További nyugdíjemelést sürget a NYUSZET

További nyugdíjemelést sürget a NYUSZET

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) több intézkedést is szükségesnek tart.

A szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy a januári 5 százalékos, illetve a júliusi 3,9 százalékos emelés csupán 8,9 százalékos többletet jelent a vásárlóerőben, az infláció viszont várhatóan 13 százalék lesz az idén.

Ezért a NYUSZET

további 4,1 százalékos nyugdíj emelést sürget a kormánytól.

Azt is kérik, hogy azok, akiknek a nyugdíja havi 160 ezer forintnál kevesebb, további 4 százalékos emelést kaphassanak – olvasható a Népszavában.

Ezt az indokolja, hogy az alapvető élelmiszerek, mint a tej, a tojás, a sajt, a margarin, a kenyér és a tésztafélék ára egy év alatt, 37 százalékkal emelkedett. Európai összehasonlításban

Hírdetés

az élelmiszerárak növekedése Magyarországon a harmadik legnagyobb

– írja a portál.

Ugyanakkor a nyugdíjas szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy az idős emberek nagy része nem gázzal, vagy villannyal, hanem fával és szénnel fűt. Márpedig a szén ára 15,4 százalékkal emelkedett, a tűzfa pedig 10,5 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt.

A NYUSZET azt indítványozza, hogy az 5,2 százalékosra tervezett

jövő évi nyugdíjemelést legalább 8 százalékra növeljék,

mert a jegybank is 6,8 és 9,2 százalékos inflációval számol.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »