Több országos szervezet mellett a Görögkatolikus Metropóliát is támogatja a Béres Alapítvány

Több országos szervezet mellett a Görögkatolikus Metropóliát is támogatja a Béres Alapítvány

A Béres Alapítvány elnöke, Béres Klára 133 millió forint értékű Béres Csepp adományt adott át az ország tizenkét legnagyobb karitatív és betegeket segítő szervezetének november 4-én, Budapesten. A több mint ötvenezer üveg immunrendszert támogató készítmény a szervezetek közvetítésével jut el a rászorulókhoz. Az adományt a Görögkatolikus Metropólia képviseletében Seszták István főhelynök vette át.

Az ünnepélyes eseményt a Béres Gyógyszergyár budapesti székházában tartották, ahol az ország legnagyobb karitatív szervezeteinek vezetői személyesen vették át a Béres Alapítvány idei, ünnepek előtti jótékonysági adományát.

„A Béresben az országos szervezetekkel együtt valljuk, amit Márai Sándor úgy fogalmazott meg, hogy az életnek értéket csak az szolgáltat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. A mai adomány egy több mint harminc éve folyamatosan tartó jótékonysági programunk újabb állomása, amelyben emberek ezreinek egészségét támogatjuk. Fontos ez az immunrendszert erősítő segítség, különösen az idősek, a betegek, a rászorulók esetében és különösen a téli megbetegedéses hónapokban. Felemelő dolog, hogy így összekapaszkodva, együtt az országos nagy szervezetekkel, sok-sok ember egészségvédelmét szolgálhatjuk” – mondta Béres Klára, az alapítvány elnöke.

A társaság megalakulásától fogva kiemelt feladatának tekinti, hogy az alapító, id. Béres József hitvallását követve segítséget nyújtsanak a rászorulóknak. Karitatív munkájukat 1993 óta a Béres Alapítvány koordinálja, amely fennállása óta már több mint tízmilliárd forint értékben adott támogatást, elsősorban az egészségvédelem, a magyar kultúra és oktatás területén.

Hírdetés

A Béres Csepp adományban részesülő országos szervezetek hosszú évek óta a Béres Alapítvány elkötelezett partnerei, akiknek a szakértelme és elhivatottsága garancia arra, hogy a készítmények valóban azokhoz az emberekhez jussanak el, akiknek a legnagyobb szüksége van rájuk.

A Görögkatolikus Metropólia 4500 üveg Béres Cseppet kapott az alapítványnak köszönhetően. Az adományt november hónap folyamán a három görögkatolikus egyházmegye között arányosan osztják el, ezután pedig a leginkább rászorulókat, betegeket, időseket támogatják vele. 

Forrás és fotó: Béres Alapítvány; Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »