Törvényszerűen esnek el a fapadosok

A Fly Niki egy héten belül elveszítheti résidejét, ha a végrehajtók nem találnak elég gyorsan vevőt a csődbe ment légitársaságra – nyilatkozott pénteken a Fly Niki üzemi tanácsának elnöke, Stefan Tankovits az ORF osztrák közszolgálati rádiónak. Az osztrák közlekedési minisztérium megbeszéléseket folytat az illetékes hatósággal annak érdekében, hogy meghosszabbítsák a határidőt, döntés azonban egyelőre nem született. Érdeklődők már vannak a Fly Nikire: a légitársaságot alapító volt Forma–1-es pilóta, Niki Lauda és a Thomas Cook holding tárgyal az esetleges felvásárlásról, és pénteken a Ryanair is jelezte, lehet, hogy ajánlatot tesz a vállalat részvényeire. A Fly Niki azután vált fizetésképtelenné, hogy a Lufthansa bejelentette, eláll a légitársaság megvásárlásától, mivel az Európai Bizottság versenyjogi aggályokra hivatkozva nem bólintott rá a tranzakcióra.

Niki Lauda is bejelentkezett az általa alapított és most csődbe ment légitársaságra
Forrás: AFP

Nem a Fly Niki az egyetlen csődbe ment légitársaság az idén, anyavállalata, az Air Berlin, az Alitalia és a Monarch is hasonló sorsra jutott, ami a szakértőket a legkevésbé sem érte váratlanul.

Hírdetés

Itt egyszerűen csak arról van szó, hogy a piacnak konszolidálódnia kell. A sok esetben új flottával, alacsony költségek mellett üzemelő fapados légitársaságok addig tornázzák lefelé a jegyárakat, amíg csődbe nem mennek a versenytársak

– vázolta a helyzetet Tunkli Dániel, a Concorde vezető elemzője a Világgazdaságnak. A szakértő hangsúlyozta, hogy sok olyan légitársaság van a piacon – például a lengyel LOT és a román Tarom –, amely veszteségesen szerepel átlagos piaci környezetben, hatalmas flottával, átlagosan csaknem tízéves gépekkel, rettentő drágán, és csak azért nem megy csődbe, mert az állam mindig mentőövet dob neki, és kifizeti a számlát.

Úgy tűnik, a Lufthansa profitálhat a legtöbbet abból, hogy több légitársaság csődbe ment a közelmúltban. A német cég ugyan tetemes költségek mellett üzemel, ám a magasabb szolgáltatási színvonalhoz szokott, drágább jegyet vásárló utasokat magához tudja csábítani. A Lufthansa mellett a Wizz Airnek és a Ryanairnek is kedvezhet a riválisok csődje, bár az utóbbinak először a belső, személyzettel kapcsolatos problémáját kell megoldania. A cég ír, olasz, portugál és német pilótái fizetésemelést és jobb munkakörülményeket követelnek. A Ryanair, hogy elkerülje a kilátásba helyezett sztrájkokat, elismerte a szakszervezeteket, amire 32 éve nem volt példa.

Ez egy jelentős változás lesz a Ryanair számára – mondta a légitársaság élén álló Michael OʼLeary. A cég döntése nyomán az olasz szakszervezet felfüggesztette a péntek délutánra tervezett négyórás munkabeszüntetést, ugyanakkor azonban a befektetők is reagáltak. „Ez emberileg nagy lépés, gazdasági szempontból viszont mindenképp negatívum – véli Tunkli Dániel –, innentől kezdve ugyanis a szakszervezetek könnyebben befolyásolhatják a cég működését.” A Ryanair részvényárfolyama a cég pénteki közleményére 8,6 százalékot esett a londoni piacon. A BBC információi szerint az ír pilótákat képviselő szakszervezet a Ryanair stratégiaváltása ellenére sem mondta le a december 20-ra tervezett sztrájkot.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »