Továbbra is főzhet az ételmérgezést okozó cég

Továbbra is főzhet az ételmérgezést okozó cég

Hiába mondta ki jogerős ítéletében a bíróság, hogy ételmérgezés történt tavaly áprilisban az óbudai menzákon, az önkormányzat nem bont szerződést az étkeztető Gyermekmenza Kft.-vel – értesült a Magyar Nemzet. Az önkormányzat a bírósági ítélet megszületéséig nem akart dönteni a szerződés sorsáról, lapunk kérdéseire ugyanis rendre azt hangsúlyozták, hogy megvárják az összes folyamatban lévő vizsgálat végét. A fideszes Bús Balázs vezette III. kerületi önkormányzat azonban végül – a vállalat részletes tájékoztatása és a hatósági határozatok „alapos áttanulmányozása” után – arra jutott: kitartanak a Hungast-csoporthoz tartozó Gyermekmenza Kft. mellett.

A döntés azért is meglepő, mert az ételmérgezés miatt több száz gyerek lett rosszul, a legtöbben hasmenésre, néhányan hányásra panaszkodtak. (A tüneteket az okozta, hogy a gyerekeknek feltálalt hús nem volt megfelelően átsütve.) A Gyermekmenza Kft. a rosszullétek ellenére vitatta az ételmérgezést.

http://mno.hu/

Álláspontjuk szerint „nem bizonyított, hogy valóban megbetegedtek a gyerekek”. A cég emiatt a hatósági vizsgálatok után egészen a bíróságig vitte az ügyet, ám a Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság végül azt állapította meg, hogy az ételben lévő kórokozók váltották ki a rosszulléteket. A bíróság helybenhagyta a korábban kiszabott büntetést is, amely 450 ezer forint volt.

Az önkormányzat azzal indokolta, hogy kitart a szolgáltató mellett, mert „sem az elsőfokú, sem a másodfokú hatóság határozatai nem tartalmaztak végrehajtandó helyesbítő tevékenységet”. Ez álláspontjuk szerint azért is fontos, mert a szerződést akkor lehet felbontani, ha a szolgáltató nem teljesíti időre a hatóságok által előírt módosításokat. Azt is megjegyezték, hogy „ha a hatóságok határozatai a szolgáltatás felfüggesztését vagy megszüntetését írták volna elő, az önkormányzat nem mérlegelt volna”.

http://mno.hu/

Hírdetés

Az önkormányzat tehát lezártnak tekinti az ügyet, és mint kifejtették, további intézkedést nem is terveznek. – Rögzítjük a szerződésben a folyamatos és azonnali tájékoztatási kötelezettséget, valamint az intézményi vezetőktől, az intézményekbe járó gyermekek szüleitől beérkező esetleges panaszokat azonnali hatállyal kivizsgáltatjuk – írták válaszukban, amelyben arra is kitértek, hogy az intézményekben végzett felmérésekből az derül ki, hogy a többség elégedett a felszolgált étellel.

Lapunk arra is rákérdezett a kerületi vezetésnél, hogy az eset után biztonságosnak tartják-e a Gyermekmenza Kft. szolgáltatását. A kerület úgy fogalmazott, nincs miért aggódni. „A hatósági ellenőrzések jegyzőkönyveit alaposan áttanulmányozva, illetve az ügyben született összes dokumentációt figyelembe véve megállapítást nyert, hogy a Gyermekmenza Kft. biztonságos és megfelelő minőségű szolgáltatást nyújt az óbudai fogyasztók számára” – írták.

http://mno.hu/

A Gyermekmenza ügye egyébként azért is fontos, mert a Hungast-csoport az elmúlt években sorra nyerte az önkormányzati közbeszerzéseket, ráadásul az utóbbi hónapokban felvásárolták a 3,2 milliárdos árbevételű Elament Zrt.-t és a több mint 14 milliárdos árbevételű Sodexót is. Ez utóbbihoz már a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyása is kellett, az akvizíció után ugyanis a Hungastnak 35-45 százalékos részesedése lesz az oktatási közétkeztetési piacon. A GVH végül rábólintott a vásárlásra, mert – mint hétfői közleményükben írták – az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt. A versenyhivatal szerint nem kell tartani áremelkedéstől vagy minőségromlástól sem, mert „az összefonódást követően is kellő számú, tendereken elindulni képes független vállalkozás marad a piacon, az önkormányzatok pedig kifejezetten erős vevői alkupozícióval rendelkeznek”.

http://mno.hu/

 

A cégcsoport sikerei mögött egyébként sokan Bánki Eriket, a Fidesz képviselőjét sejtik. Páger Zsolt, a Hungast üzletfejlesztési igazgatója lapunk erre vonatkozó kérdésére korábban azt mondta, nem tud arról, hogy Bánki Eriknek bármilyen befolyása lenne a Hungast életére, ennek megfelelően nem a politikusnak tulajdonítható a terjeszkedés sem.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.08.02.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »