A Harmadik Birodalom számos alkalommal kért Magyarországtól munkásokat. 1943. február 20-án azzal a konkrét igénnyel fordultak magyar szövetségesükhöz, hogy 10 000 zsidó munkaszolgálatost küldjenek a szerbiai Borba. Az akkor már német kézen lévő Jugoszlávia legjelentősebb ipari övezetének ugyanis a Bor környéki bányák számítottak. Jugoszlávia lerohanása után tízezrek dolgoztak a színesércekben gazdag, délkelet-szerbiai bányavidéken. A németek hiába toboroztak önkénteseket, hiába hoztak ide különböző nemzetiségű hadifoglyokat és kényszermunkásokat, a háború miatti intenzíven növekvő termelés megkívánta a munkaerő folyamatos bővítését.
Csapody Tamás A cservenkai túlélő. A bori munkaszolgálat című tanulmánya a Történelmi Szemle 2019/3. számában jelent meg, az eredeti írás erre a linkre kattintva teljes egészében olvasható.
A németek ráadásul nagyszabású modernizációba és infrastruktúra-kiépítésbe kezdtek. A német megkeresésre a magyar fél némi meglepetésre – ekkor még – elutasította a munkaerőigény teljesítését. A németek nem nyugodtak ebbe bele, és újabb és újabb munkaerőigényt jelentettek be. A szintén német kézen lévő észtországi, azon belül is tallinni olajpala-bányászathoz kértek ismét 10 000 magyar munkást. A magyar belpolitikai változásoknak is betudhatóan, a magyar kormány végül nem tudott ellenállni a német nyomásnak: 1943. július 2-án megszületett a megállapodás 3000 magyar munkaszolgálatos Borba vezényléséről.
Munkaszolgálatosok Szerbiában, Újvidéken, 1941-ben (forrás: fortepan/fortepan)
A már felállított zsidó munkaszolgálatos századok mellett – máig ismeretlen okból – Borba küldtek egy kisegyházak (Jehova Tanúi, reformadventisták, nazarénusok) tagjaiból álló különleges büntetőszázadot is. (Az összesen 15 munkaszolgálatos század 94%-a a zsidótörvények hatálya alá tartozó férfiakból állt.) A magyar katonai alárendeltségben lévő munkaszolgálatosok 1943. július 17-én érkeztek meg Borba. Senki nem tudhatta még ekkor, hogy egy év múlva újabb 3000 magyar, immár kizárólag zsidó munkaszolgálatosokból álló, 14 munkaszolgálatos század fog ugyanide érkezni.
A végül összesen 6000 magyar munkaszolgálatos különböző táborokban különböző jellegű kényszermunkát végzett, de egyöntetűen magyar katonai felügyelet és német – szintén katonai – munkafelügyelet alatt állt. A munkaszolgálatosok 1944-ben már nem reménykedhettek abban, hogy leváltják őket és hazamehetnek. A fordulatot a hadi helyzet alapvető megváltozása idézte elő. Románia háborúból történő kiugrása után lehetetlenné vált a román–szerb határ szomszédságában végzett munkák folytatása.
A Honvédelmi Minisztérium hazarendelte a magyar munkaszolgálatosokat. Mint ahogyan korábban Magyarországról két csoportban, most szintén két részletben indultak el Borból a magyar századok. A később induló második csoportot a partizánok felszabadították, és a munkaszolgálatosok kevés veszteséggel, kalandos és kerülő utakon, általában Románián keresztül érkeztek meg a felszabadult Magyarországra.
Az 1944. szeptember 17-én elindított, mintegy 3200 főt számláló, elsőként indult csoport azonban hosszú és keserves utat tett meg, míg a Szálasi-puccs után megérkezett Magyarországra. A gyalogmenet során elvesztette létszámának több mint 50%-át. A szenvedéstörténetük azonban nem hazai földön ért véget, hanem német koncentrációs táborokban.
Bori látkép háttérben az ércbányával (forrás: wikipédia/Grozni Laki/CC BY-SA 3.0)
Az alább közölt forrás szerzőjét, a visszaemlékezőt, 1943-ban vitték Borba, ott a központi, Berlin nevű táborban tartották fogva, és bányaműveléssel összefüggő, nehéz fizikai munkát végzett. Erről sokkal többet nem tudunk meg tőle, viszont a visszavonulás borzalmairól annál inkább. A Borból Magyarországra visszaindított gyalogmenet útja a szerb hegyeken keresztül vezetett Žagubicáig, majd Petrovac és Požarevac után érkeztek meg Belgrádba és Zimonyba.
A magyar katonák és a horvát usztasák által őrzött zimonyi (később belgrádi) nemzetközi vásár pavilonjaiban pihenhettek először egynél több napot (1944. szeptember 24–27.). A visszaemlékező fontos részleteket közöl a vallásos zsidó munkaszolgálatosok által megtartott jom kippur ünnepről és az ünnep erőszakos szétveréséről. Az Izraelben élt, vallásos szerző a később leírt cservenkai tömeggyilkosság idején is megemlékezik arról, hogy a vérengzés a hósáná rábá ünnepére virradó éjszaka történt. A visszaemlékezés középpontjában a visszavonuló első csoport által átéltek, ezen belül is a cservenkai tömeggyilkosság áll.
Munkaszolgálatosok parancsnokukkal, 1942 (forrás: fortepan/ Barna Imre)
A Radnóti Miklós költőt is sorai között tudó gyalogmenet 1944. október 5-én, délután érkezett meg a nyugat-bácskai községbe. A munkaszolgálatosokat a német katonaság mindenáron át akarta venni a magyar kísérettől. Levendel László munkaszolgálatos szemtanú, a későbbi legendás orvos szerint a kíséret egyik tagja, Rajnai zászlós erre nem volt hajlandó. Ezért Rajnait a munkaszolgálatosok előtt egy német katona azonnal lelőtte. A munkaszolgálatosok őrzését ezek után átvették a németek, ami végzetesnek bizonyult. A visszaemlékező nem került be a két nappal később tovább indított, kétszer 500 fős csoportba.
Ő ottmaradt a mintegy 3000 zsidó és kb. 140 Jehova Tanúi munkaszolgálatos társával együtt a cservenkai téglagyárban. A tömeggyilkosságra 1944. október 7-én, éjszaka került sor. A németek mintegy 1000 zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg a magyar katonák egy részének támogatásával. A Borból elindított csoport egyetlen éjszaka alatt elveszítette mintegy harmadát. A második világháború alatt a magyar munkaszolgálatosok terhére számos tömeggyilkosságot követtek el (Dorosic, Kiskunhalas, Pusztavám, Rohonc stb.), de ez volt a legrövidebb idő alatt a legtöbb munkaszolgálatos áldozatot követelő tömeggyilkosság.
A visszaemlékező a cservenkai tömeggyilkosság át- és túlélője, aki azonban nem kizárólag a téglagyári vérengzést, hanem az azt követő, Zomborig tartó gyalogmenetet is túlélte. Ezen a mintegy 50 kilométer hosszú útszakaszon további 400 zsidó munkaszolgálatost gyilkoltak meg. A visszaemlékező gyalogmenetét végül Bajára kísérték, ahol az egész menetelés során a legjobb és legemberibb bánásmódban részesültek. Az október 15-ei Horthy-proklamáció megteremtette annak lehetőségét, hogy a visszaemlékező megszabaduljon a munkaszolgálattól, de Szentkirályszabadjára már ismét munkaszolgálatos fogolyként érkezett meg.
Munkaszolgálatosok menete a 12-es főúton Szob közelében, 1941 (kép forrása: Fortepan / Eisner Ferenc)
A visszaemlékezésben már csak nagyon röviden kerül megemlítésre, hogy innen Hegyeshalomra, majd onnan német koncentrációs táborba vitték tovább. Nem került rögzítésre az sem, hogy a Szentkirályszabadja–Győr–Mosonmagyaróvár útvonalon további gyilkosságok voltak, köztük az abdai tömeggyilkosság. A visszaemlékező végigélte a megtett sok száz kilométer során történt gyilkosságokat és tömeggyilkosságokat. Élő halottként, de tagja maradt az induló létszám mintegy 40%-át kitevő és Hegyeshalomra érkező menetnek. A koncentrációs táborban pedig azon kevés volt bori munkaszolgálatos közé tartozott (kb. 16%-ához), akik megélhették a táborok felszabadítását és túlélhették a soát.
A visszaemlékezés szerzőjét nem lehet egyértelműen meghatározni. A kézírással lemásolt visszaemlékezést Juda Deutsch, Izraelben letelepedett, volt bori munkaszolgálatos magángyűjteményében találtam Netanyán [Izrael]. Juda Deutsch hosszas és alapos kutatást folytatott a bori munkaszolgálat témakörében, kutatási eredményeit könyv formájában tette közzé. Az itt közölt visszaemlékezést postán kapta, és a fennmaradt boríték tanúsága szerint a feladó az akkor Petah Tikván [Izrael] élő Shlomo Müller volt. Shlomo Müller nevű bori munkaszolgálatosról nincs adat.
Nem őriznek tőle interjút a Yad Vasem Intézetben vagy valamilyen dokumentumot az észak-izraeli, cfáti Magyar Nyelvterületről Származó Zsidóság Emlékmúzeumában. Sajnálatos módon maga Juda Deutsch sem idézi őt könyvében. Shlomo Müller, vagyis Müller Sándor neve – egyedüli Müller Sándorként – azonban szerepel a flossenbürgi koncentrációs tábor névlistáján. Müller Sándornak a flossenbürgi táborba történő megérkezésének dátuma azonos a bori munkaszolgálatosok ideérkezésének dátumával (1944. november 9.). A koncentrációs táborban felvett adatai alapján tudható, hogy 1907-ben született.
Ez a születési dátum alátámasztja Müller Sándor bori munkaszolgálatosként történő azonosítását, mivel ebből a korosztályból sokan kerültek Borba. Müller Sándorról még annyi tudható, hogy 17 nap után Flossenburgból átvitték a buchenwaldi koncentrációs táborba (1944. november 26.). Itt vagy valamelyik altáborban szabadult fel. Nem tudjuk sajnos, hogy miként folytatódott az élete, mikor telepedett le Izraelben, és mikor halt meg.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
