Többszöri próbálkozásra sem sikerült megöletnie a férjét, így ma újra boldog házasságban élnek

Többszöri próbálkozásra sem sikerült megöletnie a férjét, így ma újra boldog házasságban élnek

Többszöri próbálkozásra sem sikerült megöletnie a férjét, így ma újra boldog házasságban élnek

A büntetőper első- és a másodrendű vádlottja között szeretői viszony alakult ki, ezért annak érdekében, hogy össze tudjanak költözni, elhatározták, hogy megöletik a nő férjét. Az emberöléssel megbízott férfi végül bejelentette a rendőrségen az előkészületet, így a párt emberölés előkészületének bűntette miatt ítélte felfüggesztett börtönbüntetésre a Tatabányai Törvényszék.

A nő 2018 augusztusában egy közösségi oldalon ismerkedett meg a férfival. A nő ekkor együtt élt férjével, a sértettel és két közös gyermekükkel egy Komárom-Esztergom Megyei településen. A vádlottak között kezdetben baráti kapcsolat alakult ki, amiből szeretői viszony lett. 2018. december elején a nő azt mondta a férfinak, hogy másképpen nem tudnak együtt lenni, csak akkor, ha a férjét megölik.

Hírdetés

A nő felhívására a férfi megkereste munkatársának unokatestvérét, és megbízta azzal, hogy 300 000 forintért intézze el azt, hogy a sértettet öljék meg. A nő előlegként 60 000 forintot adott át a „végrehajtóknak”. A férfi az emberölést „végrehajtóknak” megadta a sértett megöléséhez szükséges információkat, a lakcímét, telefonszámát, gépkocsijának rendszámát, valamint a sértett ingatlanáról és a területről videofelvételt készített, úgynevezett terepszemlét tartott.

Mivel 2018. december 25-én a sértett még mindig életben volt, a másodrendű vádlott újabb videót készített, amiben a megbízási díjat 1 000 000 forintra emelte.

A bűncselekmény elkövetése azért maradt el, mert a végrehajtással megbízott férfi az előkészületet a rendőrségen bejelentette.

A Tatabányai Törvényszéken 2019. október 16-án megtartott előkészítő ülésen a bíróság jóváhagyta az ügyészség és az elsőrendű vádlott által kötött egyezséget, így a nőt társtettesként elkövetett emberölés előkészületének bűntette miatt 1 év és 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, a másodrendű vádlottat pedig, mivel az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, szintén 1 év és 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Az ülésen az elsőrendű és a másodrendű vádlott is úgy nyilatkozott, hogy tettüket megbánták. Az elsőrendű vádlott elmondta, hogy a férfival tavasszal megszakították a kapcsolatot, férjével pedig sikerült rendezni a házasságukat.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »