Tour de France – Philipsen harmadik sprintsikere

Tour de France – Philipsen harmadik sprintsikere

Tour de France – Philipsen harmadik sprintsikere Mészáros Richárd2024. 07. 16., k – 19:02

Jasper Philipsen harmadik idei etapgyőzelmét ünnepelhette a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, amelynek 16. szakaszán az összetett élcsoportja nem változott.

A hétfői pihenőnap után kedden az utolsó sík etappal, a Gruissan és Nimes közötti 188,6 kilométeres szakasszal kezdődött meg a záró hét. A sík etap volt az utolsó reális esély a sprinterek számára a sikerre az idei francia körversenyen, szökevények pedig – akárcsak az eddigi, mezőnyhajrát ígérő szakaszokon – nem próbálkoztak. Az utolsó napokban leküzdendő nehézségek fényében így nyugodt tempóban tekertek a bringások egészen a táv derekán helyet kapó részhajráig. Ezután volt ugyan egy magányos szökés, amelyet könnyedén ért utol a sprintbefutóban érdekelt csapatok vezetésével a mezőny.

A körforgalmaktól technikás hajrában, másfél kilométerrel a cél előtt a zöld trikós Biniam Girmay földre került, így nem vett részt a sprintben, amelyben Jasper Philipsen magabiztos teljesítménnyel, kiváló felvezetés után bizonyult a leggyorsabbnak. Másodikként a három évvel ezelőtti Tour de Hongrie-n két szakaszt nyert német Phil Bauhaus, harmadikként a norvég Alexander Kristoff ért célba. Philipsen csatlakozott az ugyancsak három sikerrel álló eritreai Girmayhoz és a sárga trikós szlovén Tadej Pogacarhoz.

Hírdetés

A 35 etapsikerével a francia körversenyen rekorder brit Mark Cavendish nem tudott harcolni az elsőségért pályafutása utolsó Tour-sprintjén Nimes-ben, ahol 2008-ban nyert mezőnyhajrát.

A hajrában történt bukás miatt a mezőny valamennyi tagja megkapta Philipsen idejét, így az összetett élcsoportja nem változott.

    16. szakasz, Gruissan-Nimes, 188,6 km:
1. Jasper Philipsen (belga, Alpecin-Deceuninck) 4:11:27 óra
2. Phil Bauhaus (német, Bahrain Victorious) azonos idővel
3. Alexander Kristoff (norvég, Uno-X Mobility) a. i.

    Az összetett élcsoportja:
1. Tadej Pogacar (szlovén, UAE) 66:07:51 óra
2. Jonas Vingegaard (dán, Visma-Lease a Bike) 3:09 perc h.
3. Remco Evenepoel (belga, Soudal – Quick-Step) 5:19 p h.
 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »