Többen meghaltak és eltűntek miután elsüllyedt a hajó

Többen meghaltak és eltűntek miután elsüllyedt a hajó

Négy ember meghalt, 19 pedig eltűnt, azután, hogy egy illegális bevándorlókat szállító hajó felborult Tunézia partjainál – derült ki egy helyi igazságügyi forrásból vasárnap.

Összesen 30 migráns tartózkodott egy kis csónakban, és hetet sikerült kimenteni – mondta Farid Ben Dzsha, a mahdiai és monasztiri bíróság szóvivője, írja az MTI.

Négy embert őrizetbe vettek a hatóságok, mert részt vettek a tengeren történő átkelési kísérlet megszervezésében – közölte az igazságügyi szervezet szóvivője, amely vizsgálatot indított a felelősök azonosítására.

A szóvivő szerint az utasok többnyire fiatal férfiak voltak, mindannyian tunéziaiak.

Hírdetés

Amikor a hajó vasárnap hajnalban felborult Csebba partjainál, a Szúszával és Monasztirral szomszédos Mahdia kormányzóságban, egy embernek sikerült a partra vergődni és segítséget kérni a hatóságoktól.

Mahdia kormányzóság az olasz Lampedusa-szigetétől mintegy 140 kilométerre található. A mentők négy élettelen testet találtak, egyben kimentették a csónak hét utasát, sokan azonban eltűntek – mondta a szóvivő,

hangsúlyozva, hogy a csónak túl kicsi volt ahhoz, hogy 30 embert szállítson.

A térségben rosszak voltak az időjárási viszonyok, erős szél fújt, a tengeren nagyok voltak a hullámok. Az összegyűjtött tanúvallomásokból nem derült ki egyértelműen, hogy hová tartott a hajó.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »