Történelmi regény született Árpád-házi Szent Erzsébetről. A határozottság és a szelídség, a tisztaszívűség és az öntudatosság ritkán jár annyira kéz a kézben, mint abban a kislányban, aki néhány évesen már király apjának ad tanácsokat arról, hogyan kell igaz uralkodóként vezetni egy országot.
Bécsben töltött húsz évének utolsó bő negyedében öt regényt írt Zsuffa Tünde. A ma emberéhez korban nagyon is közel álló történelmi témákat dolgozott fel: elvezette olvasóit a második világháború és az azt követő korszak „poklaiba”, kinyitotta a Stasi-aktákat, kibogozta napjaink menekültválságos-terrorveszélyes szövevényének szálait… Ezek után sokan kíváncsian várták, a 2019 tavaszán Magyarországra hazatelepült író vajon közelmúltunk vagy jelenkorunk melyik fejezetét emeli be új művének lapjaira. A meglepetés, amelynek most tanúi vagyunk, nem csekély: az országot váltó Zsuffa Tünde ilyen értelemben korszakot is váltott, nem is kis mértékben – egyenesen a középkorba repít vissza bennünket Az Ég tartja a Földet című új regényében, amelyben Árpád-házi Szent Erzsébet történetén keresztül fogalmazza meg a mi mai világunknak szánt üzeneteit. Az íróval a könyv megjelenése előtti napokban beszélgettünk.
– A XX. és XXI. század jelentős fejezeteinek sorba vétele után most hogyhogy visszalépett hétszáz évet az időben?
– Meglepetést okoztam?
– Nagyon is!
– Akkor jól döntöttem. Nem szeretek kiszámítható lenni, nem szeretem, ha belelátnak a fejembe, ha tudják, mikor mit lépek. Persze az olvasóimat megértem, két regényemnek is várják a folytatását, mindegyiknek nekifogtam, ám Szent Erzsébet szembejött velem és képtelen voltam kikerülni. Én sem így terveztem, főleg, hogy a középkor nem az én terepem. Írtam már Horthy Miklós testőrparancsnokának a lányáról, besúgókról, egy profi, kegyetlen Stasi-kémnőről, dörzsölt újságírókról, korrupt politikusokról – így érthető talán, hogy a világon a legismertebb magyar szentünk és a XIII. század egyik legszebb szerelmi története nem állt az írói fókuszomban. De, mint mondtam, a téma talált meg engem, nem én őt. Egymástól függetlenül ketten is felkértek, hogy írjak forgatókönyvet Szent Erzsébetről, egyet egy színdarabhoz, egyet pedig egy rajzfilmhez. Értetlenkedtem: én? Forgatókönyvet? És kiről? Szent Erzsébetről? Ki van zárva! Aztán jött a tavaszi karantén és esélyt adtam magunknak. Rabul ejtett a korszak és Erzsébet személyisége.
– Mi ragadta meg benne?
– A határozottság és a szelídség, a tisztaszívűség és az öntudatosság ritkán jár annyira kéz a kézben, mint abban a kislányban, aki néhány évesen már király apjának ad tanácsokat arról, hogyan kell igaz uralkodóként vezetni egy országot. II. András lányának, Erzsébetnek az értékrendje az iránytűnél is pontosabb utat mutat mindenkinek, aki figyel rá. A XIII. század sötéten örvénylik, minden van itt, ami ijesztő: testvérviszályok, hatalmi harcok, megvesztegethető, korrupt főurak, háborúk, pusztulás… Erzsébet soha egy pillanatra sem inog meg ebben a közegben.
– Erzsébet életét, történetét, személyiségét sokan ismerik. Ön hogyan jellemezné, írná le őt?
– Egy kislány volt, akinek négyéves korában a szülei kijelölték a férjét. Egy lány volt, akit a hatalmi érdekek gyermekként elszakítottak otthontól, testvértől, hazától és idegen országba kényszerítettek, a türingiai őrgróf udvarába. Egy királylány volt, akinek anyját, merániai Gertrúdot meggyilkolták. Egy fiatal nő volt a messzeségben család, otthon, anyanyelv nélkül, majd pedig feleség volt, aki rajongott a férjéért. Olyan szép és tökéletes volt a szerelmük, hogy én is hinni kezdtem azokban az érzésekben, amelyeket átéltek. És elhittem Erzsébet őszinte fájdalmát, gyászát is Lajos halála után. És elhittem a csodáit és a látomásait is. És éreztem az özvegy áldozatkészségét, szeretetét, amit a szegények és a betegek iránt tanúsított. Értük élt, nem érdekelték a szép ruhák, a pompa és a fényűző ünnepségek. Legjobban pedig az a kérdés foglalkoztatott vele kapcsolatban, hogy miért nem kérgesítették meg az asszony szívét a tragédiák, az ármánykodások és az árulások, miért nem omlott össze a járvány, az éhínség idején, vagy amikor a gyermekeivel az utcára tették, és azok sem fogadták be, akiken ő segített korábban.
– Mire utal a regény címe: „Az Ég tartja a Földet”?
– A testvéri szeretetre, a magyar hazára és az Isten–ember kapcsolatra. Erzsébet kedvenc bátyja IV. Béla volt. Együtt játszottak a réten, és így látták az eget és a földet gyermekkorukban. Ez lett az ő titkuk és ez a felismerés végigkísérte őket egy életen át. De nem mesélhetem el a történetet…
– Régmúltbéli témához egy író nagy valószínűséggel azért nyúl, mert abból felszínre hoz mának szóló üzeneteket, illetve megvilágít következtetések levonására alkalmas párhuzamokat. Az Ön regényeit különösen is jellemzik az „áthallások”. Ilyen szempontból milyen kapcsolódások, összefüggések fedezhetők fel Erzsébet kora és története, illetve a mi korunk és történetünk között?
– Rengeteg, hiszen a történelem ismétli önmagát és az emberek sem sokat változtak, főleg ha a hatalom és a pénz közelébe kerülnek. A történet írása közben többször belém nyilallt, hogy te jó ég, hiszen ez a kor olyan, mintha most lenne! Adva van egy tehetséges magyar király, éleslátással, és körülötte a dorbézoló főurak, tanácsadók, akik csak addig hűségesek hozzá, amíg az érdekük úgy kívánja. Megkaparintják a birtokokat és sakkban tartják II. Andrást. De említhetném a járványt is, ami Türingiában tombol. Az a rész akár most is játszódhatna. És a regény szélkakasainak is lenne helyük a XXI. században. Egyébként nem az áthallásokon van itt a hangsúly, hanem azokon a felismeréseken, amelyeket én is most fedeztem fel Erzsébet és környezetének megismerésekor. Például Gertrúd halála. Katona József Bánk bánja alapján a királyné negatív figura, holott nem volt az. Vagyis én most szembemegyek a drámával. És ezt nemcsak azért teszem, mert íróként szeretek provokálni, hanem mert Gertrúdot olyan feleségnek látom, akit szeretett a férje, aki jó anya volt, erős, okos nő és aki látta II. András körül az ármánykodó főurakat.
– Mivel műfaját tekintve regényről van szó, bizonyára a valóságelemeket fikciók színesítik. Milyen arányban van jelen egyik és másik a könyvben és ezt az arányt milyen megfontolás eredményezte?
– Ragaszkodtam a történelmi hűséghez, az eseményeket és a szereplőket illetően is, de itt-ott a történet megkívánta, hogy éljek az írói szabadsággal. Néhol eltúloztam egy-egy jellemvonást, máshol engedékenyebb voltam.
– Ezt hogy érti?
