Törökország tovább provokál a Földközi-tengeren

Törökország csütörtökig meghosszabbította a vitatott hovatartozású Földközi-tengeri területen tartózkodó kutatóhajója küldetését, amit Athén újabb provokációnak tart – jelentette vasárnap este az AMNA makedón hírügynökség.

Törökország a hónap elején arról tájékoztatott, hogy az Oruc Reis kutatóhajó augusztus 23-ig, vagyis vasárnapig fog végezni szeizmikus vizsgálatokat a térségben, vasárnap este azonban a török haditengerészet arról tájékoztatott, hogy a kutatóhajó és az őt kísérő Ataman és Cengiz Han hadihajók küldetése augusztus 27-ig tart.

Az AMNA szerint a kutatóhajó – török kisegítő- és hadihajók kíséretében – délnyugati irányban halad a görög kontinentális talapzat közelében, mozgását pedig folyamatosan figyeli a görög haditengerészet és a légierő.

Hírdetés

A hírügynökségnek nyilatkozó athéni kormányilletékesek újabb ankarai provokációnak nevezték a küldetés meghosszabbítását. Törökország ezzel azt demonstrálja az egész világnak, hogy a nemzetközi jogra és párbeszédre való hivatkozásai számára csupán kifogások – mondta egy tisztségviselő.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tíz nappal ezelőtt jelentette be, hogy országa újrakezdi a földgáz utáni kutatásokat a Földközi-tenger keleti medencéjében, miután Görögország és Egyiptom tengerjogi megállapodást írt alá a két ország kizárólagos gazdasági övezetéről és a kontinentális talapzatok hovatartozásáról. Tavaly novemberben Ankara hasonló egyezményt kötött Líbiával, de a két megállapodásban szereplő területek azonban átfedik egymást. Ankara nem ismeri el az egyiptomi-görög egyezményt, mert szerinte Görögország azzal – az égei-tengeri szigetei révén – kiterjesztette kontinentális talapzatát és kizárólagos gazdasági övezetét.

Az Oruc Reis már második hete végez a földgáz kiaknázását megelőző szeizmikus kutatást a görög szigetek partjainál, míg a Yavuz nevű fúróhajó szeptember 15-ig lesz bevetésen Ciprustól délnyugatra. Nicosia és Athén szuverenitásuk megsértését látja ebben. A török lépés után Franciaország megerősítette katonai jelenlétet a térségben, míg Németország közvetíteni próbál a görög-török vitában.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »