… mondja a világ legközismertebb szöveggyűjteménye, mely hozzánk ebben a formában Károli Gáspár mester fordításában érkezett el. Sőt, ez a bizonyos Ige oly fontos volt, hogy „Az Ige kezdetben Istennél vala.”
Millió magyarázó próbálta meg értelmezni az evangélium szavait, nevezve e szót logosznak, teremtő akaratnak, világléleknek. Az, hogy a magyar nyelvben egy szófajt jelöl, amely a cselekvésre, a teremtésre, a valamit valamiből létrehozásra, tevékenység végzésére utal, nem véletlen: teremteni, csinálni valamit szándék, akarat, cél nélkül – lehetetlen.
Bárki nyomban hozzáfűzhetné, hogy „Na és az eszközök? Főleg az anyagiak?” Nyomban adódik is a válasz, melyet számos sikeres ember adott már tanácsként ifjabb követőknek, pályakezdőknek: „Legyen elképzelésed. A többi magától adódik.” Tágabb értelemben ez az a bizonyos Ige, a teremtő szándék, akarat, mely talán az ember lehető legsajátságosabb tulajdonsága.
Nyilván, a Teremtőtől átvett Ige a sárból vétetett emberek kezében kicsit megkopott, kicsit földhözragadtabb lett – ha már a sárnál tartunk. Itt van mindjárt egy meglehetősen kellemetlen negatív tulajdonsága: kezdetekben csak élőszóban volt átadható. Minden ismeret, mely nem gyakorlati, tehát például a történelem, egyáltalán az ősök emlékezete, bármi, ami régmúlt korokban történt, csak egy újabb emlékező révén maradhatott fenn.
Lehetett ő a sámán, varázsló, mert ő már amúgy is régen kibulizta, vagy még az apja, hogy holmi földi dolgokkal – értsd: munkával – ne kelljen foglalkoznia. Ebből kifolyólag ideje, mint pelyva, attól a kis füstöléstől, kábulattól, révülettől, zavaros mormogástól, dobolástól, ugrabugrálástól eltekitve igazán ráér emlékezni is. (Érdekes módon, nyilvánvalóan valamely rejtélyes történelmi véletlen folytán, mai világunkban esmeg tanúi lehetünk holmi pozíció- öröklésnek, törvényes egyenesági, netán egyéb rokoni leszármazások folytán.)
Néhány generáció után a korabeli sámánok élete már egyáltalán nem volt könnyűnek mondható. Több tucat generáció neveit, többszáz év törzsi krónikáját fejből kellett vágniuk, ha álmukból keltették fel őket a kíváncsiskodók, akkor is. Egy sámánnak nincs munkaideje. És hát nyilván akadtak igényes kuncsaftok, akik mindenképpen tudni akarták napkelte előtt mintegy másfél órával, hogy vajon az ő dédapjának az a bizonyos feledhetetlen hőstettére még a mamutok kihalása előtt, netán azt követőleg került-e sor.
A közismerten a világ mindenkori élvonalába tartozó brit tudósok már viszonylag régen kimutatták, hogy az emberi civilizáció mozgató ereje az emberi lustaság. Drága varázslónknak egy idő után elege lett a folytonos zavarkodásokból, és a hőstett hosszadalmas elkántálása helyett átadott a kérelmezőnek egy kavicsot, egy kardfogú tigris kezdetleges ábrájával, meg egy mellé rajzolt felkiáltójellel, melyet előző esti mámorában – pardon – révülésében talált ki: -Látod? Na, hát ezt a kardfogú tigrist győzte le az ük-ük-szépapád fél kézzel. A részleteket gondold hozzá. Hogy mi ez a furcsa jel? Ez megvéd a gonosztól. Mostantól kezdve. Mindörökké. Persze, ámen.
Talán így zajlott, talán nem – bár miért ne -, a kardfogú tigris ábrájából talán „bé” betű lett, talán „omikron”, de megszületett az írás. Ahogy fejlődött, egyre egyszerűbbek lettek az ábrák, aztán már csak alig néhány vonás maradt. Az ember rákényszerült, hogy két függőleges csíkot „kettesként” értelmezzen, holmi hiányos fogazatú létrát meg „há” betűként.
Az egyszerűsített jeleket viszonylag könnyű volt hordozóra – kő, papirusz, agyagtábla, bőr – felvinni, tárolni sok-sok éven át, bármikor előhúzni, értelmezni. A sámán-varázsló-kuruzsló szakma egy időben teljesen feleslegesnek látszott, noha mostanság valóságos reneszánszát éli. Viszont megjelentek a könyvtárosok.
Eltartott néhány ezer évig, míg az írás-olvasás tudománya mindenkihez eljutott. Elvileg mindenki előtt nyitva áll az út, hogy bármely tudomány birtokosa legyen, hogy bármely vívmányról tudomást szerezzen, amit az emberiség fennállása folyamán valaha létrehozott. Csodálatos dolog ez, melyet leginkább negatív internetes kommentek létrehozására használunk manapság. Meg mémgyártásra.
Annyiban mindenesetre független szakértők is megegyeznek, hogy írás-olvasás nélkül az ember nem lenne az, ami. Nem lenne ember. Csak mi vagyunk képesek néhány, első látásra értelmetlen vonalból megtudni, hogy vonatunk, a pozsonyi Intercity holnap reggel hatkor indul Tiszacsernyőből, de Kassán egy fél órát áll, ezért vállalkozó szellemű utasok kirohanhatnak egy gyors kávéra és majonézes-sonkás bagettre a büfébe, aztán mehetnek tovább. (Hacsak beléjük nem száguld egy másik vonat száztízzel, a fékező üzemmód dacára.)
Ezt a többezer éves fejlődési folyamatot a számítógépes korszak alig egy-két évtized alatt elintézte. Olvasni egyre kevesebben akarnak, még kevesebben tudnak, és ettől még kevesebben vannak azok, akiknek az olvasásra ténylegesen szükségük van. Vagy lesz. Modern nagyvárosokban már piktogramokkal eljuthatunk bárhová – akár egy könyvtárba is.
Ismereteket betűk útján szerezni, könyveket bújni, jegyzeteket készíteni, amire az emlékezet támaszkodhat, igazából nem is szükséges. Egy bármikor letölthető videóból megtanulhatsz karburátort kicserélni épp úgy, mint lovaspólózni, Sacher-tortát sütni vagy csőbombát készíteni lefolyótisztítóból és kozmetikai szerekből. A képi információ kiütéssel nyert.
Tulajdonképpen miért is? A kép könnyebben emészthető. Absztrakt, elvont vonásokból képet összerakni, ami ráadásul csak az agyadban létezik, a lehető legbonyolultabb dolog a világon. Senki se fog apró jeleket olvasni papíron, ha ugyanezt képi formában is megtekintheti. Na jó, a senki azért túlzás, de nem sokan.
És az írás? Teljesen szükségtelen modern társadalmunkban. Arra ott van a billentyűzet. Kézírás? Maximum a bankban kérnek tőled aláírást. Postán, itt-ott, de ez is merőben szimbolikus. Néhány – bármilyen – kriksz-kraksz is elég. Hihetetlen? Tessék kipróbálni!
Menjünk be a bankba, valamilyen ürüggyel, mondjuk számlát nyitni. (Ez nem feltűnő, mert mások is szoktak.) Írjunk az elektronikus tollal a digitális palatáblára tetszés szerint nevet. Például, teszem azt, özv. Hofbauer Rezsőné. Hogy nem vagy özvegy, még kevésbé Hofbauer, ráadásul hímnemű – már amennyire ezt a mai világban meg lehet állapítani – az egyáltalán nem számít. Mivel ez „a” te hiteles aláírásod, amivel hitelesítetted bankügyleti szándékaidat, bármikor bármilyen bankügyletet lebonyolíthatsz vele. A betű, a szó már nem számít – amúgy is olvashatatlan – inkább az, hogy „aláírásod” melyik helyén milyen erővel nyomod a tollat. Vagyishogy azt az elektronikus pálcikát, vagy mit.
Isten veled, írás. Szép voltál, jó voltál, elég voltál. A törzsfejlődés során hüvelykujjunk szembehelyezkedett a többivel, ezáltal lehetővé vált a szerszámhasználat, ami kiemelt minket az állatok sorából. Milyen csodálatos a természet, hogy még ez a több millió éves apró evolúciós furfang sem veszett kárba! Aki nem hiszi, nézzen meg a tévében egy mai japán fiatalt, milyen észveszejtő sebességgel zongorázik egy hüvelykujjal azon a pirinyó billentyűzeten, miközben másik kezéből friss szusit falatozik gondtalanul. Én mondom… na, mi lelte már ezt a töltőtollat, csak nem fogyott ki a tinta… pont most, mikor már a vége fele járok… mindig így van…
Na szóval, Liszt Ferenc azt a legendás haját tépte volna, ha ezt a virtuóz technikát látja. Lehet, hogy egy kicsit irigykedett is volna.
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
