Minden országban alapvetően politikai döntés kérdése mit oktatnak az iskolákban. A történelem rendkívül fontos része ennek, hiszen meghatározza a nemzeti identitást.
Kubában a helyzet különlegessége szemben a legtöbb amerikai országgal, hogy a lakosság kb. 100 %-a bevándorló származású. Az eredeti kubai őslakosság a felfedezés utáni 3-5 évtizedben ki lett irtva, csak nyomaik maradtak: lásd, spanyol hódítók és indián nők kapcsolatából született gyerekek, de ez se nagy számban.
Egyébként Kuba a XII. sz. előtt lakatlan volt, akkor települtek be indiánok a közeli szigetekről. Ez az “őslakosság” tehát, de belőlük szinte semmi se maradt. A legújabb genetikai kutatások szerint a mai kubaiak kb. 1 %-ának vannak részben indián ősei is.
Míg az afrikai ősök elterjedtsége 20 %, az európai ősöké pedig 80 %.
A mai kubaiak megoszlása kb.: 65 % fehér, 10 % néger, s 25 % mulatt (fehér-néger keverék). Az országon belül a nyugati és a középső rész 80-90 %-ban fehér, a keleti rész pedig alig 40 %-ban fehér (ennek fő oka: a rabszolgákat használó ültetvények elsősorban keleten voltak), egyetlen kivétel maga a Havanna, ahol a belső migráció miatt csak 60 % a fehér arány.
Bár ez nagyon nem reprentatív, nekem 7 kubai osztálytársam volt annak idején: 1 néger, 2 mulatt, 4 fehér.
A lényeg: nehezen lehetne az őslakosokra mint “mi” hivatkozni.
A történelemoktatás abszolút európacentrikus tehát: az ókori rész ugyanaz, mint Magyarországon, talán kicsit több van benne a majákról, aztékokról és inkákról, de a fő rész a mezopotámiai-egyiptomi-görög-római vonal. Aztán jön a középkor, megint európacentrikusan. S mindvégig ez világtörténelem.
Természetesen a kubai őslakosoknak semmi közük se az inkákhoz, se az aztékokhoz, se a majákhoz, ők ugyanis karibok voltak, ezek ugyanannyira távol vannak az indiánokon belül egymástól, mint egy norvég és egy görög.
S 1492-ben mintha mindent elvágták volna, hirtelen megjelenik a “mi”. A spanyolok pedig “ők”. De ez még így is előtörténet. Egészen a XIX. sz. 60-as éveiig, amikor az első jele van a kubai függetlenségi mozgalomnak. Ezt a sztorit már röviden megírtam.
S emiatt furcsa aránytalanság van: a kubai iskolai történelem anyagának 80+ %-a az 1860-as évek utáni rész. Persze ez végülis indokolható, ez az időszak, amikor már egyértelműen létezik kubai nemzeti identitás.
Azt természetesen mondanom se kell, hogy az egész tananyag agyon van ideologizálva az elnyomás-felszabadulás vonalon, azaz minden múltbéli esemény egyetlen irányba mutat, s minden múlt a ma egyetlen szempontjából van értékelve. Magyarországon ez a módi már a 70-es években kezdett megszűnni, de addig a magyar tankönyvek is pont ilyenek voltak, lásd már Kossuth a szocializmusért küzdött, bár ezt még ő maga se tudta.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
