Portálunk az elmúlt napokban részletesen foglalkozott a megyei és önkormányzati választások eredményeivel. A számok nemcsak a győztesekről és a mandátum nélkül maradókról szólnak, hanem a felvidéki magyar politika előtt álló kérdésekről is. A gratuláció ideje véget ért, az önvizsgálaté azonban most van…
A Magyar Szövetség a polgármester-választásokon az országos pártok között a harmadik helyen végzett. Önálló jelöltjei 159 településen nyertek, a koalíciós jelöltekkel együtt 208 polgármesteri tisztség kötődik hozzájuk. Ez komoly helyi beágyazottságot jelez, de az önállóan megválasztott polgármesterek száma a négy évvel korábbi 222-ről 159-re, a koalíciós eredményeket is beleszámítva pedig 264-ről 208-ra csökkent.
A megyei közgyűlésekben a 2022-es 54 helyett most 37 képviselőjük lesz. Kassa megyében hat, Nyitra megyében öt, Besztercebánya megyében két mandátummal kevesebbet szereztek…
A négy évvel ezelőtti, 2022-es eredmény valóban „történelmi siker” volt. Sokan akkor úgy gondolhatták: ha ilyen erős a helyi jelenlét, a parlamenti bejutásra nem kell sokat várni. Aztán 2023-ban kiderült, hogy a helyi győzelem nem „garantál” országos sikert.
A mostani eredményeket sem kell se lesöpörni az asztalról, se túlértékelni. Tényleg „meg kell süvegelni” a teljesítményt, de a kényelmetlen kérdéseket is fel kell tenni. Nem az ünneplés, hanem a józan mérlegelés mutatja meg, mennyit tanultunk…
Mert a választó nemcsak a plakátot és a programot látja. Látja a hetekig kampányoló jelöltet a közösségi médiában – és többek között a piacon – , aki rendre elmondja, milyen fontos számára a bizalma. Aztán nem jut be sem a megyei, sem a városi testületbe. Másnap lekerül a profilképről a jelöltszám, de egy köszönő mondat már nem feltétlenül kerül ki a közösségi oldalára. Apróságnak tűnhet, de a politika az emberekhez való viszonyról is szól.
Aki a szavazatokért hónapokon át keresi a választókat, a vereség után is köszönje meg a bizalmat. A választó ugyanis nem kellék a kampányfotón…
Illusztrációs felvétel
Szerencsére az ellenkezőjére is volt példa: fiatal, először induló jelöltek kevés szavazat után is megköszönték a bizalmat. Nem jutottak be, mégis megmutatták, hogy a választó tisztelete nem a győzelemmel kezdődik, és nem a vereséggel ér véget. Néha egy alázatos köszönöm többet mond, mint egy egész kampány.
A pártegység nem lehet olyan jelszó, amely csak addig érvényes, amíg mindenkinek megfelel. Egy dél-szlovákiai kisvárosban a párt egyik járási tisztségviselője függetlenként indult a párt támogatását élvező jelölttel szemben. A választás előtt az egység fontosságáról beszéltek, amit nem szabad „megtörni”. Most is érvényes ez az elv? Lesz következménye a közös döntéssel szembeni indulásnak, vagy az ügyet a szőnyeg alá söpörjük?
Nem személyes hadjáratra, hanem következetességre van szükség. A közösségi cél nem fér össze azzal, ha a szabályok csak addig kötelezőek, amíg nem ütköznek az egyéni ambíciókkal. Egy pártnak világosan kell meghúznia a határokat. A választókat sem kell naivnak nézni: pontosan látják, ha a „pártegység” követelménye egyesekre kötelező, másoknak viszont az egyéni ambícióik kedvéért kivétel jár.
És ott van a részvétel: Komáromban ez mindössze 29%, Dunaszerdahelyen pedig csupán 35 százalékos volt. Vagyis tízből nagyjából hét, illetve hat és fél választó otthon maradt. Ennek oka lehet csalódottság, a „kínálat” elutasítása vagy tudatos üzenet is, amit nem lehet egyszerűen csak a választók szemére vetni. A politikának is fel kell tennie a kérdést: miért nem sikerült megszólítani őket?
A Csallóköz mozgósítása kulcskérdés, de ehhez nem elég a kampánytechnika: bizalmat kell építeni, meghallgatni a kritikát, és megmutatni, hogy a szavazatnak másnap is van súlya.
A parlamenti választást 2027. szeptember 25-re tűzték ki, vagyis tizenegy hónap maradt a felkészülésre.
Tudom, milyen gyorsan elrepül ennyi idő: a kisfiam épp most tizenegy hónapos, és néha úgy érzem, mintha csak tegnap született volna. Most meg már szalad, gőgicsél, egy-két szót is próbál kimondani – az ember szinte csak pislog, és eltelt egy év. A politikában sincs idő hosszú hónapokon át az eredményeket ajnározni. Gratulálni kell a megválasztottaknak, de másnap folytatni kell a munkát…
Nem a hibátlanság ígérete visz előre, hanem ha megnevezzük és kijavítjuk a hibákat. Ki hallgatja meg az elégedetlen választót? Ki kér számon egy megszegett közös döntést? Ki képes félreállni, ha más jobban szolgálhatná a közösséget? A tisztség nem jutalom, hanem felelősség. A következő hónapokban ezekre a kérdésekre nem plakátokkal, hanem tettekkel kell válaszolni.
Széchenyi István, a „legnagyobb magyar” naplójában így fogalmazott: „Szorgalmasan dolgozom – s önérzetesen – Ha lenyírják a szárnyamat – járok majd a lábamon; – ha azokat is levágják, a kezemen járok; ha azokat is kitépik – hasoncsúszok!”
Nem az akadályok hiányától lesz erős egy közösség, hanem attól, hogy nem kényelmesedik el, és a bírálatot sem tekinti oknak a feladásra.
A jövő évi parlamenti választás előtt pedig idézzünk egy klasszikust: az alsósztregovai Madách Imre Az ember tragédiája című művének örök érvényű útravalója ma is időszerű. Reméljük, a következő politikai felvonásban nem a tragédiáé, hanem a tanulságok levonásáé és a cselekvésé lesz a főszerep: „Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!”
Bartalos Nikolas/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