– Erzsébet anyósa lehet, hogy nem volt annyira gőgös és gonosz, mint amilyennek beállítottam, de az tény, hogy szerette a fényűzést, a luxust és nem értette meg menye egyszerűségét és szegények iránti érzékenységét. A gyóntató Konrádról, a kegyetlenkedéseiről, a szigorúságáról pedig annyi rosszat összeolvastam, hogy úgy éreztem, ezt tompítanom kell. Ő rákényszerített Erzsébetre olyan döntéseket, amit a mai kor embere nem értene meg. És mivel én azt akartam bebizonyítani, hogy a magyar királylány a XXI. században sem tenne semmit másképp, ezért nem akartam hangsúlyt adni például a sokféle testi sanyargatásnak.
– Erzsébet személye miben lehet példakép a mai fiataloknak?
– A természetességét emelem ki. Nem akart többnek látszani senkinél, és úgy tudott szeretni, mint senki más. Nem a külsőségnek élt, a fényűző világnak, nem szédítette meg a gazdagság, nem volt képmutató. Modern nő volt, túlszárnyalta korát és minden cselekedetéből kiérződött Isten jelenléte. És még valami eszembe jutott: Erzsébet távol a hazájától élt, de mindig tudta, hová tartozik. Nem akarta elfelejteni a gyökereit, az emlékeit. Felnőtt fejjel németül beszélt, még IV. Bélával is, amikor a bátyja egy nap meglátogatta Türingiában. De amikor a szent haldoklott, gondolatban magyar földön járt és magyarul énekelt. Ezt jegyezték fel a krónikák. Ez szép üzenet a mai fiataloknak, akik úton vannak és talán már nem is térnek haza: ne felejtsék el, honnan indultak.
– Lezsák Sándor előszóírással tisztelte meg önt, illetve könyvét. Miként alakult, hogy tőle olvashatjuk az ajánlást?
– Lezsák Sándor elfogult velem, de én is vele. Benne nem a politikust látom, hanem a kor egyik legjobb drámaíróját. Neki köszönhetem, hogy író lettem. Kilenc évvel ezelőtt, amikor még Bécsben éltem, találkoztam vele először. Megkérdezte, miért viselek fekete ruhát kánikulában és miért olyan szomorú a szemem. Az apámat gyászoltam. Beszélgetni kezdtünk és elárultam, hogy regényt akarok írni apám kalandos életéről. Egy év múlva újra találkoztunk. Emlékezett rám, a történetemre, és örült, amikor a kezébe adtam az első könyvemet. Azután meghívott a Lakiteleki Népfőiskolára, ahol Agócs Sándor költő az író-olvasó találkozó után éppen úgy jött velem szembe, mint Szent Erzsébet. Elkerülhetetlen volt, hiszen fentről irányították az útjainkat; azóta ő gondozza a könyveimet. Ott voltam az Antológia Kiadó 30. születésnapján. Megindító volt Lezsák Sándorral ismét szemtől szemben állni. „Miből lesz a cserebogár?”, ezt olvastam ki a tekintetéből. A bécsi szomorú szemű nőből hatkötetes író lett az évek során. Amikor beszélgetünk, mindig elárulunk a másiknak valamit. Megtudtam, hogy ő is írni akart Szent Erzsébetről egy drámát. Azt mondta, elolvassa a kéziratomat, és ha úgy ábrázolom a magyar királylányt, amilyennek ő látja, ír hozzá előszót. Így történt…
– A könyv a kiadónál már előjegyezhető. A boltokban mikortól kereshető és bemutatókra Zsuffa Tünde népes olvasótábora számíthat-e?
– A vírus sok mindent felülírt, a regényem megjelenése is csúszik. Ám december elején már kapható lesz. Nemcsak a kötetem születése és témája rendhagyó, a könyvbemutató is az lesz: online térben szervezzük meg az idén. Hiányozni fog a közönség, mert ezeket az eseményeket ünnepként éltem meg. Most nem teltház előtt beszélek majd, hanem egy üres stúdióban. Pont olyan a helyzet, mint én magam: a végleteké.
Képek: Ambrus Marcsi
Varga Gabriella
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
