Több nyugdíjassal szembeni végrehajtás megszűnik, vagy csökken a levonás összege

Több nyugdíjassal szembeni végrehajtás megszűnik, vagy csökken a levonás összege

A létminimum összegének változását követően több mint 30 ezer nyugdíjas ellen indult végrehajtást szüntet meg, vagy csökkenti a törlesztőrészlet összegét a Szociális Biztosító – jelentette be kedden Zuzana Dvoráková, a biztosító szóvivője.

„A létminimum összegének emelése azt jelenti, hogy a levonás után megemelkedik azoknak a nyugdíja, akik ellen végrehajtás indult. Ez körülbelül 30 500 nyugdíjast érint, 30 ezer nyugdíjastól kevesebb összeget fognak levonni, 500 nyugdíjas ellen pedig megszűnik a végrehajtást” – magyarázta a szóvivő.

A létminimum emelésével megemelkedik az a minimális összeg, amennyinek a levonás után meg kell maradnia a nyugdíjból. Ezért a Szociális Biztosító emeli azok nyugdíját, akik ellen végrehajtás folyik, és csökkenti a levonás összegét.

Hírdetés

„A változásokról idén is írásban tájékoztat minden érintett nyugdíjast a Szociális Biztosító” – közölte Dvoráková, és hozzátette, a nyugdíjasok augusztusban megkapják a tájékoztatást.

Az értesítés egyebek mellett azt a dátumot is tartalmazza, amelytől a megemelt összegű nyugdíjat folyósítják, valamint azt is, hogy mikortól szüntetik meg a levonásokat.
Mivel a nyugdíjakat előre fizetik ki, a végrehajtás miatti levonás összegét augusztustól csökkenthetik. Ebben a hónapban a nyugdíjasok megkapják a júliusi levonás összegét is.

(tasr/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »