A Shuyak-sziget, az alaszkai Kodiak-szigetcsoport egyik legtitokzatosabb tagja, évezredeken át volt otthona az alutiiq népnek. Az utóbbi években végzett régészeti kutatások 7000 éves településeket tártak fel a szigeten, amelyek múltjukról mesélnek.
Különleges sziget Alaszkában
Az alaszkai Shuyak-sziget a Kodiak-szigetcsoport hetedik legnagyobb tagja. A szigetcsoport északi peremén, mintegy 699 km²-en terül el. Hossza 12 (19, 3 km), szélessége 11 mérföld (17, 7 km), táját sűrű lucfenyőerdők és apró tavak tagolják. Ellentétben a környező régiókkal, a Shuyak viszonylag sík: legmagasabb pontja alig 200 méterrel emelkedik a tengerszint fölé.
Nyugati partvidéke bonyolult öblök és belső vízi utak hálózatából áll. A naponta akár hatméteres árapály miatt ezek a vízfelületek folyamatosan változnak – hol sekély zátonyokat és kagylóágyakat tárnak fel, hol lagúnákat és csatornákat töltenek fel.
Ma a Shuyak-sziget nagy részét a Shuyak-szigeti Állami Park foglalja el. Ez a vadonbéli rekreációs övezet népszerű célpont tengeri kajakosok, természetfotósok, madármegfigyelők és horgászok körében.
Bár manapság alig élnek itt emberek, a sziget történelmi szempontból kiemelkedő jelentőséggel bír az alutiiq őslakos nép számára. Régészeti leletek tanúsítják, hogy az alutiiqok évszázadokon át lakták Shuyak partjait. A 18. századi feljegyzések legalább két falut említenek.
A korabeli források szerint Gregorij Selikov orosz vállalkozó kapcsolatot létesített az egyik falu vezetőjével. Egy erőszakos incidens során azonban a bennszülöttek megöltek két orosz munkást és egy tolmácsot. Selikov kegyetlen megtorlásul elpusztította a falut.
A hírek gyorsan terjedtek, a többi shuyaki közösség elmenekült. 1796-ra már egyetlen alutiiq falu sem maradt a szigeten.
A halászat visszahozta az embereket
A 20. század elején az alutiiqok visszatértek, hogy halfeldolgozással foglalkozzanak. Az 1920-as években Fred Sargent és Christ Opheim családjaikkal együtt lazacot sózott a szigeten. A halat emberi fogyasztásra és a virágzó rókatenyésztéshez is használták.
A Port Williamben működő családi heringsózó üzemet a harmincas években halászati feldolgozóvá alakították át, ahol lazacot, heringet és laposhalat dolgoztak fel. A létesítmény 1976-ig üzemelt a Washington Fish and Oyster Company néven.
A közelmúltban végzett ásatások új alutiiq falvak nyomaira bukkantak. Az Alutiiq Múzeum régészcsapata, Patrick Saltonstall vezetésével, évek óta dolgozik a sziget régészeti feltérképezésén.
Tavaly a nyugati, idén tavasszal a keleti partvidéket kutatták. Az egyik lelőhely kora mintegy 7000 évre tehető, ami a sziget legrégebbi ismert települése. A kutatók egy falura is rábukkantak, ahol 11 házgödör tanúskodik 200–300 lakosról, akik mintegy 300 éve éltek ott.
Saltonstall szerint sokáig azt hitték, hogy a keleti oldal kevésbé volt lakott. A felfedezések cáfolják ezt a feltételezést: „Gyakran nem egyezik az, amit feltételezünk, és amit ténylegesen találunk.”
A természet most védi a múltat
Az 1989-es Exxon Valdez olajkatasztrófa után a szigeten több lelőhelyet is feltérképeztek. Sok helyszín eróziónak volt kitéve, és attól tartottak, hogy a víz elmoshatja őket. A helyi idősek szerint a „Suu’aq” név jelentése: „ami kiemelkedik a vízből”.
Saltonstall elmondta, hogy Shuyak ma gyorsabban emelkedik, mint ahogy a tengerszint nő, így a partmenti területek stabilabbak lettek. „Mindenhol fű nő a parton, ez a stabilitás jele.”
Molly Odell, az Alutiiq Múzeum régészeti igazgatója szerint a sziget természetes emelkedése komoly védelmet nyújt a lelőhelyeknek. „A mostani stabilitás jó hír. Kevésbé van kitéve az eróziónak, és a fosztogatás veszélye is csökkent” – mondta.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
