Törökországban készül a versenyidényre Molnár (Hegyi-kerékpározás)

Törökországban készül  a versenyidényre Molnár  (Hegyi-kerékpározás)

A sepsiszentgyörgyi többszörös országos és Balkán-bajnok hegyikerékpáros, Molnár Ede hetek óta teljes gőzzel készül az újabb versenyidényre, Ciprusban és Törökországban remek környezetben hangolódik. Az edzések mellett február 26-án és 27-én két nemzetközi viadalra is benevezett, ahol a szezonra nézve biztató eredményekkel zárt.

A 25 éves háromszéki sportoló szombaton a Justiniano Hotel MTB Cup nemzetközi versenyen tette próbára magát, ahol tizenöt országból 52 kerékpáros indult az elit kategóriában. A rövid távú megmérettetésen a résztvevők háromszor teljesítettek egy 1,8 kilométeres pályát, amelyet a sepsiszentgyörgyi kerékpáros a nyolcadik idővel zárt. Vasárnap Cross-Country Olympic (XCO) viadalt szerveztek, ezúttal szintén tizenöt országból, viszont több versenyző rajtolt. Az elit kategóriában a 69 nevező hétszer tett meg egy 4,1 kilométeres távot, az erős mezőnyben pedig Molnár Ede a tizenötödik pozícióban végzett. Mivel elkezdődött az olimpiai kvalifikáció, a háromszéki sportoló a helyezésének köszönhetően egy pontot kapott.

Hírdetés

„Ciprusban három, Törökországban két hetet töltöttem, készülök az előttem álló kihívásokkal teli idényre. A hétvégén letudtam az első két felkészülési versenyemet, az eredményekkel elégedett vagyok, hiszen erős mezőnyben, világkupa-résztvevők között sikerült nyolcadik és tizenötödik helyezést elérnem. Az elmúlt hetekben csodálatos környezetben zavartalanul edzhettem, ráadásul eddigi pályafutásom alatt először indultam úgy versenyen, hogy a teljesítményem hatékonyságát egy szerelő és masszőr segítette, akiket a szakszövetség biztosított. Márciusban Törökországban folytatom a felkészülést, eközben még további két megmérettetésen teszem próbára magam. Idén kezdődött az olimpiai kvalifikáció, igyekszem a legtöbb pontot gyűjteni, hiszen van arra esély, hogy Románia két hegyikerékpáros kvótával vághasson neki a párizsi játékoknak” – mondta Molnár Ede, aki 2022-ben mintegy 25 versenyen áll rajthoz.

Eredmények: * Justiniano Hotel MTB Cup: 1. Joshua Dubau (Franciaország) 19:03 perc, 2. Julian Schelb (Németország) 19:04, 3. Eli Iserbyt (Belgium) 19:26… 8. Molnár Ede (Románia) 20:14 * Alanya MTB Cup: 1. Joshua Dubau 1:19:03 óra, 2. Stephane Tempier (Franciaország) 1:19:06, 3. Eli Iserbyt 1:19:54… 15. Molnár Ede 1:24:38. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »