Történeti és műemléki kincsek kerültek elő a veszprémi várnegyed megújítása során

Történeti és műemléki kincsek kerültek elő a veszprémi várnegyed megújítása során

Nem ismert barokk csatornarendszert, falfestéseket, középkori várfalszakaszokat és befalazott kemencéket is találtak a 18 műemléki épület megújulásával is járó, 2020 és 2025 között megvalósuló veszprémi várnegyedben végzett munkálatok során.

A kivitelezést és magát a tervezést is jelentős kutatási, feltárási munka előzte meg, mely az örökségvédelmi hatóság felügyelete mellett a kezdetektől folyamatos dokumentáció mellett zajlott, hiszen a védettséget élvező műemléki épületeken végzett beavatkozások mindegyike bejelentés- és engedélyköteles.

„Elfalazott kemencéket, középkori várfalszakaszokat, barokk csatornarendszert, különböző falfestéseket, régi mesterek kézjegyeit és számos régészeti leletet fedeztünk fel a beruházás előkészítése és a kivitelezési munkálatok során” – mondta el Vavra Áron, a veszprémi várnegyed megújításának műemléki projektvezetője.

Nagy Veronika, a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény igazgatója a munkálatok kapcsán kiemelte: „Minden műemléképület egyedi. Egyedi építéstörténete, egyedi kártörténete van, egyedi beavatkozásokat és megoldásokat igényel. Van azonban előnye is annak, hogy egy területen egyszerre ennyi műemlék megújítása zajlik. Az egyik helyen megszerzett tapasztalatok hatékonyan segítik a munkát máshol. Ehhez szükséges az olajozott információáramlás, hiszen rengeteg szakember dolgozik egy-egy épületen is, akik mind különböző feladatokat végeznek.

Ideális helyzet, hogy a teljes várnegyedben egyszerre történtek a felújítást előkészítő kutatások. Bár a rengeteg adat módszeres tudományos feldolgozása hosszú időt vesz majd igénybe, azonban már most is felbecsülhetetlen az időben egybekapcsolódó eredmények haszna a műemlékek felújításának tervezése és kivitelezése során” hangsúlyozta Nagy Veronika.

Valamennyi felújítandó épületnél az adott épület építéstörténetét és értékeit összegző, úgynevezett építéstörténeti tudományos dokumentációt és értékleltárt készítettek. Emellett a veszprémi vár területe eleve kiemelt régészeti védettség alatt áll, ezért előzetes régészeti dokumentációt is kellett készíteni mind a 18 érintett épületről. Az említett feltárások és kapcsolódó dokumentációk az előkészítési fázisban készültek.Ezek a vizsgálatok már ekkor is számos újdonsággal szolgáltak az épületekre és a vár egészére vonatkozóan, több középkori várfalszakaszt azonosítottak, sőt, középkori és kora újkori temetkezési helyek is előkerültek. Az építészeti tervezéshez kapcsolódó talajmechanikai, statikai vizsgálatokhoz szükséges földmunkák is régészeti megfigyeléssel történtek.

„A régészeti munkák azonban itt nem értek véget, ugyanis a régészeti védettség okán a területen végzett bármilyen földmunka régészeti megfigyelést igényel. A kivitelezés során – az elkészült építészeti terveknek megfelelően – a földmunkával érintett területeken sor kerülhetett megelőző feltárásokra, valamint folyamatos régészeti megfigyelésre”– nyomatékosította Vavra Áron.

A földmunkák során számos érme is előkerült, az Árpád-kortól egészen a 19. századig. Legtöbbjükre jellemzően másodlagos helyzetben, tehát a különböző átépítések során áthalmozott rétegekben bukkantak rá a szakemberek. Ezek mellett több kifejezetten érdekes és szép kegyérme is előkerült, valamint korabeli használati tárgyak, üveg- és kerámiaedények, kályhacsempe-töredékek is nagy számban feltárásra kerültek.

Hírdetés

A kutatási munka és annak eredményei több esetben is komoly befolyással voltak és vannak a kivitelezésre, tervezésre. „Többször találkoztunk olyan lelettel, ami erősen kihatott a további munkálatokra. Több épület esetében is előkerültek például olyan középkori falmaradványok, amelyekről eddig egyáltalán nem álltak rendelkezésünkre információk” – magyarázta a projektvezető, hozzátéve, hogy főként az ilyen leletek bonyolítják a tervezési és kivitelezési munkálatokat, hiszen a régészeti feltárások időigénye mellett igazodni kell a lelethez is, s ilyenkor egy-egy közmű kiépítése, vagy az épület szigetelése egyszerre jóval összetettebb feladattá válik. Emellett az épületeken belül több esetben azonosítottak nem várt falfestéseket, amelyekről eddig semmit sem tudtak. „Találtunk ismeretlen festést az érseki palotában, a kisszemináriumban és a Körmendy-házban is” – mondta Vavra Áron. A szakember szerint ilyen esetekben akár az építészeti koncepció is változhat, annak függvényében, hogy a részleges vagy teljes körű feltárás, a kutatóablakok visszatakarása mellett milyen döntés születik.

„Minden feltárt értéket szeretnénk megőrizni, ennek módja viszont mindig kérdés, és nagymértékben függ a feltárt elemek állapotától is. Több esetben is előfordul, hogy egy-egy elem megőrzését úgy tudjuk vállalni, ha visszatakarjuk. Ilyenkor nem tudjuk megmutatni a látogatóknak, de a feltárt elemek eredeti állapotának megőrzése, az állapotromlás megelőzése elsődleges feladat. Ilyen esetekben alapos dokumentáció készül, így a későbbiekben, ha lehetségessé válik a bemutatásuk, könnyebben és célirányosan helyreállíthatóak lesznek” – ismertette a folyamatot Vavra Áron.

A projektvezető kitért az engedélyek kérdésére is: a kivitelezés során minden védett műemléki épületen végzett beavatkozás, így tartozékainak és elemeinek restaurálása, rekonstrukciója is bejelentés- és engedélyköteles. A várnegyedben igen kiterjedt és komoly szakmai tapasztalattal rendelkező szakembercsapat dolgozik együtt a beruházás során. Az előkészítés folyamatában, a kutatások során, valamint a kivitelezésnél is festő-, fa-, fém-, szilikát- és kőrestaurátorokat is alkalmaznak, akik mellett természetesen művészettörténészek, régészek is részt vesznek a projektben. Ők a teljes munkafolyamatot végigkísérik, dokumentálnak, emellett segítik a döntéshozatalt.

Vavra Áron megjegyezte: „Ahogyan Veronika is említette, minden épület egyedi, azonban a tervezés és kivitelezés során az épületek és a vár egészét tekintve is rendszerben kell gondolkodnunk. Egy-egy kisebb részlet megváltoztatása kihatással lehet akár a teljes várnegyedre is.”

Az épületek mellett azok korabeli berendezési tárgyait, például számos festményt, bútort, cserépkályhát is restaurálnak.

A beruházás idén fontos mérföldkőhöz érkezik: 2023 húsvétján a liturgikus eseményeket már a megújult Szent Mihály-főszékesegyházban tartják meg, májustól pedig ismét látogatható lesz több épület is, például a Biró-Giczey-ház, a Körmendy-ház és az érseki palota egyes terei, valamint elkészül valamennyi – megújításban érintett épület – tető- és homlokzati munkája. Májustól pedig folytatódnak a januárban már egy hétvége alkalmával megtartott várséták is. (Minderről ITT és ITT olvashatnak bővebben.)

„A Work In Progress 2023 (WIP23) programsorozat keretében a Veszprémi Főegyházmegye – a hazai és külföldi érdeklődők számára – bemutatja és átélhetővé teszi azt az évezredes szellemi örökséget, amelynek megőrzése a főegyházmegye feladata, és melynek hordozói a veszprémi várnegyed épületei és képzőművészeti alkotásai” –fogalmazott Nagy Veronika múzeumigazgató, aki egyben az említett rendezvénysorozat egyik kurátora is. Mint mondta: a WIP23 nem klasszikus tárlat, hanem a beruházás építőipari és restaurátori munkáihoz igazodva térben és időben is változik. Több helyszínt ölel fel, amelyeken az épületek és műtárgyak a kivitelezés különböző fázisaiban tekinthetőek meg. A kiépített, látogatóbarát útvonalak a műemlékek és a munkafolyamatok minél mélyebb megismerését segítik. „Az érdeklődők a kulisszák mögé tekintve ismerhetik meg a helyszíneket, mindemellett az egész projektre vonatkozóan betekintést kapnak a tudományos kutatások és műszaki vizsgálatok eredményeibe, az építészeti tervezés és koncepcióalkotás − olykor nem is olyan könnyű és egyértelmű − döntési helyzeteibe” – fűzte hozzá a kurátor.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Nagy Lajos/ÉpíTech

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »