Toto Wolffot váratlanul érte Hamilton átigazolása

Toto Wolffot váratlanul érte Hamilton átigazolása

Toto Wolff, a Mercedes Forma-1-es csapat főnöke meglepődött, hogy a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz szerződött, a döntést a brit pilóta a hivatalos bejelentés előtti napon közölte vele.

Hamilton csütörtökön hozta nyilvánosságra, hogy távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrarinál versenyez. Egy nappal korábban Wolffal is beszélt az átigazolásról.

Tudtuk, hogy a hosszabbítás egy vagy talán két évre szólna”

– mondta a csapatfőnök Hamilton szerződésével kapcsolatban, amelyet tavaly augusztusban írt alá, és szerepelt benne egy kivásárlási záradék is.

Hírdetés

Wolff hozzátette, azt is tudták a csapatnál, hogy legfeljebb 2025-ig marad majd a 39 éves sportoló, aki szerdán reggeli közben közölte a hírt Wolff oxfordi otthonában, döntését pedig azzal indokolta, hogy új kihívásra van szüksége.

Nem tudtunk hosszabb időre elköteleződni, ő pedig élt a távozás lehetőségével”

– hangsúlyozta Wolff, aki azt is megjegyezte, hogy nem próbálta lebeszélni Hamiltont az átigazolásról, csak a bejelentés időzítésére adott javaslatot, és ezt követően még egy órát kellemesen elbeszélgettek.

Teljes mértékben elfogadjuk, hogy a változó körülmények hatására meggondolhatja magát az ember.”  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »