Török-szíriai földrengés: Hétmilliárd euró gyűlt össze az újjáépítésre

Török-szíriai földrengés: Hétmilliárd euró gyűlt össze az újjáépítésre

Nemzetközi adományozók összesen hétmilliárd eurót ajánlottak fel a február elején Törökországot és Szíriát sújtó földrengés túlélőinek megsegítésére és az újjáépítés támogatására – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn Brüsszelben.

Az Európai Unió által szervezett nemzetközi adományozói konferenciát lezáró beszédében Ursula von der Leyen azt mondta, az összegyűlt összeg „kiemelkedő”, „meghaladta a várakozásokat”. Hangoztatta: a felajánlások lehetővé teszik otthonok, iskolák, kórházak újjáépítését, hozzájárulnak a megrongálódott kulcsfontosságú infrastruktúra megjavításához, valamint ideiglenes szállások biztosításához, az élelmiszer-ellátáshoz, és egészségügyi segítségnyújtásra is jut belőlük.

Közölte, az EU és a nemzetközi közösség az anyagi támogatás mellett szakemberek biztosításával segíti Törökországban az új épületek megépítését a legmagasabb szintű szeizmikus biztonsági követelmények mellett.

„Amikor tragédia történik, csak egy válasz van, és ez a szolidaritás. Az adományok összege nagyon erős szolidaritásról tanúskodik Törökország és Szíria lakosságával” – fogalmazott.

Hírdetés

Az uniós bizottság elnöke arról is tájékoztatott, hogy a nemzetközi adományból 950 millió euró juthat humanitárius segítségnyújtásra és a helyreállításra Szíriában is. Közölte ugyanakkor, hogy a hétfői adománygyűjtés „csak az első lépést jelenti”. Az EU a június közepére tervezett, Szíria jövőjével foglalkozó hetedik konferencián a konfliktus politikai megoldásainak megtalálására törekszik majd, és további humanitárius támogatásról dönthet az ország lakossága számára – tette hozzá Ursula von der Leyen.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a konferenciát követően tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a felajánlott támogatásokért, és azt mondta, Törökország mindig is sietett megsegíteni a rászorulókat, bárhol is éljenek, és most ugyanazt a szolidaritást tapasztalja az EU és a nemzetközi közösség részéről. A felajánlások erős üzenetet hordoznak mindenki számára, hogy katasztrófák esetén nem maradnak egyedül. Az adomány hozzá fog járulni az újjáépítéshez és az érintett közösségek megsegítéséhez – tette hozzá a török külügyminiszter.

Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos a sajtóértekezleten reményét fejezte ki, hogy a hétfői konferencia hozzájárul a földrengést követő feladatok maradéktalan elvégzéséhez és ahhoz, hogy az élet ismét a megszokottak szerint folytatódhasson Törökországban és az egész régióban.

Kijelentette: a konferencia megmutatta, hogy a nemzetközi közösség egésze segíteni akar a rászorulóknak. A támogatás jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy a török hatóságok minden erejükkel az újjáépítésre és a helyreállításra összpontosíthassanak – mondta a magyar uniós biztos. Az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros svéd elnöksége kezdeményezésére, a török hatóságokkal együttműködésben szervezett adományozói konferenciának több mint 60 résztvevője volt az uniós tagállamok, a tagjelölt országok és potenciális tagjelöltek, a szomszédos és partnerországok, a G20-ak tagjai – Oroszország kivételével -, az Öböl menti Együttműködési Tanács tagállamai, továbbá az ENSZ, a nemzetközi szervezetek, a humanitárius szereplők, valamint a nemzetközi és európai pénzügyi intézmények köréből.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »