Toroczkai ismét koronavírusos – "írhatnám ironikusan, óriási szerencse, hogy nem vagyok beoltva"

Toroczkai ismét koronavírusos – "írhatnám ironikusan, óriási szerencse, hogy nem vagyok beoltva"

Második alkalommal kerültem itthon karanténba, mert ismét pozitív lett a koronavírus-tesztem, miután mintegy egy évvel ezelőtt már egyszer átestem a koronavírus-fertőzésen. Néhány napja lett egy kis lázam, ezért elkülönítettem magam, jeleztem a háziorvosomnak, majd leteszteltek, ami pozitív eredményt hozott, ezért 10 nap karanténra köteleztek. A szervezetem azonnal reagált, már másnapra elmúlt a lázam, ami azóta se tért vissza, és semmilyen tünetem sincs, még a nagyon enyhe, náthaszerű tüneteim is gyorsan, 2 nap alatt elmúltak, írja YouTube-oldalán a Mi Hazánk elnöke, alább a folytatás.

Most írhatnám azt ironikusan, hogy óriási szerencse, hogy nem vagyok beoltva, mert különben nem úsztam volna meg ennyivel, ezzel utalva azokra a politikusokra, akik kórházi ágyaikon fekve posztolnak magukról képet, mondván, hogy szerencsére még életben vannak, annak köszönhetően, hogy beoltották magukat többször is, de nem teszem. Mi éppen azon dolgozunk, hogy betemessük az árkokat az oltottak és oltatlanok között. Az a helyzet ugyanis, hogy ezt a vélhetően laboreredetű vírust bárki elkaphatja és bárki tovább is adhatja: oltott és oltatlan egyaránt. A megkülönböztetés helyett én inkább arról fogok majd a Koronavírus Kutatóközpont orvos-szakembereivel videót készíteni, hogy mit tegyünk akkor, ha elkapjuk ezt a Frankenstein-vírust, hogyan tudjuk magunkat a legjobban megvédeni.

Hírdetés

Jó egészséget kívánok mindenkinek! Koronavírustól függetlenül is táplálkozzanak egészségesen, E-mentesen, kerüljék a gyulladást fokozó ételeket és a stresszt (na, ez a legnehezebb ebben a mai világban!), mozogjanak, sportoljanak, fogyasszanak szükséges vitaminokat, gyógyító teákat! A többit pedig a videóban, szakemberekkel mondjuk el, ha végre feloldják ezt a karantént. Várhatóan tehát a jövő hétvégén jön a videó!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »