Tovább tart a jogsértő plakátkampány

Tovább tart a jogsértő plakátkampány

Nem cserélték le, így a közterületeken jelenleg is láthatók azok a népszavazásra és nem szavazatra buzdító óriásplakátok, amelyeken – jogsértő módon – nem tüntették fel jól olvashatóan a hirdetés megrendelőjét. A Miniszterelnöki Kabinetiroda lapunknak azt válaszolta, hogy a kormány tiszteletben tartja a Kúria múlt heti döntését, és „ahol a nyomdai kivitelezés miatt szükséges, változtat a kreatívokon”. Ez viszont a gyakorlatban a plakátoknál nem valósult meg. Korábban nemcsak a plakátokon, hanem a nyomtatott sajtóban és az online hirdetéseken is úgy tüntették fel a „Készült Magyarország kormánya megbízásából” szöveget, hogy az a „Ne kockáztassuk Magyarország jövőjét!”, illetve a „Szavazzunk nemmel!” szlogenek alatt csak nehezen vagy egyáltalán nem volt olvasható, mivel a piros-fehér-zöld hirdetés jobb alsó részén, a zöld háttér előtt zöldes színű feliratot helyeztek el.

A Kúria egy múlt pénteken nyilvánosságra hozott végzésében megállapította: nem felel meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményének az olyan fizetett politikai hirdetés, amelyből egyértelműen és nyilvánvalóan nem állapítható meg, ki a megrendelője, és az sem, hogy az országos népszavazási kampányban kinek a támogatására ösztönöz. Sőt, mindez nem egyeztethető össze a népszavazás tisztaságára vonatkozó alapelvi rendelkezéssel sem a bíróság szerint.

Vagyis kimondták, hogy jól láthatóan szerepeltetni kell a politikai hirdetés megrendelőjét.

A döntés után a Patyi András vezette Nemzeti Választási Bizottság (NVB) is hasonló felhívást tett közzé. Ennek nyomán a kormányzat a héten már olyan hirdetéseket „terített”, amelyen jól olvasható a megrendelő, mert azt a zöld háttér előtt fehér betűkkel írták ki, viszont a korábban kitett óriásplakátokon ezt a változtatást nem végezték el. Lapunk tegnap több, találomra kiválasztott plakátnál is találkozott a problémával.

Kérdésünkre a Miniszterelnöki Kabinetirodától azt a választ kaptuk, hogy „a kormány tiszteletben tartja a Kúria ítéletét, és ahol a nyomdai kivitelezés miatt szükséges, változtat a kreatívokon”, vagyis a megjelenítésen. Arra is felhívták lapunk figyelmét, hogy „Magyarország kormánya mindig büszkén vállalta álláspontját a népszavazás ügyében, az aktuális kampányszakaszokat sajtótájékoztatókon is bejelentette, és az adott kreatívokat a kampányszakaszok kezdetekor hivatalos oldalain mindig nyilvánosságra is hozta”. Nem kaptunk viszont választ arra, hogy mi lesz a közterületekre korábban kihelyezett plakátokkal.

A kvótakampányra, mint arról beszámoltunk, már több mint 11 milliárd forintot költött el a kormány. Ez derült ki azokból a szerződésekből, amelyeket a napokban a szocialista Harangozó Tamás kérésére adott ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Korábban az „Üzenjünk Brüsszelnek!” kezdetű szlogennel futott kampányra és az azt megelőző tájékoztató akciókra mintegy hatmilliárd forint ment el, augusztusban pedig újabb ötmilliárd forintért kötött szerződést a tárca a Rogán Antal Pasa parki szomszédja, Csetényi Csaba érdekeltségébe tartozó cégekkel. Ez utóbbi összegből jutott például a „Tudta?” és a „Ne kockáztassunk!” szlogenekkel megjelent hirdetésekre. Az említett összegekben ráadásul nincs benne a 4,2 millió háztartásba eljuttatott tájékoztató füzet, a miniszterelnöki levél, illetve a külhoni magyaroknak küldött konzultációs levelek költsége sem.

Az Átlátszó című online lap szerint a népszavazással összefüggő kormányzati kommunikációs kiadások így összesen nagyjából 15 milliárd forint körül állhatnak jelenleg, ami több, mint amit Nagy-Britanniában a júniusi brexitszavazás előtt kampányra költöttek. Hozzátették ugyanakkor, az összevetést nagyban nehezíti, hogy Nagy-Britanniában viszonylag részletes szabályok vonatkoznak a népszavazási kampányok finanszírozására, és a döntően magánadományokból folytatott brit kampányt kellene összevetni a szinte teljes egészében közpénzből finanszírozott magyarral.

Medián: aligha lesz érvényesNagy többségben lesznek a nem szavazatok, de aligha lesz érvényes a népszavazás, mivel várhatóan a jogosultak kevesebb mint fele járul majd az urnákhoz – derül ki a Medián friss felméréséből, amelyet a HVG megbízásából készített. A közvélemény-kutató arra hívta fel a figyelmet, hogy a mostani referendum előrejelzése a szokásosnál is kockázatosabb. Ezzel együtt a ténylegesen szavazók arányát mindig a részvételüket biztosra ígérők aránya közelíti meg a legjobban. Ez az arány 42 százalék.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »