartású katolikus Egyház „lex orandi”-jának rendes kifejeződése. A Szent V. Pius által közzétett és Boldog XXIII. János által újra kiadott Római Misekönyv pedig úgy tekintendő, mint az Egyház ugyanezen „lex orandi”-jának rendkívüli kifejeződése, és tiszteletreméltó és régi használata következtében kellő tiszteletben kell tartani.”[14] Tehát, míg Ferenc pápa az új rítust tartja az egyetlen (!) legitim formának, addig XVI. Benedek a régi rítust ugyanazon forma rendkívüli kifejeződésének tartja. Továbbmenve: Ferenc pápa a második cikkelyben súlyosan korlátozza a hagyományhű közösségeket azáltal, hogy ezeket a közösségeket néhány helyre korlátozza, ami nem lehet plébániatemplom és régi rítusú közösségek számára új személyi plébániák sem alapíthatóak (!).[15] Nehéz nem látni ebben azt a szándékot, hogy a pápa a megyéspüspökök segítségével gettóba kívánja zárni ezeket a közösségeket, állandó megfigyelés alatt tartva őket. Emellett is csak akkor engedélyezhetőek ezek a közösségek, ha elfogadják a II. vatikáni zsinat érvényességét és törvényeit.[16] A gettóba zárás mellett sterilizálni is kívánja Ferenc pápa ezeket a közösségeket, ugyanis a 3. cikkely 6. paragrafusa kijelenti: „figyelnie kell arra, hogy ne engedélyezze új csoportok létrehozását.”[17] Ha eddig lettek volna kétségeink, ez a mondat végképp elárulja az apostoli levél valódi szándékát: a hagyományhű katolikus közösségek és velük együtt minden idők latin szentmiséjének elpusztítása. Emiatt ennél arcátlanabb nevet nem is adhatott volna ennek a motu proprionak (Traditionis Custodes = a hagyományok őrzői). Ebben a piszkos játékban ugyanis a hagyományok őrzői (a püspökök) a pápa cinkostársaiként a hagyományok elpusztítóivá válnak. A többi cikkely ehhez képest csak a korábbi szekatúrák újra felelevenítései: engedélyek kérése nyakra főre, áttolt felelősség a különböző bizottságokhoz és püspökökhöz stb. Így a hagyományos latin mise végzése kb. olyan szintű akadályokba ütközik, mint Magyarországon az éles lőfegyvertartás és viselés közterületen: szinte lehetetlen.
A motu proprio jogtalanságai
Már az apostoli levél indoklása is felér egy viccel. Ferenc pápa a motu proprio kísérőlevelében azzal indokolja a szigorítást, hogy a Hittani kongregáció által a püspököknek kiküldött kérdőívek alapján: „az 1962-es Missale Romanum eszközszerű használata (…) egyre inkább jellemez nemcsak a liturgikus reformnak, hanem a II. Vatikáni Zsinatnak a növekvő elutasítása azzal az alaptalan és tarthatatlan állítással, hogy az elárulta a hagyományt és az „igazi Egyházat”.”[18] Ezzel indokolja Ferenc pápa drákói döntését, vagyis, hogy: „meghozom azt a határozott döntést, hogy hatályon kívül helyezem a jelen motu propriót megelőző összes előírást, utasítást, engedményt és jogszokást, és elrendelem, hogy a II. Vatikáni Zsinat rendelkezéseivel összhangban a Szent VI. Pál és Szent II. János Pál pápák által kihirdetett liturgikus könyveket kell tekinteni a római rítus lex orandija egyetlen kifejeződésének.”[19] Mindezt az egység védelmének indoklásával teszi meg, egyúttal mindenkit az új miserítus támogatására és megélésére hív fel. Nehéz ezek után választékosan fogalmazni, de nem lehet mást mondani, hogy ezek az indokok nem egyebek szemenszedett hazugságoknál, ugyanakkor teljesen jogtalan döntés is. Először is, a VI. Pál pápa által megreformált, majd II. János Pál pápa által újra javított misekönyv nem bír azzal a tekintéllyel, mint a Szent V. Piusz pápa általi misekönyv. Ugyanis Szent V. Piusz pápa egy olyan rítust reformált meg, ami akkor már ezer éve állandó volt és csak a legszükségesebb változtatásokat eszközölte, míg az új miserítus (novus ordo) egy teljesen új rítus, amely semmilyen kontinuitást nem tud felmutatni semelyik korábbi legitim formával (!) Másrészt Szent V. Piusz pápa – mintha valódi vátesz lett volna – olyan jogi garanciákkal és biztosítékokkal látta el minden idők latin szentmiséjét, amit az új rítus nem tud felmutatni. Ennek érzékeltetésére csak pár mondatot idézünk a nagy pápa Quo primum c. apostoli konstitúciójából: „a szentmiséket ne énekeljék és ne olvassák más forma szerint, mint ahogyan azt Mi kiadtuk ebben a Misekönyvben. Ez a rendelkezés érvényes ezentúl, most és mindörökké, a keresztény világ minden tartományában (…) , a lelkiismeret minden aggálya nélkül, vagy a bármilyen büntetésnek, ítéletnek vagy cenzúrának való kiszolgáltatottság félelme nélkül, szabadon és törvényesen (…) senki nem kényszeríthető vagy erőszakolható ennek a Misekönyvnek a megváltoztatására, és hogy ezen dokumentum nem vonható vissza és nem módosítható, hanem mindörökké érvényes marad, és megőrzi teljes érvényét, a Szentszék megelőző konstitúciói és dekrétumai ellenére is (…) senki nem változtathatja meg ezt az értesítést engedélyünkről (…) Bárki is megtenné ezt, tudja meg, hogy a Mindenható Istennek valamint Szent Péter és Pál Apostoloknak haragját vonja magára.”[20] Ezzel szemben mit tud felmutatni az új misekönyv és Ferenc pápa apostoli levele? Sopánkodást, vagdalkozást a hagyományhű mise megosztó voltáról, a II. vatikáni zsinat tekintélyének kétségbeesett védelmét és a vak engedelmesség követelését. Nem kétséges tehát, hogy a „hagyomány őrzői” nem rendelkezik azzal a legfelsőbb joghatósággal – mivel ezt nem említi sem a levél, sem a kísérőlevél – amellyel a Quo primum bír. Ferenc pápa apostoli levele – nem is beszélve arról, hogy teljesen ellentmond minden korábbi rendelkezésnek – tehát érvénytelen.
Visszhangok
A motu proprio pár nap alatt óriási felbojdulást váltott ki a hagyományhű katolikus táborból. Egyöntetűen fejezték ki értetlenségüket, tanácstalanságukat és szomorúságukat nevezetes egyházi személyek és laikus közösségek egyaránt. Gerhard Ludwig Müller bíboros egy interjúban azt nyilatkozta, hogy Ferenc pápa ahelyett, hogy értékelné a juhok illatát, mint pásztor keményen ütlegeli őket. Ugyanakkor rámutatott arra is, hogy bár osztozik a pápa aggodalmában a II. vatikáni zsinat tekintélye miatt, de ez nem tartható fenn úgy, hogy egyúttal a katolikus liturgia elpogányosodása zajlik (utalva a 2019-es szégyenletes pachamama bálványimádásra a Római szinóduson).[21] Az apostoli levél kapcsán Zen bíboros felteszi a kérdést: Miért látnak olyan problémát, ahol nincs, és becsukják a szemüket a problémával szemben, amelyért ők is felelősek? Hozzátéve, hogy a dokumentum tendenciózusan általánosít és megsebzi számos hívő szívét. Egyúttal rámutatott arra az aljas magatartásra, ami a Ferenc pápa köreibe tartozó modernista bíborosok sajátsága: XVI. Benedek pápa iránti ellenszenvüket is kívánják deklarálni ezzel a motu proprioval.[22] A Szent X. Piusz papi testvérület honlapján közzétett állásfoglalása – értelemszerűen – elutasító a dokumentummal szemben: a cím alapján úgy tűnik, hogy reménykedhetünk a hagyomány visszatérésében az Egyházba, de a tartalma épp ellentétes, a motu proprio a hagyomány felszámolását célozza.[23] Helyesen jegyzi meg a közlemény: „A hagyományos szentmise az egyház közjavának legbensőségesebb részéhez tartozik. Korlátozásának, gettókba szorításának és végső soron a megszűnésének megtervezésének nem lehet legitimitása. Ez a törvény nem az Egyház törvénye, mert, mint Szent Tamás mondja, a közjó elleni törvény nem érvényes törvény.”[24] A Szent Péter testvériség közleményében kiemeli, hogy mélységesen elszomorító az, hogy nem ismerik fel, a Szent XXIII. János pápa által megreformált misekönyv értékeit és figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy a régi rítusnak köszönhetően számos megtérés és virágzó fiatal közösség létesült. Ezért a motu proprio kritikáját nem tudják elfogadni.[25]
Összegzés
Összegzésként megállapíthatjuk, hogy Ferenc pápa apostoli levele – a fentiek fényében – előszöris jogellenes, annyira, hogy jogerőre sem léphet, mivel teljesen ellentmond minden korábbi rendelkezésnek, beleértve a legfelsőbb jogállású dekrétumot, a Quo primum-ot. Másodszor a dokumentum nyíltan gonosz és anti-tradicionális, ami minden idők latin szentmiséjének vesztét kívánja, az ezt életben tartó klerikus és laikus közösségek brutális korlátozásával, gettóba zárásával, kasztrálásával és ebből fakadó lassú elmúlásával. Harmadszor hazug és aljas rágalmaival – a régi rítus az egység gátja és megosztást szül az Egyházban –, a saját hagyomány és a hívek nyílt arculcsapása, ezen hívek lelkipásztori igényeinek szívtelen semmibevétele. Végezetül arra kérjük kedves olvasóinkat, hogy imádkozzanak Ferenc pápáért és azért, hogy ezt a súlyosan jogsértő, hagyományellenes és lelkipásztori szempontból szívtelen rendelkezését mielőbb visszavonja.
Zöldinges.net – Radó Antal
[1] Vö. SACROSANCTUM CONCILIUM: A II. Vatikáni Zsinat SACROSANCTUM CONCILIUM kezdetű
konstitúciója a szent liturgiáról, 1963. december 4. Internetes forrás: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=1#SC89
[2] Bővebben lásd: Alácsi Ervin János FSSP: Conversi ad Dominum oremus! Az Úr felé fordulva imádkozzunk! A szembemisézés gyakorlatának kritikája, IN: A Jó harc. Tanulmányok az ősi római rítusról és a katolikus szent hagyományról, Poggibonsi-Budapest, 2006. 15-41.
[3] Vö. Malachi Martin SJ: A kiforgatott katolicizmus. Internetes forrás: http://www.ppek.hu/konyvek/Malachi_Martin_A_kiforgatott_katolicizmus_2.pdf 12.
[4] Vö. APOSTOLIC CONSTITUTION ISSUED BY HIS HOLINESS POPE PAUL VI
MISSALE ROMANUM ON NEW ROMAN MISSAL. Internetes forrás: https://www.vatican.va/content/paul-vi/en/apost_constitutions/documents/hf_p-vi_apc_19690403_missale-romanum.html
[5] Az Ottaviani Intervenció. Rövid kritikai tanulmány az új miserendről, IN: A Jó harc. Tanulmányok az ősi római rítusról és a katolikus szent hagyományról, Poggibonsi-Budapest, 2006. 263-264.
[6] Bővebben lásd: Marcel Lefebvre: Nyílt levél a tanácstalan katolikusokhoz, Ős-kép kiadó, Budapest, 2021.
[7] Vö. Christophe Geffroy: XVI. Benedek és a liturgikus béke, Sarutlan Kármelita Nővérek, Jel kiadó, Budapest, 2011. 196.
[8] Vö. Ecclesia Dei motu proprio 1988, július 2. IN: : A Jó harc. Tanulmányok az ősi római rítusról és a katolikus szent hagyományról, Poggibonsi-Budapest, 2006. 217-220.
[9] Vö. Internetes források: https://www.fssp.org/en/ és https://fsspx.org/en/history-of-the-SSPX
[10] Vö. Quattour abhinc annos, Internetes forrás: https://archive.ccwatershed.org/media/pdfs/19/10/24/19-52-37_0.pdf illetve Ecclesia Dei motu proprio 1988, július 2. IN: A Jó harc. Tanulmányok az ősi római rítusról és a katolikus szent hagyományról, Poggibonsi-Budapest, 2006. 220.
[11] Vö. XVI. Benedek pápa: Summorum Pontificum apostoli levele. Internetes forrás: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=189
[12] Vö. https://vasarnap.hu/2021/04/26/a-homoszexualis-kapcsolatok-tiltasa-egy-vilagosan-katolikus-allaspont-interju-az-fsspx-osztrak-tartomanyi-eloljarojaval/
[13] Ferenc pápa: Traditionis Custodes, 1. cikkely. Internetes forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/-traditionis-custodes-ferenc-papa-ujraszabalyozta-regi-ritus-hasznalatat-teljes-forditas
[14] XVI. Benedek pápa: Summorum Pontificum apostoli levele 1. cikkely. Internetes forrás: https://regi.katolikus.hu/konyvtar.php?h=189
[15] Vö. Ferenc pápa: Traditionis Custodes, 2. cikkely. Internetes forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/-traditionis-custodes-ferenc-papa-ujraszabalyozta-regi-ritus-hasznalatat-teljes-forditas
[16] Uo.
[17] Uo.
[18] Ferenc pápa kísérőlevele a „Traditionis custodes” kezdetű motu proprióhoz. Internetes forrás: https://www.magyarkurir.hu/hirek/ferenc-papa-kiserolevele-traditionis-custodes-kezdetu-motu-propriohoz-teljes-szoveggel
[19] Uo.
[20] Őszentsége V. Pius pápa QUO PRIMUM kezdetű apostoli Konstitúciója a római misekönyv mintakiadásához. Internetes forrás: http://www.katolikus-honlap.hu/1001/quopr.htm
[21] Vö. https://www.ncregister.com/blog/cardinal-mueller-on-traditionis-custodes?fbclid=IwAR21r3PndPESBJOEbXv0uAWQeGS44fR2mPtPs_ae9XVcVNKD_oP4lzf3yP8
[22] Vö. https://www.newliturgicalmovement.org/2021/07/cardinal-zen-makes-powerful-statement.html?utm_source=dlvr.it&utm_medium=twitter&m=1&fbclid=IwAR0QHf2QByKOhIU2Ep4dXd6DwO4ykwMI1nwjh5B4gdw7rW5Dv9RcgvE0f6E#.YPgi3CBR1PZ
[23] Vö. https://fsspx.news/en/news-events/news/summorum-pontificum-traditionis-custodes-or-reserve-zoo-67550
[24] Uo.
[25] Vö. https://www.fssp.org/en/official-communique-following-the-publication-of-the-motu-proprio-traditionis-custodes/?fbclid=IwAR28KM7umAiY1EEB0i5SGJpHKaUYWgFKM73DEl-vvaJvlL_ip6qbacnulpU
A Traditionis Custodes – Az árulások árulása bejegyzés először Zöldinges.net-én jelent meg.
Forrás:zoldinges.net
Tovább a cikkre »
