Létezik. De nem a titulusgyűjtögetők újabban rohamosan szaporodó fajtájához tartozik, akik valamilyen érthetetlen belső kényszertől hajtva megszerzik az első után n. –edik diplomájukat is. Jogot nyerve ez által különböző kis és nagybetűk kombinációjának használatára, a nevük előtt, amit aztán használnak is úton-útfélen, kérik, nem kérik.
Nem, a mi hölgyünk másmilyen. Egy diplomát, azt azért szerzett, mert valamiből élni kell, meg ugyan már miért ne lehetne neki is, ha már minden szerencsétlennek van, hogy erősebb kifejezést ne használjunk. Ám a többi hivatalos okiraton nem az ő neve szerepel. Nem, nem kémnő ő, dehogy! Tisztességben megőszült családanya! Csak galambtermészetének köszönhetően képtelen volt elutasítani néhány szelíd felkérést. Meg néhány kevésbé szelídet. Valamint jó néhány erőszakosat.
A Világegyetem és az emberek pofátlansága határtalan. Az első diplomát egy kedves, vagyis inkább nem is annyira kedves rokonnak szerezte – ki másnak!-, aki egy szép szombat reggelen bársonyosan károgó hangján ekképpen búgott bele a telefonba:
– Tudod, a kislánynak… (A kislány huszonhárom éves és minden gimnáziumi bukdácsolása dacára erősen óhajt valamilyen felsőfokú végzettséget igazoló irományt. Bármilyet.) -… szóval neki, tudod… kéne kilencvenhét oldalt lefordítani ógörögből… hogy? Hogy te modern görögből diplomáztál? Az mindegy, édesem… A görög, az görög… még visszafelé is… a rúnák is ugyanolyanok… vagy mik… Hogy nem tudod ma estére? Na, de hát mi az a kilencvenhét oldal neked… szinte semmi… félóra, annyi se, biztos… Hogy mégse, mert nagymosás van? És festitek az egész lakást? A fürdőszobát is csinálják… Hol vetted a csempét? És hogy itt vannak a tűzoltók, mert a férjed részegen felgyújtotta a füstölőt? Az semmi, az enyém is csinál ilyeneket…Nézd, ha nem akarod megcsinálni, mondd meg őszintén… nem kötelező… csak aztán megnézheted magad… nem szükséges kifogásokat keresni…
Jövendőbeli huszonnégy diplomás hölgyünk még próbálkozott egy tényleg nagyon átlátszó kifogással, miszerint a kertben épp most zuhant le egy, az USA légierejétől ellopott Huey Cobra lopakodó vadászhelikopter és sürgősen elsősegélyt kell nyújtani a moszlim terrorista vadászpilótának, aki a saját vérében fekszik a káposztaágyásban, de ezt valamilyen okból kifolyólag nem hitték el neki. A kedves – vagy nem is annyira kedves – rokon megsértődött, puff, letette! A Világegyetem és az emberek… de ezt már említettük.
Végül is, meglett a dolgozat, ha nem is estére, de hétfőre. Hisz a görög meg az ógörög, az hasonlít, ugyebár… visszafele is ugyanaz… meg a rúnák is… vagy mik… És meglett természetesen a diploma is, egy szinte ritkaságszámba menő görög néptánc – kibernetikus művégtagok pneumatikus irányítása – szakon. A Kukutyini Univerzitas Zabhegyező Tanszékének docense írta alá, maga a híres skót Mac Kopast, tetszés szerint behelyettesítendő. Az intézmény abból a fajtából való, mely a tudásra szomjas diákok személyes megjelenésétől nagyvonalúan eltekint, ám a borsos tandíjat azonnal bevasalja. A friss diploma boldog tulajdonosa ezután fogadott bérmakeresztanyja harmadik unokatestvére második élettársának barátja hathatós összeköttetéseinek révén elhelyezkedett egy, a természettudományokat legendásan semmibe vevő egyenruhás testületnél. És onnan többé az atombomba sem robbantja ki, kivéve természetesen, ha idő előtti polgármester-választások lesznek, ami olykor megesik.
Eljövendő huszonnégy diplomás hölgyünk számára ezután már nem volt megállás. Evés közben jön meg ám az étvágy! Újabb rokonok és újabb ismerősök jöttek. Munkabiztonság és nukleáris atomfizika. Ősi magyar márványfaragás és rovásírás. Felsőfokú, majd a Felsőfokúnál is Felsőbbfokú Menedzserképzés. Romanisztika, valamint bevezetés a koncentrációs táborok második világháborús építészetébe. Földrajz- biológia- honismeret és Andersen legújabb meséi. Modern mesék, még modernebb mesék, legújabb mesék, azaz aktuálpolitika.
Tizenkét év alatt huszonnégy diplomát szerzett hölgyünk. Igen – szerezte. Mert akik hozzá fordultak, azoknak esetleges elutasítás esetén már csak az internetes másolás maradt. Mert, ugye, az, hogy a saját erejéből boldoguljon, még véletlenül sem jutott eszébe egyiküknek se. A tudás, az megmaradt hölgyünknek. Ha éjjel felkeltették nehéz álmából, akkor is képes volt a kisujjából kirázni a biztonságos munkaruhák főbb ismérveit csakúgy, mint az ősi magyar íjászat fejlődését Hunor és Magor korától napjainkig. Ha úri kedve úgy tartotta, kedvenc receptjeit rovásírással is képes volt papírra vetni, és természetesen semmilyen szintű menedzserképzésről senki semmi újat nem mondhatott immáron őneki.
Talán ideje volna összehívni egy találkozót. A huszonnégy diplomásból vajon hányan fejezték ki puszta köszönetüket legalább? Vagy hányan hálásak, vagy hányan nem, mert úgy hiszik, hogy nekik ez – jár. Csak úgy. Mélységes tudatlanságban maradva afelől, hogy minden megszerzett és tökéletesen semmire való diploma átvirrasztott éjszakákba, gyerekektől – családtól ellopott órákba kerül.
A Világegyetem és a… tudjuk. Azért valahogy csak kéne védekezni. Nem?
Tóth Ferenc
Nyitókép forrása: Az illusztráció mesterséges intelligenciával készült
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
